Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)
1948-12-14 / 288. szám
zai. IfiáJá december 14. 3 A zalai falvak dolgozói Mimfá&szemíy távozását követelik Egymásután születnek meg a határozatok, egymást 'érik a megmozdulások zalai falvakban. Zala megye dglgozó népe a népellenes prímás távozását követeli. Lentiben, a FÉKOSz helyi csoportja foglalt állást Mindszenty die- mokráciiaellenes agitációja ellen, Zalalövőn ugyancsak az UFOSz-FÉ- KOSz-ban tömörült dolgozó parasztság bélyegezte meg Mindszenty és társainak lélekmérgező és háborús uszító tevékenységét. Sümegen 425 fakitermelő munkás határozatban kérte a ^kormányt, hogy vessen véget a prímás káros tevékenységének Néma:szeren pedig-az ÚFOSz-FÉ-. KOSz közgyűlés teljes közönsége foglalt állást, hogy a klerikális reakció vezérének aknamunkáját a termelés érdekében (hatalmi szóval megszüntessék. HÁROM TELITALÁLAT: 55.320 A Toto múltbeli fordulójára beérkezett 301.748 darab szelvény. Ebből három telitalálat volt, szelvényenként 55.320 forint nyeremény; 11 lalálatos szelvény 69- darab volt, fejenként 2450 forintot kapnak. 684 darab 10 lalálatos szelvényt találtak, amelyek 242 forintot nyernek. „Az igazgató úr jói akart“ 28 BOLDOG GYEREK a zalaszen tbalázsi tanú lóotthon ban Kürtöspusztáról, DuzsnakpuszLá- ról, Berzencéről meg még vagy három kisebb községből járnak apróbb-nagyobb diákgyermekek a za- las zent bal ázsi alsó- és felsőtagozatu általános iskolába. Esős, őszben, hideg télben egyaránt lejárták napi 4—5 kilométeres útjukat a kis parasztgyermeké k . Javítsunk ezen a helyzeten — mondták az iskola tanárai. Szeptember 1-én szülői értekezletet hívlak össze. Nézzék, emberek — mondta Horváth Sándor igazgató -y mi csinálunk egy tanulóotthont, ahol minden gyermek ingyen lakást és kosztol kap. Ehhez erkölcsi támogatásukat kérjük! — Mi, hogy az én gyermekemet odaadjam, aztán nem tudom majd mit csinálnak vele? — tiltakoztak a félrevezetett szülők felháborodva. Helyszűke miatt . . . Az iskola hivatástudó tanítóit azonban nem r e ttente tte vissza a parasztok idegenkedése. - Azért is megcsináljuk! -- határozták el. És segítségükre sietett a földmüvesszö- vetkezet. Kaptak egy düledező házat. Nekiálltak sajátkezüleg. Dolgozlak lelkesen, minden önző érdek nélkül. S november 1-re kitatarozva, készen állt az épület. Öt szoba, kettő a leányoké, kettő a fiuké, még égy ebédlő. Edényeket, evőeszközöket szereztek be. Szakácsnőt, konyhaleányokat fogadtak. S várták a vendégeket. Az első, félénk fanul óotthonos 6 kisleány volt. A duzsnoki Keszler Anna, meg testvére Márta, Kovács Rózsi és Ilonka Kürtöspusztáról, Fe renc Erzsi és Mária Berzencéről. Ott laktak egy hétig. Milyen jó itt mondogatták Egy hét múlva pedig tömegesen kezdtek özönleni a szülők. —- Az enyémet, igazgató ur mondta az egyik. Az enyémet! — versengett a másik s igy sorban vagy hatvanon. A tanulőotthon pedig egycsapásra kicsi lett. — 28-at tudtunk csak felvenni, helyszűke miatt - ,mondj a I:Ior-\ váth Sándor igazgató — és hatva- nan jelentkeztek. Be reze a hatvan között kiválogathattuk a legrosz- szabb módúakat. Ezeket vettük fel. A huszonnyolc kis emberke Kapil ler Zoltán laniló felügyelete melleit ott alszik az emeletes faágyakon, ott fanul a hosszú asztal mellett délutánonként: Az ebédlőtermek asztalainál tányérból késsé l-vil 1 ávaI étkezik naponta négyszer. Katica néni«, a szakácsnő, nap- r ól-napra jobbnál--job!) ételekkel lepi meg a kisdiákoka I. Tejieskávé reggel, mézes, vajas kény ér tízóraira, leves, bus, tészta ebédre, tea, sajt ózsonnára és vacsorára. Jövőre száz gyerek! A .szülők már meg vannak elégedve. A gyermekek', alig akarnak hazamenni vasárnaponként. Horváth Sándor egyszeribe visszanyerte népszerűségét. — Már-látjuk,‘hogy1 az igazgató ur jót akart — hajtogatják a. szülők, , mi kor be-be jönnek meglátogatni gyermekeiket. Nem is csoda, hogy elégedettek. A tanulóotthonban minden gyermek jól tanul. Ezenkívül a szövetkezet kérdéseiről naponta tartanak előadást a tanitók. Az igazgatónak pedig már uj tervei is vannak.-— Jövőre kibővitjük a tanuló-^ otthont. A költségvetést már beterjesztettük az illetékes minisztériumba — mondja. — Ha jóváhagyják, jövőre száz gyermek lesz otthonunkban. v II. S. A karácsonyi ünnepi lisztellátás biztosítására december 1-től az őstermelői fejadag második felére az őrlési engedély kiadható, azok részére, akik1 beszolgáltatás! kötelezettségüknek teljes egészében eleget tettek. * Bucsuszentlásízlő község dolgozói uj elöljáróságot választott. Az uj bíró Porpáci Kálmán (MDP.),., hely ettesbiró (FKÍp). Az elöljáróság tagjai: Nagy János, Németh István, Horváth Tivadar (MDP) és Zugó Dezső (FKG). * Sümeg község egészséges vízellátásának biztosítására több uj ártézi- kubat. létesítenek a hároméves terv kenetében. Az öthónapos tervbe 300 ezer forint volt erre a célra előirányozva, amit teljesen felhasználtak. Az 1949-es évben a Tervhivatal további 700.000 forintot biztosított' erre a célra. * Bázakerettyén 66.000 forintos költ i seggel községháza és lüzoltószeytár épül. * Bárszcntmihályfa község határú- i ban megkezdődött az erdőki terine- lési munka. A MALLERI) ezúton hivja fiel az erdő juttatásban részesült dolgozó parasztok figyelmét, hogy ha juttatott területükön __ ami még kijelölve nincs — történnék a kitermelés, úgy a kitermelt famieiiv- nyiségének árát feltétlenül meglé- rili. * A csúcsba zsák község határában lévő fiatal fásitásu részt a közeli cigány bele]) l akói pusztítják: A rendőrhatóság intézkedéseit megtette. * .1 vármegye minden Ina Liar tulajdonosát elszámoltatják. A tulajdonosoknál megállapítják, eleget lettek-e szántási kötelezettségüknek. Ha nem, rövid határidő kitűzésével annak pótlására utasítják, s ha voA pedagógusok vegyenek részt a nagy, nemzeti kérdések megoldásában A Pedagógus Kongresszus második napján felszólalt Apró Antal (elvtárs, a Szakszervezeti Tanács főtitkára. A pedagógusok többsége megállotta a helyét, de most fontos feladatok várnak, rájuk. A tanítóknak és tanároknak nemcsak a tantermükön felüli problémákat keil ismerniük, hanem részt kel! venni ők a nagy nemzeti kérdések megoldásában is. Harcos állásfoglalásra van szükség, mert az iskola nem a politikamentesség területe. Uj nemzedéket csak olyan pedagógusok nevelhetnek jól, akik szívvel-lélekke] a haladás, a szocializmus melleit állanak. Szávai Nándor elvtárs, kultusz- áilamlitkár hangsúlyozta, hogy aki eddig nem foglalt állást a népi de-, mokrácia mellett, az ellenség és igy kell vele elbánni. Bóka László, Nonn György és Nagy Tamás elvtársak beszéltek ezután. N;agy Tamásné megállapította, hogy az MNDSz a pedagógusok sző' veiségese. A Szülői Munkaközösség az iskolapolitika egyik legerősebb kérdése. Móréi Ferenc elvtárs, az Országos Neveléstudományi intézet igazgatója megállapította, hogy' a középiskoláink lián, de méginkább az egyetemeken és főiskolákon még kevés a munkás- és szegény paraszt származású tanuló. A kongresszus tanácskozásai szombat este befejeződtek. NAPIREND: December 14 Kedd. Rőm. kát. Mikáz. Protestáns Szilárd Ujgöröq Túzusz. 1799 Washington amerikai államelnök halála, 1890 f\ Népszava (hetilap) első száma megjelenik.. nakodik vagy ellenáll a legteljesebb szigorral járnak el vele szemben.- * Knslánszegen az ottani faiskola tulajdonosa 80.000 facsemetét cn- gedély nélkül hozott forgalomba. Az eljárás megindult ellene. * Zalaszenlgrót község piacterének rendezése az MDP közbenjárására a jövő költségvetési évben megindul. A község képviselőtestülete erre a célra 40.000 forintot szavazott meg. Ugyancsak az MDP szorgalmazására 1.500 forintos költséggel megépítik a gyermekjátszóteret is. * A Magyai' Vöröskereszt zalaegerszegi szervezet 60 szegénysorsu gyermeket értékes cipő- és ruhaneművel, iskolai felszereléssel ajándékozott meg. Szalaii Képet minden párttag kezébe! Kegyetlenkedtek az internáltakkal A nép bíróság súlyosan elítélt két volt rendőrt A pécsi népbiróság dr. Rihmer- lanácsa pénteken hozott Ítéletet Vörös József volt rendőrtiszt helyettes és Koponya János volt rendőrőrmester ügyében. A két vádlott, a szökésben lévő Németh VIII. József társukkal együtt, 1944—45. évben a nagykanizsai II. számú internál ótgborban, a kávégyárban az internáltakkal kegyet lenül bántak. Visszaéltek hivatali hatalmukkal és ütlegelték az internálóláhor lakóit. , A népbiróság 20 tanú kihallgatása után Vörös József 8 hónapi, Kapo- nya Jánost pedig 6 hónapi börtönre ítélte. Mind az ügyész, mind a védők fellebbeztek, igy az ítélet nem jogerős. Teljes sikert aratott a Gutenberg Társaság kuiturgárdája — Akik wa este önöket szórakoztat di fogják. azok holnap újra a szedőgépek, betüszekr&nyek és nyomógépek mellé állnak — igy mu- falta, be 'tegnap este Brónydi Bájos ia budapesti nyomdai munkásság Gutenberg Társaság kulturgárdáját. A miisor, amely a kanizsai MDP '■nagytermének sdhipadáu ezután lepergett, hivatásos színjátszóknak, művészeknek 'is dicséretére vált volna. Hely eshetünk: dicséretére vált — Hiszen a. kiváló kuliurgárda tagjai sorában ott ládánk nagyszerű képességű hivatásos művészeket is, igy: Tóvizi Irén és Kispál Mária hangverseny énekesnőket, a remek technikája Marton Jánosné zongoraviüvésznót és Könnyéi Ferencet, a kellemes tenom Izmg verseny énekest A pompásan előadott verseket, prózái jeleneteket, tréfákat és mulattató konferanszol elismeréssel írjuk Simányi Hugó, Bellái Edit, Bánhegyi Antal és Fenyvesi Balázs javára. A nyugaíbsrlmi választások eredménye: 100.000 munkanélküli A lezajlott választások után a jobboldali áruló városvezetőség is kénytelen volt beismerni a közigazgatás teljes csődjét. A szocialista párt egyik vezetőjét sürgősen Frankfurtba küldték azzal a megbízatással, hogy anyagi támogatásról gondoskodjék a városvezetés számára. Nyugat-Béri in közigazgatási defi- giije meghaladja a 100 millió márkát és ez az összeg egyre emelkedik A nyugati városrészben például az amerikaiak önkényes intézkedése megbénítja* a termelést és a munkanélküliek száma több mint iooooa__ _______ ^ a ZALA zsebnaptárába hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. RÖVID HÍREK A MEGYÉBŐL