Zala, 1949. május (54. évfolyam, 115-125. szám)
1949-05-21 / 117. szám
tiled ptebáhkMt SPORT Sorsdöntő mérkőzések Egerszegen helyi rangadó Borravaló?! T, Szerkesztőség! Laipuk (tegnapi számában olvastam, hogy a pincérek kollektiv szerződését jóváhagyták. Ezzel /kapcsolatban indíttatva érzem magam hogy az oly régen bolygatott borravaló kérdését felvessem, „öntudatos munkás nem ad, és nem fogad el borravalót'‘, — ez lehet népi demokráciánk jelszava ebben a kérdésben. Viszont a borravaló-rendszer még most is fennáll. Nemcsak a pincéreknél, hanem és különösen a borbélyoknál, ahol nemcsak hogy elfogadják a borravalót, hanem egyenesen elvárják egyesek. Az én véleményem szerint a bor- ravalló eltörlése a \ borbélyoktól, pincértől kell, hogy kiinduljon. Javaslom, hogy a borbélyüzletekben a vendéglőkben függesszenek ki, — de mimdenüt — feltűnő helyen egy táblát, amelyen közlik a vendég- gél, hogy nem fogadnak el borravalót. Ékkor a vendég is tudja, mihez tartsa, magát. Remélem, hogy levelemet; közlik és vagyok tisztelettel: H. P. egy kanizsai dolgozó. Postaládát Szabadhegynek T, Szerkesztős ég! Kérem legyen olyan szives alanti panaszunknak helyt adni. Mi, szabadsághegyi lakosok Nagykanizsához /tartozunk, mégis teljesen mostoha gyermekek vagyunk. Pedig mi úgy a szavazásnál, mint máskor meg-V'tűik helyünket, Hiába vagyunk 2 k'm-ny*re, mégis Újság posta hozzánk alig jut el. Postát nem kapunk, ha levélét akarunk; irni, úgy el kell vinni a városba feladni. Ha levelünk van, azt a Teleki-ut végén lévő fü- 6zerüzletbe teszik be és, ha egy hétig nem jövünk, nem kapjuk meg az újságot és postát. Kérjük lehetővé tenni, hogy postaszekrényt kapjunk és postát naponta hozzák ki hozzánk. Tisztelettel Szabadsághegy dolgozói * A nagykanizsai postán a körzeti felügyelő ígéretet tett, hogy a, panaszt felülvizsgálják és a legrövidebb időn belül intézkednek. Nagykanizsai KISOSz hirek Tudja-e, hogy az uj kollektiv szerződés kötelezővé tette a munkavállalók uj bérbesorolását és f. hó '7-ig a besorolási nyomtatványok 9 példányának a KISOSz, KAOSz, MOSz, OMB-hez való juttatását. Vonatkozik irodai, üzleti és fizikai dolgozókra abban az esetben is, ha a családtaggal dolgoztatunk és meghaladja a munkavállalás előírásait. Amennyiben van olyan kartárs, aki még nem tett eleget a bejelentési kötelezettségének, forduljon sürgősen irodánkhoz, ahol a kellő felvilágosítást megkapja. Szövetek* nöikabát újdonságok Tóth Gyulánál Zalaegerszeg. A vasárnap délután lebonyolításra kerülő NB II. és; NB III. osztályú bajnoki labdarugómérkőzések valószínűleg ismét komoly próbára teszik a nagykanizsai, illetve a zalaegerszegi futballrajongók idegeit, a csapatok vezetőinek, s 'talán játékosainak idegeiről nem is beszélve. Komolyak, mondhatnánk sorsdöntőek lesznek ezek a mérkőzések. A MAORT-nak azért, mert bajnokságra tör, az NVSE-nek azért, mert a kiesést kerülheti el, a ZVSE-nek és a Z, Postásnak pedig azért, mert... ez már tekintélykérdés. De kezdjük csak sorjában: POLGÁRI SÖR—MAORT Tavasszal a MAORT-nak minden komoly mérkőzését idegenben kell játszania, Mert eddig a MAORT egész kiválóan vette az akadályokat, különösen a pestieket, s ebben reménykednek a MAO RT - nál ismét. A KPSE a tavaszi idényben elég változó formát mutat ’Bravúros győzelmek mellett, kétszámjegyű vereségeket is elkönyvelhetett. Igaz viszont, hogy a MAORT sem sokkal egyenletesebb tavaszi mérkőzésein. Különösen, ha a múltkori vérszegény győzelmet is hozzászámítjuk! A vé- delem? Ismert gyöngesóge. Herédi még sérült, nem valószínű, hogy játszik. Ennek ellenére is, ha másban nem is, de döntetlenben bízunk. De amellett sokat várunk a pécsi Lokomotiv—PBTC rangadótól is. NVSE—Sz. LOKOMOTÍV Ez igazán sorsdöntő mérkőzés mindkét csapat részére. A Sz. Lokomotiv is rugkapálózik a kiesés ellen, de az NVSE is szeretné elkerülni a vészes kiesési zónát. —1 Mindent beleadunk — mond- iák a Vasútnál, s ilyen felállítást rebesgetnek; Nagy — Balogh, AZ ALAPFOKÚ BAJNOKSÁG VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEI Vasárnap indul meg Zala megyében 90 csapat részvételével az alapfokú labdarugó bajnokság. A vasárnapi fordulóban a következő mérkőzések ikerülnek sorra: Botfa —Nemes6ándorháza, Z. /Terűi’ S^IT—K’sbucsai, iNtemeshatés—Za- labesenyő, Tótszentmáíton I—Pö- löskefő, Zalaujlak—Tótszentmárton II, Sormás—Nk. Területi SzIT Szepetnek—MAORT SzIT, Alsóba- god-—Holló I, Felsőbagod—Bődé. Hottó—Boglasza Szőce—Za 1 aszént györgy, Zalacséb—Salomvár, Nemeshány—Mihálylfa, Szőce II—Kán talanfa, Csabrendek—Szőce I, Sümegi SzIT—Sümegi EPOSz, Lispe- szeuf adbr j án—Lefenya, Becsehekv —-Bázakerettve. Pacsa—Pölösike Nemes vita—Keszthely, Mikekará- csonyfa — Zall a tárnok, Gutorföld» —Nova, Szentp éter föl d e—Kiss z ig e t. Kútfej—Lenti, Zalabaksa—Lentikápolna, Bucsuszenitíászlló—Pakod. Zalaszentlőrine—Zalaegerszeg, Por... szóm bat—K erk a b a r n a b á s, Díósikál- Oro'sztony. Az ellőlálló csapat a pálly a választó. ORSZÁGOS' IFJÚSÁGI BIRKÓZÓ BAJNOKSÁG Vasárnap országos ifjúsági egyéni birkózóbajnokiság. lesz Budapesten a Ganz SE rendezésében, amelyen az NVSE birkózógárdája is teljes számban elindul. Fejes, Tóth, Grozner, Márkus, Fábián, Haszon, Várhalmí, Berger és Horváth képviselik a vasutas színeit, s a vasutas .sportberkekben nagy várakozással tekintenek a verseny elé. Nem lehetetlen, hogy néhány bajnokságot hazahoznak a kanizsai versenyzők. PÁLYAAVATÁS PÁCSAN A pacsai EPOSz SE vasárnap avatja fel a hároméves terv keretében épült, az egyesület komoly munkájának eredményét bizonyító 'sportházat jési egyesületi zászlóit;.. Erre az alkalomra a Sümegi Bauxit iSE (labdarúgócsapata látogat el Pacsára, hogy II. osztályú bajnoki mérkőzés keretében mérkőzPjlacskó 1— \lBoth,f Németh, Saár — Szabó, Takács, Molnár, Kocsis, Sztraka. A Lokomotiv feljavult, a r écsi Lokomotivot megverte a múlt héten, A vasútról nem mondható el ugyanez. Az a pesti 7:0,.. Ami sok, az sok. Mindenesetre elő a régi lelkesedéssel' NVSE! fe Kar aizsán maradi a két pont. Kevesebbel nem elégszünk meg, ZVSE—Z. POSTÁS Helyi rangadó, s ez az érdekessége. Az ősszel a Postás győzött 2:l-re, ami persze meglepetés volt, 6 a Vasút azóta is szégyeli magát. Ezt most helyre akarja hozni és Házasán készülnek a mérkőzésre — Nem lesz elbizakodottság, csak lelkesedés — fogadkoznak. A Fos tás nem fogadkozik, de győzni akar. Véleményünk szerint 'érdekes lesz a mérkőzés. A Z. Vasút esélyesebb, de kiegyenlithati az erőket, hogy több sérült játékos nem jelentkezett játékra a Vasútnál. A mérkőzést délután 3 órakor kezdik, mi vél a (zalaegerszegi sportemberek részt akarnak venni Nádasy Istvánnak, a Z. Vasút egyik sportemberének esküvőjén, amely fél 7-kor kezdődik. Az elsőosztályu bajnokságban elég érdekes mérkőzésekre van kilátás. A nagykanizsai NVSE pályán egész nap pattog majd a labda, tekintve, hogy délelőtt fél likőr az NTE—Csurgó csapatával, 12 órakor a Vasút ifi a Szigetvári ifi csapattal, fél 3 óraikor Sáska az NVSE II-vel és fél ötkor - nagykanizsai (Fütőház /csapata, <* székesfehérvári Fütőház csapatával mérkőzik. A MAORT II Tabra látogat el, A MAORT ifi Csoko- nyavisontán játszik, Zalaegerszegen délelőtt fél 11 órakor a Z, Vasul II a ikeszthelyí Törekvést látja vendégül első osztályú bajnoki mérkőzés keretében. zék meg a hazai, ünneplő csapattal. A fél 4 órakor kezdődő mérkőzés titiájn ünnepély llesz, amelyet táncmulatság követ. ERŐS OLASZ VÁLOGATOTT JÁTSZIK BUDAPESTEN Országszerte az érdeklődés középpontjában a junius 12-i olasz- magyar mérkőzés áll. Mióta köz- taidomásuvá váVt, hogy az olasz szövetség a Torino katasztrófája ellenére is eleget kíván tenni nemzetközi kötelezettségének, a szurkolók táborában fokozott figyelemmel .kísérik az olasz futballt. Az olasz szövetséget kétségtelenül nehéz helyzetbe hozta a Torino első csapatának tragikus pusztulása, de ez közel sem jelenti azt, hogy gyenge csapatot tudnának csak kiállítani. A jelenlegi élgárdában nagyszerű képességű j á:té- kosok vannak, mint Fattorí, Tog- non, Annavazzi a három fedezet, valamint Lorenzi, Amadéi, Boni- pierte a belsőhármas. Általában bármely összeállításban ' is áll ki majd az olasz csapat ellenünk, ma is gyors, lendületes, energikus, s ha technikai tüdása nem is éri el a Meazza—Piola kor technikai felkészültségét, nagy hiba volna lebecsülni. KÖZALKALMAZOTTAK —POSTÁSOK Pénteken este fél 7 óraikor az NVSE-pályán a nagykanizsai köz- alkalmazottak labdarugócsapata ha., rátságos labdarugómérkőzést játszik a nagykanizsai Postásoik labdarugó csapatával. MAORT ÜZEMIBAJNOKSÁG A MAORT üzemi labdarugóbaj- nokságának lebonyolítása teljes ütemben folyik. A mérkőzéseket hétfőin és. szombaton rendezik meg. Szombaton délutáni 4 óraikor a Raktárkönyvelés-Nyilvántar'tás csapata a Raktárvillanyszerelőkkel játszik, utána pedig a Gépműhely-lakatosainak csapata a Szállítás csapatával ütközik meg. A mérkőzéseken belépődíj nincs. Nagykanizsai gőzfürdő nyitva reggel 7-től este 6-ig. HÍREK — 400.000 MÉTER SELYMET gyártunk az idén. Hazánkban 13 ezer család foglalkozik selyemgu- bótenyésztéssel. Az idei termelés mintegy 3—400.000 kg. lesz. Ebből a mennyiségből az idén majdnem 400.000 méter selyemanyagot kapunk. —280 MILLIÓ FORINTOT fordítunk az idén Hakásépit kezesre. Ez az összeg 2 és félszerese az első terv év összes építkezési beruházásainak. Budapesten 1300, vidéken pedig 1700 aj lakás épül. — ANGLIÁBAN ijesztő módon emelkedik a lopások, rablások és betörések száma. A Manchester Guardian hivatalos rendőrségi kimutatás alapján iközli, hogy évről -évre emelkedik a lopások száma. Ezen, a téren javulás nem várható. A hatalmas erkölcsi züllésnek szociális okai vannak... — VÍZMENTES SZÖVET készül Magyarországon. A szövetek kikészítésénél olytan anyagokat alkalmaznak,, amelyek megakadályozzák a zsirfoltok keletkezését és biztosítják a textilanyagok vízmentes_ ségét. — 120 FORINTOS női luxus i,i- pusszandállti hoztak forgalomba. Eddig 180 forint volt az ára és csak exportra gyártottuk. Most 120 forintért nyolcvan különböző modell között válogathat a vásárló. A férfiszandálok minősége is javult, — ENGEDÉLY NÉLKÜLI sertésvágásért a nagykanizsai törvényszék Marton József csapi lakost 2 hónapra és 500 forint pénzbírságra, Pór Imre kiskomáromi volt hentest; 5 hónapra és 1500 forint pénzbírságra, Horváth János pacsai lakost 1 hónapra és1 200 forint pénzbírságra ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak' fellebbeztek. — NAGYKANIZSAI VASÚT. NÁL a növekvő export következtében erősen emelkedik a forgalom. A forgalom és a fütőház .dolgozói brigádjaikkal! ffejlfkészülnek, hogy az őszi igen nagy mértékben felfokozott munkát lebonyolíthassák és megtudják valósítani ^ két és félnapos íkocsifordulót. — AZ ÖTÉVES TERV keretében a kanizsai vasúti koosímühely dolgozói korszerű fedett csarnokot kapnak,, hogy ne kelljen a szabadban folyó javítások alkalmával a rossz időtől szenvedniök. A fedett csarnok természetesen a munkások egészségének védelmén kívül ■ a munkát is jobbá, gyorsabbá teszi. A műhely dolgozóinak az a kívánsága, hogy,, amíg a fedett csarnok megépül, esőköpenyekkel lássák el őket. — Á MAORT nagykanizsai központi irodaépületének egyik szobájában tegnap budapesti kiküldött a helyi vezetőkkel tárgyalásokat folytatott az adminisztráció decentralizálásának teljes végrehajtására, A 'tárgyalásokat rövidesen teljes megoldás követi: a MAORT adminisztráció a termeléshez költözik, hogy azzal szorosan összhangban járuljon hozzá az üzem munkájának fokozásához és termelékenységének növeléséhez. Az adminisztrációban dolgozó tisztviselők autóbuszokkal járnak ki a telepekre. a lakáshiány egyelőre nem teszi lehetővé látlhelyezésüiket. — Dolgozó nő — maga késait- heti el divatos nyári ruháját. Válassza ki a modellt a legújabb Párisi Divat, vagy Házivarrónő .divatlapokból. A kiválasztott modell szabásmintáját megküldi a Párisi* Divat kiadóhivaitala Budapest, VI, Andrá6sy-ut 7, Csekkszámlaszátn: 936—510. — ’ MOTORKERÉKPÁRBALESET NAGYKANIZSÁN. Könnyen végzetessé válható motorkerékpár" baleset történt) (pénteken délelőtt Nagykanizsán, a Szabadság-téren. Búb László, az iharosberényi gépállomás alkalmazottja egy szekeret akart elkerülni motorkerékpárjával és belefutott az ellenkező irányban haladó Kuzma György" kámáncsi lakos motorkerékpárjába. A motorkerékpárok tönkrementek, az utasokat könnyebb fejsérülés sei szállították a mentők a nagy- kanizsai kórházba. A rendőrség viz6gálatött indított. — A MAGYAR SZABADSÁG- HARCOS Szövetség nagykanizsai- csoportja vasárnap délután a MA- ORT-pályán atlétikai és motorke-- rékpár ügyességi versenyt rendez. Belépődíj, ülőhely 2 forint, állóhely 1 forint. — INGYEN NYARALTAT a nagykanizsai OTI 60 iparostanon- cot ebben az esztendőben a Balaton melléit. Nagykanizsa város hirdetmény© Felkérem a város lakosságát,, hogy a vasárnapi háztömbkörüli verseny sikere érdekében és a balesetek elkerülése végett fegyelmezett magatartást tanúsítson. Baleset alkalmával ne tóduljanak az uttegtre, mert ezzel csak «övelik. a veszélyt. Esetleges baleset alkalmával arra hivatottak látják el a mentőszolgálatot. A verseny tartamára az egész városban kérem a- kutyákat elzárni. Polgármester, A nagy bak énaki József- hegyeu május 8 án elmaradt búcsút 28-én, vasárnap tartjuk meg. Ács Jené kocsmáros Nagybakónak. Eladásra az összes íngaílaoidk nyilvántartva, érdeklődni, bármikor Kováte irodája, Nagykanizsa, Szabadság-tér 1. 6zám, (Centrálíaí s zemben, ? TELEFON 151. Vasárnapi elfoglaltságra (biciklizni tudó újságárusokat fix fizetéssel felvesz a nagykanizsai ki- adóhivatal. Több lakásos ház nagy udvarral eladó. Cim a nagykanizsai ki- adóhivatalban. 712 ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő: Szántó Jenő Szerkesztőség: Fő-ut 7. Tel.: 5A Kiadóhivatal: Fő-ut 5. Telefon: 3% Nyomatott a Közgazdasági R.-T. Nagykanizsa nyomdájában,. Nagykanizsán. Felelős kiadó és a nyomdáért felel: * Szendrői Géza Rövidáru Kagyleresiteiíefroi Beszeli Vállalat értesíti vevőit, hogy 13. számú rövid- és kötöttáru üzletet megnyitotta Nagykanizsa, Deák Ferenc-tér (volt Szomoiányi üzlet.)