Zala, 1948. december (53. évfolyam, 277-302. szám)

1948-12-14 / 288. szám

A zaial falvak dolgozói Mindszenty távozását követelik 7-i Letartóztatták Csempész Dénes letegyei közjegyzőt a Kik nyertek a héten a TOTÓ-ban S3, évfolyam 288, szám Nagykanizsa, 1948. december 14. kedd hsM BU fsM^i A vármegyét Törvényhatósági Bizottság ülése A KÖZELMÚLT NAGY POLITIKA ESEMÉNYEIRŐL, AZ 1938. ÉVI ÉLETSZÍNVONAL TULHALADÁSÁRÓL ÉS az adóbehajtás körüli rend megteremtéséről A varmegye törvényhatóság1! bi­zottsága pénteken tartotta negyed­évi ülését a vármegyeháza nagy­termében. Az elnöklő Baráti József ’ főispán megnyitó beszédében a kö­zelmúlt jelentős eseményeit méltatta —- A 31 éve*3 diicsőeégeö Októberi Forradalom évfordulóját ünnepelte nagy lelke­sedéssel néhány héttel, ezelőtt az ország dolgozó népe, amiről, hálával emlékezik meg 'a vármegye töx- _ vény hatósági bizottsága is. A Kisgazdapárt' kenesei értekez­letéről szólt ezután, majd szeretettel és megbecsüiésssel üdvözölte három éves miniszterelnökhelyettiessége al­kalmából Rákosi Mátyást, a dolgozók nagy vezérét, aki töretlen mrankakészséggel és harcos kommu­nista forradaimisággal vezeti sokat szenvedett népünket a boldogabb jövő felé.-— Őszinte ragaszkodásunkat tol­mácsoljuk — mondta beszéde to­vább i szakaszában — a Maigyár' Dol­gozók Pártja Központi Vezetősége felé » a Párt 30 éves fennállása. alkalmából és kívánjuk a vármegye dolgozóinak nevében, hogy az • eddig végzett jó munka szolgálja az MDP- nek további megerősödését, ezzel de- | mokráciánk szilárdságát a világ né­peinek békés, szabad munkás együtt- j érzését. Javasolja, hogy a központi'! vezetőséget táviratban üdvözölje a jj törvény haítóság. Az NPP november 30-1. értekez- •; letéve! foglalkozott ezután. —^ A népi demokrácia erői — hangsúlyozta — úgy országos, mint megyei viszonylatban hatalmas mér­tékben megszilárdultak. A. napok­ban Eger szegen lezajlott tüntetés is ezt bizonyítja. Felháborodott hangon ítélte el a Mindszenty és köréje cso­portosult ellenforradalmi erők akna­munkáját. Befejezésül árra kérte a törvényhatóság tagjait, fokozzák a-' felvilágosító munkát a tél folyamán, hogy megyénk dolgozó népe minél, inkább vegye ki részét az ország gaz­dasága és politikai építéséből,. Napirend előtt Lendvai József, a Független Kisgazdapárt megyei tit­kára kórt szót és javasolta, hogy j Rúdosi Mátyást, ' a dolgozó magyar nép szeretett nagy vezéréi 3 éves rhi- niszierelnökhelye- tessége alkalmából nagy mb ecs ülése jeléül a törvényha­tóság üdvözölje. (A javaslatot a tör­vényhatóság kitörő lelkesedéssel egyhangúlag elfogadta.) Ugyancsak napirend előtt Seben Mátyás (M.ÜP) kért szót. Méltatta a 60■ születésnapját betöltő Szaka- sits Árpád köztársasági elnök a dol­gozók érdekében Jufejtett több, mint négy évtized harcos munkásságát, aki szivén viseli ma is a dolgozó magyar nép sorsát és munkússágá- nak elismeréséül javasolja, hogy a törvé nyhatóság ezalkalomból tárt rat- ban üdvözölje. (A javaslatot egyhan­gúlag elfogadták.) E« után áttértek a napirendre. Az al ispáni jelen léshez Konczcs György, a Nemzeti Parasztpárt me­gyei titkára szólt hozzá. Felhívta a törvény hatóság figyelmét!: minden eszközt ragadjanak meg, hogy a demokrácia eddig elért eredményeit falun is tudatosítsák. Majd gyakor­lati. példákkal mutatott rá, hogy a dolgozó parasztság életsz in von a la túlhaladta a békebelit. 1938-1an egy méter flanel 30-35 tojás árába ke­rült. miig ma 10—15 tojás áráért Il­leg jobb minőségű flanel kapható. Emlékez teteti arra -az időre, amikor egy 6 hetes malac áráért 2—3 mé­ter ruhaanyagot tudo'pt beszerezni a gazda. Ma egy választás malacért 10—15 méter * jóminöségü női ruha­anyag vásárolható. Megszűnt a pa­rasztság átka ■ az agrárolló. Horváth László. (MDP) javaslatot terjesztett elő, mely szerint a tör­vényhatósági bizottság az őszi szán­tási és vetési munkálatok során a legjobb .eredményt felmutató, dol­gozó parasztokat jutalmazza meg. (Á javaslatot elfogadták.) A vármegyei telefonközpont ke­zelői. állás szervezése,' az altisztek létszámának 3 fővel, való emelése, a törvény hatósági, útalap 19.47/48. évi zárszámadásának letárgyalása után az utörök nyugdijill|etményé- nek kérdésével foglalkoztak. A vármegyei számvevőségi főnök jelentéséhez Seben Mátyás (Magyar Dolgozók Pártja) bizottsági tag szó­lott- hozzá. Rendet az adóbehajtások terén 11 Az adóbehajtások körül tapasztal­ható visszásságokra mutatott rá. Ma amikor az adófizetés a dolgozó nép érdekeit szolgálja, amikor a nép saját államának adózik, nem enged­hető meg, hogy az adóbehajtással megbízott személyek volt nyugatos katonatisztek és más reakciós elemeit Legyenek. Tudomására jutott, hogy zsíros kulák parasztok, nagykereske­dők jogosulatlan'' adókedvezményben részesültek, vagy adófizetési halasz­tást kaptak, ugyanakkor egész sereg kismartnak néhány forint adótar­tozása miatt tehenére vagy lovára végrehajtást rendeltek, el. Kéri a törvényhatósági bizottságot, illetve a vármegye főispánját és alispán­ját, hogy ebben a kérdésben a--vizs­gálatot indítsa meg. A főispán és alispán viszontvála­szukban bejelentették, hogy a pénz­ügy igazgatóságnál ebben a kérdésben a" legszigorúbb vizsgálatot megin­dulj ák. A vármegyei törvényhatósági bi­zottsági ülés ezután á napirenden szereplő kisebb jelentőségű tárgy- sorozati pontok letárgyal ásáva! vé­get ért. Menekülnek Saaihalból a tőkések Elvéugiáils, Nzs.mls.int3 íö uMzipéíltá&i vonalúi A kínai néphadsereg Gai Kan várost 3 órai ostrom után felszabadította. Ä Kuomintang hordák fejvesztetten menekülnek. A várost védő 7 Kuomintang had­osztály főparancsnoka öngyilkos leit. A sanghaji partizánok ultimátumot intéztek a város vezetőségéhez, amelyben a hatalom átadását követelték. A partizánok erős fellépése pánikot keltett az angol-kínai éleirrmzerraktár-tulajdonosoK között és a kiváltságos osztály tagjai körében. Két nap óta özönlenek a menekülők a kikötőben veszteglő és Japánba induló hajókra. A londoni Times szerint a néphadseregnek győznie keli, mivei Kínában a viszonyok a földosztás és az államosítás után ki­áltanak. Nankingbari egyre nagyobb a zűrzavar. A néphadsereg elvágta a kormány- csapatok fő utánpótlási vonarát a főváros és Peng-Pu között, ezzel a Nartkingot védő Kuomintang csapatokat az utolsó védelmi vonaltól is megfosztották. 25 millió {ériül építkezésit Mint az építésügyi minisztérifum közli, a hároméves terv hitelkere­tében még december hónapban 25 millió forintot fordítanak építkezési munkálatokra. Ebből kórházak és csecsemőotthonok építésére váro- j sokban 5,110.000 forintot fordíta­nak. Ugyancsak kórházak és cse­csemőotthonok építésére falvakban 4,375.000 forintot, kulturális építke­zésekre 8,286.000 forintot egyéb építkezési munkálatokra pedig 7 millió forintot fordítanak. Decem­ber 30-án fejeződnek be azok a lakásépitkezési munkálatok is, ame­lyekre a Tervhivatal 60 millió fo­rint keretet engedélyezett. Zaja bér dolgozó parasztjai a szövetkezés me/tett Szántás-vetési ünnepséget rende­zel! Zalabér községben a zalaszent- gróti pártszervezet, az UFOSz, a FÉKOSz és az MNDSz abból az al­kalomból, hogy a község az őszi mezőgazdasági munkálatokban a megyei munkaversenyben a máso­dik helyet foglalta el. Az ünnepség szónoka dr. Mike Zoltán zalaszent- gróti járási pártbizottsági tag, kF emelte, hogy a község dolgozó pa­rasztsága megértette, a munkaver­senyek jelentőségét. Ennek a meg­értésnek az eredménye volt az az összefogás, mely a második helyre juttatta já községet. Mike elvtárs * kijelentette, hogy Zalabér dolgozói szövetkezeti kérdéssel kapcsolatban belátják: a dolgozó parasztság bol­dogulását csak a föld társas meg­munkálása, ia szövetkezés hozhatja meg• _____ itefi isnit gyilkolt Szombaton egv párizskörnyéki vá­rosban három, kommunista munkás a párt plakátjait ragasztotta fel. Az egyik kommunistát a rendőrség be akarta kísérni. A munkások tilta­koztak a terror ellen. Szóváltás ke­letkezett. Ekkor egy másik rendőr érkezett a helyszínre és revolverrel agyonlőtte az egyik munkást. Az áldozat végigküzd ötté a második vi­lágháborút és tevékenyen résztvett az ellenállásban. Pálffy Gyula volt nyilas alispánt 15 évi fegySpiíxFa.iíéllc cs népbirö&€kQ A pécsi nlépbiróság Simándy-ta- j nácsa most tárgyalta Pálffy Gyula j zaiamegyei volt nyilas alispán bűn- j ügyét. Még élénk emlékezetében,él Zala megye minden dolgozójának az a példátlanul áiló gyilkosság, amit Pálffy Gyula 1944 november 26-án Keszthelyen, szeretője,' Somogy várj Ferencné lakásán elkövetett. A nyi­las alispán, aki Csomay József főis­pán mellett valóságos rémuralmat teremtett Zala megyében, négy fegy­veres pártiszolgálatos kíséretében megjelent 'Somogy váry Ferencnó la­kásán és a yiele társbérletben levő Iván József honvéd számvevő őr­mestert agyonlőtte. A népügy ószség egy ren dbei i h á­borús bűntettel és egy rendbeli gyil­kossággal vádolta Pálffy Gyuíát. A háborús bűntettet azzal követte el, hogy elvállalta a nyilas aiiíspán- ,ságot, amivel a nyilas uralom meg­hosszabbításához cselekvőleg hozzá­járult. A tárgyaláson dr. Pálffy Gyula azzal védekezett, hogy az aj i spans ág- elvállalására Csomay kényszerű tette, a gyilkosságot pedig önvédelemből követte el. Á báróság nem fogadta el Pálffy védekezését, mert a tárgyalás any agából bizonyítottnak vette, hogy az alispán ságot minden kényszer nélkül vállalta el, továbbá nem ön­védelemből* hanem előre megfontolt szándékkal gyilkolt. A bíróság össz- büníetésül 15 évi fegyházat szabott ki Pálffy Gyulára. Az Ítélet indo­kolásában a nép-bircság tényként ál­lapi tóttá, hogV Pálffy rátámadt az agyonlőtt Iván Józsefre, így önvé­delemről szó sem lehet. Az indoko­lás szerint- Pálffyt azért nem bün­tették kényszermunkára, mert suj^pe műtéten esett át, ami lehetetlenné teszi, hogy nehezebb testi munkát végezhessen. Az Ítéletet mind a népügyészség, -mánd a védelem megfellebbezte. LeiertézMlei ei1/ széihámsst Steiner Tibor budapesti ügynök okir athaími sitás és sikkasztás miatt került :a zalaegerszegi törvényszék elé. Hamis igazolvánnyal a Szabad Nép és Ludas Matyára, gyűjtött előfizetéseket', kereskedőktől, papír­zacskó rendelteket viett fel. Az árut nem szállíttatta le, hanem a pénzt a saját.céljaira forclitotta. Öt hónapi fogházbüntetést kapott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom