Zala, 1948. szeptember (53. évfolyam, 200-225. szám)

1948-09-02 / 201. szám

1948. szeptember 2. ZALA 3 90 százalékban teljesítette eddig a beszolgáltatást i iegjoiiban beszolgáltató a nagykanizsai járás I gazda: GREGOR IMRE, Gelsesziye!, 3ÖO°|0 1 knzség: BOCSXR, 1771 Még néhány nap és a nagykani- ai járásban befejeződik mindenüti a cséplés. Gazdáink lelkesedéséből pedig arra következtethetünk, hogy a beszolgállatási verseny is hamaro­san befejeződig. A rendelkezésünkre bocsátott ada­tokból megáll api Illatjuk, hogy a ka­nizsai járás az előirt 356 vagon ke­nyérgabonából eddig 323 vagonnal szolgáltatóit be és ezzel kötelezettségét 90 százalékban telj esitette. Az előre megáll api tolt ütemterv most folyamatban lévő szakaszában ISO százalékot a beszolgáltatás ered­ménye. Az egyes községek között még folyik a nemes vetélkedés; me­lyikük ér el jobb eredményt?..Most már azonblan bizonyos mértékű kiegyezditődés tapasztalható ebben a versenyben. Az eredmé­nyek általában az előírásos meny- nyiség körül mozognak. Legkima­gaslóbb eredményt valamennyi köz­ség közül a kis Bocs Ica község ért el, amely lj7 százalékban teljesítette bc- szolgáltatási kötelezettségét. 241 mázsa helyett 121 mázsa gyűlt össze a községben. Komárváros 207 mázsával teljesítette túl kötelezettsé­gét és ezzel 120 százalékos ered­ményt ért el.' Ennél gyengébb, de százszázaióknál jobb eredményt ért el Kiskomárom, Korpavár, Újud­var, Zalászentjakab és Börzönoe. ' FOGADÁSBÓL 200.000 Ikílotnéíerí a set ám ßa&afön meghalni A VILÁGJÁRÓ FIBINGER IMRE Amerikai szemmel is merész fogadást kö'ö't 1910. december 27-én a »korlátlan lehetőségek hazájában« Fibinger Imre niagyarszármazásu kul tarmérnök: — 200.000 kilométert fogok gyalogolni és bejárom az egész világot. . lis állta is a szavát. 38 éve gyalogol. ÁLgyalogolt két világháborút, bejárt 72 országot az öt világrészben és közben megtanult 12 nyelven tökéletesen beszélni. A lefogadott kilométerekből eddig 191.860-at tett meg minden segédeszköz, illetve jármű nélkül. Fibinger Imre néhány hónapja mái* Magyarországon gyalogol és a napokban érkezett meg Zala megyébe is. Első állomása Pölöske község, ahol természetesen a kíváncsiskodók hada fogadta. — 100.000 dollárban fogadtam — válaszolta érdeklődésünkre. En­nek felét szülővárosomra hagyom, felét pedig a kormány rendelkezé­sére bocsájtom. Én magam a kamatból kívánok megélni. .— Még van G000 kilométerem. Azt is legyalogolom, aztán haza­jövök meghalni — mondta Fibinger Imre.----1—o Rá diót leap az ország valamennyi iskolája Az Országos Tervhivatal kultu­rális osztályának vezetői három olyan rádiótipust készítettek, ame­lyek alkalmasak az iskolák rádió- kérdésének megoldására. A 12—20 centiméter nagyságú hordozható ké­szülékek közü. az egyik telepes, tehát ott is használható, ahol nincs v’hány. Mindegyikre több hangszó­rót ieliet felszerelni, igy egy időben több tanteremben hallgathatják a diákok az előadást. Az iskolai rá­dión Budapest I. és II. adóállOmá­Felavatják az ujraépült Ganz villamosműveket Vas Zoltán miniszter szombaton nagyszabású ünnepség keretében Oldja át rendeltetésének a Ganz villa­mosmüvek és hajógyár most elké­szült hatalmas motorm ülie lyét. A hároméves terv keretén belül 17 mihió forint költséggel elkészült öt­emeletes uj vasbeton műhely, nem­csak az ország, hanem.Középeurópa legnagyobb és legmodernebb ilyen gyárüzeme lesz. Az üzem az ország ■motorellátásán kívül elláthatja á külföldi piacokat is. A községek versenyétet lüggc!le­nül tovább \folyik « gazdák egye ni versenye is, amelyben még most is nagyon szép eredményiek születnek. így például a legszebb eredménnyel a yelse- szig\eti Gregor Imre szerepel. Háromszorannyi gabonát szolga 11a- tott be termése után, mint ameny- nyit előírtak. Ugyancsak Gelseszi­sát lehet kapcsolni. A készülékek gyártását rövid időn belüli meg is kezdik. Előreláthatólag már az első tanévben 1000 iskola kap rádiót. Két-hánom éven belül az ország va­lamennyi iskoláját felszerelik rádió­val. Az iskolái rádió nemcsak a gyermekek tanítását és szórakozta­tását van hivatva elősegiteni, hanem a falu kulturközpontjává teszi az is­kolát. A rádión keresztül tanulhat­nak és szórakozhatnak a felnőttek. A Tervhivatal elhatározta, hogy Hajdúszoboszlón felépíti Kelet-Eu­rópa legnagv óbb üvegház-kertésze­tét. A földből feltörő 76—-78 fokos víz lesz a fűtőanyaga a telepnek. Az első üvegház néhány hónapon belül elkészül. Főleg primőrök ter­mesztésével foglalkoznak, de termel­nek virágmagot is. Ma még évente több ezer dohár virágimportra szo­rulunk. A meleg forrással f ütött kertészet hamarosan ellátja virággal az országot és igy a dollárt más geben Pirbuzs István és Ilajmási István 200, Erdélyi György pedig 140 százalékban teljesítette heszol­gál látási kötelezettségét. Huszár Ferenc gelsei ujgazda 280 százalékkal ért el kiváló eredményt. Dominkó János bocskai gazda 170 százalékban teljesítette beszolgálla­tási kötelezettségét. A magyarszer- dahelyi Borsos Béla pedig 150 szá­zalékkal teljesítette túl kötelezett­ségét. Vezető állantiigyésznsk neveztek ki egy nagykanizsai ügyvédet A hivatalos lap közli az igiazság- ügyminiszter rendeletét, amely sze­rint többek között clr. Kógar János nagykanizsai ügyvédet a miskolci államügyészség vezetőjévé nevezték ki. Hr. Kóger János, mielőtt Nagy­kanizsán megkezdte volna ügyvédi gyakorlatát, a hódmezé' vás ár helyi államügyészségen teljesített szolgá­latot. A kinevezés hiréjt városszerte örömmel fogadták. fontosabb cikkek behozatalára tehet felhasználni. így lesz a hajduszo- boszlói meleg vízből dolláros ipar­cikk. Öthónapi fogházra ítélték VIRÁGH GYULÁT, a huszonkéíéves szatirt A nagykanizsai törvényszék dr. Révffy tanácsa tegnap hozott Íté­letet Virágh Gyula 22 éves vasúti munkás ügyében. Virágh Gyula két esetben is, annak ellenére, hogy .menyasszonya is van, védtelen nő­ket támadott meg és erőszakoskodni kezdett velük. A tárgyalás folyamán fény deN rült a beteges hajlamú fiatalember tetteire. A tanuk egybehangzó val­lomása nyomán bűnösnek mondta ki ja bíróság Virágh Gyulát és öt hónapi börtönre ítélte. Az Ítélet nem jogerős. I Hang, fény, szín a nagykanizsai müvósznapokon Irta: Vörös János Szeptember 4-én, szombat dél­után 5 órakor a volt Igazságügyi palota, Szabadság-tér 9. emeleti ter­meiben ünnepélyre^ keretek között nyitják meg a zalai képzőművészek kiállítását. Mi nagykanizsai képző­I művészek a felszabadulás óla ne­gyedszer jelentkezünk képeinkkel és szobrainkkal a nyilvánosság előtt. 1945-ben még csak néhányan, a szervezettség hiányában is eggyiivé- larlozva, egy komoly műgyűjtő anyagával gyarapítva álli'.oltunk ki: amikor a dolgozók szabadiskolájá­nak tanulói is bemutatták törekvé­seik eredményét. 1946-ban a. zalaegerszegi kultur- héten szerepelt nagykanizsai képző­művészeti anyagot mutattuk be az MNDSz meghívására. Itt már uj erőkkel gyarapodva, B. Káldor Ró­zsa, Pongrácné és Nagy Zoltáncsat- lakoztak hozzánk. Ez a kiállítás anyagában válogatottabb, kihatásai­ban erőteljesebb, eseniényerejü volt. Jöttek az iskolák, szervezetek -és a dolgozók csoportosan. Igényelték a szépet, látni, tanulni akartak. Mi, boldogan álltunk minden érdeklő­dő rendelkezésére. Az uj, a demo­Í kratikus szemlélet tudatos indítója volt ez a kiállítás, amely izmoso­dott, érett az akkor már szakszer­vezetbe tömörült szépmivesek lel­kében, akaratában, amit hamaro­san három esemény igazolt. Az 1946-47 évi téli kiállítás a helyi I faiparosok együttes anyagával, majd a május 8-iki kul tűrést és koronájia- ként a Fővárosi Képtár »Magyar valóság« anyagának bemutatója. Szeptember 4-én a Magyar Dol­gozók Pártjának meghívására szí­vesen lépünk újra a nyilvánosság elé. Mögöttünk a »Magyar valóság« kiállításának reánk és a többezer dolgozóra gyakorolt érlelő halasá­val. A hároméves tervünk szelle­mében, uj festőművészekkel gyara­podva, hívjuk mi is azokat, akik­I ben a fény, a szin, a forma és a munka ütemes szépsége rezonál. Várjuk őket azzal a tudattal, hogy ők is várnak minket. Várnak a va­lóságszemlélet eleven igénylésével. Legyen ez minden jószándéku zalai ember ünnepi találkozója, hogy a két zenetitán, Beethoven és Kodály lelke nagykanizsai tolmácsolásában forró feledhetetlen ünnepi élmény- I sorozatiá avassa. Az ünnepélyes megnyitó után Po- I gány Ö. Gábor a Fővárosi Képtár I igazgatója, aki az ország legismer- Itebh tudós esztétája, a helyi müvé- I székkel, művészbarátokkal, ankétet rendez, amelyre szeretettel várjuk Nagykanizsa minden dolgozóját, a zene és énekművészeket, írókat és mindazokat, akik átérzik a szép- míves kultúra nagy értékeit, fon­tosságát, nevelő hatását. Hálás köszönetünk Pogány Ö. Gá­bor igazgatónak, Oelmiacber Anná­nak, hogy eljönnek hozzánk, hogy értékeinket gyarapítsák. Nem ki­sebb a hálánk a város kulturveze­8 tőinek és mindazoknak, akik ezt le­hetővé teszik. Budapesten megkezdődött a ga- honabe Vás ári ási engedélyek kiadása. Bárki kérhet gabonavásáríási enge­délyt, aki hatósági kenyér- és liszt- ellátásáról lemond. Havonta szemé­lyenként 11 kg. kenyérgabonára ad­nak vásárlási engedélyt. LAKÁSA rideg és barátsdgtálán, £>a őereu- deséséf sürgősen í>e nem szerzi Kopstein Bútorüzletben Nagykanizsa, Ady Endre-uí 4. sz. \ \ ;\p Keletearápa legnagyobb ilvegliáz-kertészote épül Hajdúszoboszlón

Next

/
Oldalképek
Tartalom