Zala, 1948. október (53. évfolyam, 226-252. szám)
1948-10-31 / 252. szám
ÍH4S, oki éber 31. ZALA. a Swtzitatan jelcitktzitfc a kinyikkel! dilgizi parasztok qjkllcej Boda Károly megKúrosiioíí A csaladok legszigorúbb kivizsgálását követeli a megye dolgozó népe Tegniapelőtti számunk ban' megírtuk, hogy 13od,a Károly fasiszta 'kanizsai borkereskedő százezres ösz- szegékkel károsította meg a Bank- egyes ü'e Let, közel kétszázezer forint adótartozása van és a környékbeli falvak bortermelő gazdáinak is igen jelentős összegekkel tartozik. A megkárosított, becsapott gazdák azóta is sorozatosan tesznek panaszt és feljelentést Boda Károly eliten. De mutatóul közlünk egy kis névsort, a töredékét azoknak, akiktől Boda pénz nélkül »bort vásárod« s lakik most hasztalanul szaladnak pénzük után. ( Kurucz József (Becsehely) 160Ö forint, Cserénké György (Eezte- regnye) 4500, Szekeres László 1800, Beke Istvánná 300, Németh Meny- hélrt 11Ó0, Gódor Meny hér tné 1100, Varga János 8000, ifj>. Balog László 400 (zaiaszentbalázsiak), Hajmási József 2300, Tistenes Ferenc 2(300, Piapp Islván 1100, Vörös József 600 (pöíöskefő'ek), Gregor Mihály (Geísesziget) 1500, Szűcs Lőrinc (Geiise) 700, Leli János 1000, Bodor István 3000, Tóth Imre 3000, Kólái László 8000, Szladovits Ferenc 200, Varga Sándor 400, Sze- recz Józsefhé 5000 (dióskáiiak), Varga Sándor 1000, Tamás Miklós 3000 (egerarac salak), Özv. Simon Jánosné 5000, Csöng© György 5000 (kerecseny iek). A névsort sokáig lehet még folytatni. Az itt felsoroltak követesse is már több, mint 50 ezer forintok tesz ki. Ezekután felvetőd ik a kéirdiós: hogyan folytathatta Boda ezeket a .sorozatos fondorlatos csalásokat, amikor — értesülésünk, szerint — már évek óta futnak be ellene feljelentések és periek? Vannak a [károsulták között olyan dolgozó parasztok, *sőt ujgazdák is, akiket egész kis vagyonukból fosztott ki Boda és akad olyan is közöltük, aki a bor ellenértékéért kis házat akart családja részére építeni, amit természetesen most, hogy Boda a pénzt zsűbrevágta, sehogy- sem tehet meg. Cikkünk megjelenése után' egymásután kapj uk az értesítéseket, hogy Boda Károly vagyonát jó előre megfontolva gyermekeire és feleségére Íratta, hogy azokhoz hozzányúlni ne lehessen. Le olyan értesítéseket Is kaptunk, amelyek azt vélik tudni, hogy a fasiszta idők alatt az üldözöttek vagyonában könyökig vájkáíít á Baross Szövetséginek e disztagja és vagyonának eredete tulajdon képpen ezekből az időkből származik. Nagykanizsa dolgozói szeretnének ebben a kérdésben tisztán látni, éppen ezért k rviz sgálandónak tartják: . 1. Mikor és hogyan szerezte Boda a vagyonát? 2. Kinek a protekciójára kapott több mint 100.000 forintos kőitÚJÍTÁSOK A MAORT SZERSZÁMMÜHELYBEN BAJÁN GYÖRGY: FÚRÓGÉP - LIBERÁTORBÓL MOLDOVÁN ISTVÁN: RUGÓCSAVARÓ Legutóbb a MAORT lovászi telepének munkásujilóiról irtunk. Azokról a munkásokról, akik a nagy szabotázs Leleplezése után arra törekedtek., hogy ötleteikkel megköny- nyitsék, észszerüsitsék vállalatuk termelését és csökkentsék az önköltségi árat. Ugyanez a cél vezette a kanizsai üzem szerszámjavitómühelyének két dolgozóját is. érdekes és nagyjelentőségű újításuk alkalmazásánál. Mire jé a Liberéimr? A telep végében hatalmas Libe- rátor-roncsok voltak felhalmozva. Már régebben hordták oda ismeretlen céllal. Egy nap ezeket a roncsokat nézegette Baján György, a szeri szám műhely csoportvezetője. Már régebben uj fúrógépek megszerkesztésén törte a fejéi. A roncsok láttán egyszerre tudta, mit is csináljon? Olyan dologra vállalkozott, amire mérnökember is csak nehezen vállalkozik. De tudta, hogy amire vállalkozik, azt el is tudja végezni. A fúrógépet — ami eltér minden eddigi gyártmánytól — megszerkesztette. És jobban is működik, a többinél. — Pedig egyetlen alkatrésze sincs ia,mi valaha fúrógépben lett volna — büszkélkedik Baján György. Újonnan egy ilyen gép 8—10.000 forintba is belekerül. Amit pedig itt csináltunk, 3000 forintban sincs. — Amikor pártunk PoliLikai Bizottságának tag- és tagjelöltzárlati határozata megjelent — akkor fogtam hozzá tervem megvalósításához. Éreztem minden porcikámhán, hogy olyan pártnak a tagja vagyok, amire minden öntudatos dolgozó büszke , lehet. Ez az érzés adta az erőt nekem, hogy elkészítsem gépemet, amivel én is hozzájárulhatok pártom dicsőségéhez és ezzel hazánk újjáépítéséhez. Minden megtakari- tott fillér egy-egy tégla — és bizony sok, nagyon sok téglára van szükség a szocializmus utjának kirakásához. És ezt a munkát csak olyan elvtársakkal Ijeliet maradéktalanul elvégezni, akik valóban méltók arra, hogy harcos tagjai Legyenek az Élcsapatnak — a Magyar Dolgozók Pártjának. Gyorsakban készül a cségörény Ugyancsak a szerszámjavitóban dolgozik Moldován István is. Muní/sleídf^e! ycases f Üzletemet Horváth Lajos üvég- és porce/Ián- kereskedésebe (Fő-ut 2, volt Városház-épület) helyeztem át! Szives pártfogást kér FARKAS JÓZSEF URI-, KOIDIVAT ÉS RÖVIDÁRU KERESKEDŐ csont lattól a banktól, amely a dolgozó parasztságnak és munkásságnak soha egy fillérrel sem állít rendelkezésére. 3. Miként nőhetett 200.000 forintra Boda adótartozása akkor, amikor már 20 forintos tartozásokért is. végrehajtók jelennek meg az adózóknál. 4. Ki volt az az adóhivatali felelős, aki a magyar állam érdekeinek megóvását Budával szemben elmulasztotta. 5. A sorozatos csalások, amelyeket a dolgozó kusparasztsággal szemben elkövetett, miként volt lehetséges, amikor tucatszám jöttek ellene a feljelentések és perek, amikor Boda csalása1 az egész városban és a környéken közismertek voltak. Bizonyosak vagyunk afelől, hogy ezekre a kérdésekre illetékes hatóságok rövid idő alatt megadják- a feleletet Nagykanizsa dolgozó népének és anyagilag felemásé teszndk mindenkit, lakik hozzájárultak, hogy Boda fondorlatos csalásaival súlyos összegekkel károsíthatta meg a maga ar nemzetgazdaságot és a dojgozo, verej tékező par asz tságo t. Amnesztiát kspaak ml. a ktsemliifek, akik nra fgiiesititték pirJesii a lit$2sl§lf!a!ásf Illetékes helyről nyert értesülésünk szerint az igazságügyminisztériumban rendelet ké9zfii a beszolgáltatási büntetések felalviasgálásáról. A rendelettervezet lényege a következő: Mivel az idei beszolgáltatás®* alkalmával dolgozó parasztságunk túlnyomó nagy többsége teljesítette beszolgáltatási kőtöl&zettség&t s ebben a fő kérdésben is maradsktalanul a demokrácia mellé, állt: helytelen lenne, hagy a beszolgáltatás gondatlan teljesítése miatt kirótt büntetéseket — túlnyomórészt pénzbüntetéseket — most behajtsák a kisembereken. A rendelettervezet úgy szól, hegy a delgezó kisparasztekra kirótt bSntetések végrehajtását felfüggesztik s elengedik. A büntetések elengedésénél azonban figyelembe veszik és a döntést at tél teszik függővé: vájjon az illető elvégezte-e idejében az őszi szántás-vetési munkákat? Természetesen a készöl® amnesztia-readelet a kulákokra nem vonatkozik. katársai azt mondják róla, ő a cső- g őré nyék mestere. A gyors munkát megnehezítette eddig a rugók csavarása. A kemény acélhuzalt kézi ierővel csavargatták vasp^lcára és amig egy-egy méter rugót megcsináltak, három ember is beleizzadt a nehéz munkával. Moldován István shívásiakból egy-^ szerű asztalkát szerkesztett. Ezen siklik négy keréken egy kézi fúrógép, ami önműködően csavarja a vaspálcára a rugót. Persze azt mondani sem kell, hogy az igy készült rugó szabályosabb, mint amit kézzel csavargattak. —■ Hogy mennyi megtakarítást jelent pontosan, azt még nem tudni — mondja kérdésünkre Moido- ván István. — A szerkezetet ugyanis csak a napokban állítottuk munkába. A munkäidöt alaposan megrövidítette az újítás. Amit eddig egy munkanap • alatt végezhettünk el, azt a jövőben három óra alatt is megcsinálhatjuk. Halottak napján azokról emlékezzünk, akik örökké élnek, azokról a halo!tokról, akik sohasem halhatnak meg, mértaniig dolgozó ember él a földön, addig alkotó szellemük fároszként világítja be azt az uj, nagyszerű világot, aminek megteremtéséhez az ö életáldozatuk segítette hozzá a világ dolgozó népeit. Emlékezzünk a hősi halált halt szovjet katonák millióira, akik eljöttek az Északi Jegestengertől és a tropikus Kaukázusból, hogy megszabadítsák a földet a zsarnokok!ól és igazságot szolgáltassanak az embernek, akit évszázadok hosszú során át egy maroknyi hatalmas semmittevő tar oil baromként igájában. Emlékezzünjc a szovjet hősökről, akik szabaddá let!ék magyar népünkéi és megnyitották annak lehetőségét, hogy úgy anyagi, mint kulturális vonatkozásban magasra emelkedhessen és magáénak tudhassa azt az országot, amit 5 épített fed \d múltban is és építi fel újra a jelenbenEmlékezzünk Tor magyar munkásság mártírjaira: Somogyi és Bacsóra, Fürslre és Sál Iáim, Schönherzre és más sok százakra és ezrekre, akik a magyar dolgozó nép,szabadságáért és függetlenségéért áldoztík életüket. Emlékezzünk a spanyol szabadságharc halált szenvedett hőseire és az elesett görög szabadságharco- okra, akik vahunennéyien élelü- | két adták oda abban a harcban, amit mindnyájunkért, a világ minden dolgozó emberéért harqpltak és harcolnak véres csatákban ,a. szabadságrablók és kizsákmányolok ellen. Emlékezzünk a francia bányászok gigantikus harcában -elesett elvtársainkra. A francia munkásokra, akik most vívják a világ felszabadításáért szabadságharcukat és akik közül l9h-8. január 1. óta 90-en haltak meg a francia tőkések és idegen imperialisták ellem vívott küzdelemben. Csengjen fülünkbe az az üzenet, amit ia francia bányászok sztrájkbizottsága adott át a csendőröknek: »Szeretjük bányáinkat, szeretjük a tárnákat, de legértékesebb anya- \ 9ank az Ember. Először az Ember * -számára kell biztosítani a tisztességes élet lehetőségét. Ezért harcolunk,«. A szovjet katona, a mártírhalált halt magyar dolgozó, a spanyol és görög szabadságharcos és a francia munkás azért vérzik el ádáz csatákban, hogy felemelje az Embert, hogy megszüntesse a semmittevők uralmát és eltörölje a földről egyszer és mindenkorra — örökre —, hogy ember az embert kizsákmányolhassa. Ők a mi halottaink, a föld minden dolgozó emberének halottal — róluk emlékezzünk meg halottak nap jóm. 50°/o HMeMijkefazBéiy BUDAPESTRE A Protestáns Napik alkalmából. Felutazás: X. 25-XL 5-i§, visszautazás:X. 30 XI. 8 ig lehetséges Féláru vasúti jegyet és igazolványt csak a MENETJEGYI GO PÁBAN válthat ßankegyesä/et, Fő- ut 8. sz.