Zala, 1948. szeptember (53. évfolyam, 200-225. szám)
1948-09-16 / 213. szám
ZALA 1948. szeptember 16 Takaréksssági mizgaiom Akinek kevés a vagyona azért, akinek több vagyona vas, az pedig azért takarékoskodjék, hogy el ne fogyjon a már meglévő vagyon. A szövetkezetek célja a fenti közmondás megvalósítása. Hogy a szövetkezetek alkalmat adjanak úgy az ifjúságnak, mint a felnőtt dolgozó társadalmi néprétegnek, takarékossági bélyegbeíétgyüjtő akciót indítottak a hitelszövetkezetek országos viszonylatban, hogy alkalmat nyújtsanak mindenkinek arra, hogy filléreit forintokká gyüjthesse össze.* A hitelszövetkezetekbe», trafikokban, szórakozóhelyeken s egyéb üzletekben kapható 1 forintos bélyeg beragasztása ellenében egy 2 Forint értékű bélyeg- betétlap, melyre még 13 drb 1 Forintes takarékossági bélyeg felragasztása után a Hitelszövetkezet a 15 forintos takarékossági kartonlap bevonásával 1 drb 15 Forint értékű tak*rékbetétkönyvecs- két ad ád. Vagyis 14 drb bélyeg beragasztása mellett 15 Forint értékű betétkönyvecskét, amely betét 10 hónap múlva a teljes 15 Forint értékben, vagy előbb is felmondható. Aki 10 hónap előtt óhajtja a betétjét elvinni, az csak 14 Forintot és az időközi kamatot kapja kézhez.' Egy személy nevére legfeljebb 20 drb kartonlap váltható be 300 Forint értékű betéikönyvecskével s erre a könyvre is az előbbi szabályok tartandók szem előtt. Aki a fenti takarékbályeg akcióba belép, az segíti önmagát s előmozdítja a hitelszövetkezeteken keresztül a magyar dolgozók, a kölcsönre rászoruló kisemberek nagy tömegét. Siessünk tehát, hogy a fenti takarék- bélyeg-mozgalom minél eredményesebb legyen s minél jobban előmozdíthassa a hitelszövetkezetek nemes célját. (x) — Őszi szántási hiteit folyósít a Nagykanizsai Hitelszövetkezet, Fő-ut 4. ez. HALLÓ! * FIGYELEM! Szállító- ós Rakodósminká- sok Nagykanizsai Csoportja f. hó 18-án, szombaton este 8 ór$i kezdett»! szüreti mulatságot jEamssBHaMBmKngBGHMaBNaHaBaHKrakäB&BXKs rendez a MDP Ady Endre-ut 7. szám alatti helyiségeiben, melyre ezúton meghívjuk a város közönségét. Rendezőség. Tánc reggelig. — Kitűnő cigányzene. Oiesó ételek és italok. — Belépődíj 2 Ft. Hirdetmény Zala vármegye sümegi járása területén lévő 69. »zámu 4600 kh. területű apróvadas vadászterület vadászati joga nyilvános árverésen kiadásra kerül 1848. évi szeptember hó 29 én Zalaegerszegen a m. áll. Erdőigazgatóság hivatalon helyiségében délelőtt 9 órakor (10. szoba). Kikiáltási ár 100 drb nyúl, azaz 800 forint. ^ További feltételek az üzemi vadászati felügyelőnél Zalaegerszegen megtudhatok. Peezeii Dezső m. áll. I. o. erdész, ü. v. felügyelő KOS0W; JK23KS; t Szőlőre beküldőt keresünk detail eladásra, napi 5—6 mázsára. Büchlffr Bugapest, Etox-tér 1. D legújabb cséplési és beszolgáltatás! eredmények Szeptember 5-ig 67.012 vagon gabonát szolgáltattak be Az Országos Közellátási Hivatal közli, hogy szeptember 5-ig összesen 67.012 vagon vegyesgabonafolyt be a kötöttgazdálkodás céljaira. Ebből a kenyérgabona mennyisége 50.171 vagon. Ez azt jelenti, hogy egy hét alatt a vegyesgabona készletek mennyisége 6.500 vagonnal, a kenyérgabona készletek pedig 5000 vagonnal gyarapodtak. A beszolgáltatás során a szeptember 5-ig előirányzott ^ mennyiséget 134.2 százalékkal haladták meg. ' A teljesítésben továbora is Szolnok vármegye vezet 228.27 százalékkal, inig Győr vármegye tovább küzdötte magát a második helyre 198.2 százalékos lelj esi Léssel,, Csanád vármegye a harmadik 189.4 százalékkal. / A vármegyék sorrendje a továbbiakban a következő: 4.) Békés, 5.) Bács-Bodrog, 6.) Heves, 7.) Bihar, 8.) Baranya, 9.) Nógrád, 10.) Borsod. A cséplési eredmények a következők: összesen elcsépeltek szeptember 5-ig 315.105 vagon vegyesgabo- /íát, ebből búza 145.202 vagon, rozs 74.246 vagon, árpa 64.873 vagon, zab 30.783 vagon. A szeptember 5-ig elcsépelt búza mennyisége éppen elérte a Földművelésügyi Minisztérium előzetes termésbecslésének mennyiségét, az elcsépelt rozs pedig 117 százaléka* az előzetes becslésnek. Tehát minden szem búza, ainil szeptember 5-e után csépelnek el, a hivatalos termésbecslést meghaladó többlet! SP O A KMTE ugrott n élre a NB II. nyugati csoportjáén Högyaa lest az NB II. táblázata Az elmúlt vasárnap a Nemzeti Bajnokság második - osztályának nyugati csoportjában nem mindennapi meglepetések születtek. Nagykanizsa számára természetesen a legnagyobb meglepetést az éllovas MAO RT itthoni veresége okozott. Ezzel az elvesztett két ponttal, le^ csúszott a MAORT az előkelő el,ső helyről, amely pedig két hétig még biztosítottnak látszott. Meglepetés volt az NVSE pesti döntetlenje is,' hiszen a KMTE elleni mérkőzésen nagyon rosszul játszott a csapat. Az Elektromost otthonában győzte le a MÁV DAC. A Perutz viszont Szombathelyen győzött 2:l-re. A KMTE PVSK elleni győzelmével az dső helyre ugrott. Egyébként soha nem látott tömörülés van a mezőnyben. Nem kevesebb, mint hét csapatnak van 4 pontja. A nyugati NB. II. állasa 1. KMTE 3 2 1 _ 7: 5 5 2. MÁV DAC 3 2 —■ í 15:8 4 3. Pécsi BTC 3 1 2 —. 7:5 4 4. Előre 3 1 2 — 8:6 4 5-6. MAORT 3 2 _ í 6: 5 4 5-6. NVSE 3 1 o £ 6:5 4 7. SVSE 3 1 2 — 8:7 4 8. Lokomotiv 3* 2 — í 7:8 4 9.'Polgári Sör 2 1 1 — 7:4 3 10. Elektromos 3 1 1 í 7:7 3 11. MESzHART 3 1 _ 2 5:4 2 12. Perutz 2 1 — 1 2:2 2 13. PVSK 3 1 2 3:4 2 14. Komárom 3 — 1 2 4:7 1 15. Postás 3 — —~ 3 2:8 — 16. SzAK 3 — —. 3 5:14 — Vasárnap í e. kerületi ifjúsági öSÉvivéverseiiy íz Iparoskor!*» Vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel az Iparoskor nagytermében ke- rüleli ifjúsági ököÍvivóversenyt rendez a MAORT MSE. Mivel az egész kerületben csak Zalaegerszegnek é\ Nagykanizsának vannak ifjúsági ököivivó csapatai, a versenyen a MAORT MSE, ZVSE és NVSE bok- szolói indulnak. Az ifjúsági csapatbajnokság 9 súlycsoportban kerül lebonyolításra. Egy-egy egyesületnek legalább 6 különböző súlycsoportba' tartozó versenyzővel kell indulni. Ez a csapatbajnokság egyébként jó alkalom lesz a kanizsai ifjú bo.^tehetségek találkozójára. Sor kerül. Vlasits— Papai,* Papp—Birkás, Dóra— Sarpu találkozójára. Valószínül eg löbb versenyző helyre akarja hozni az utolsó találkozó kudarcát, * másik pedig meg akarja ismételni győzelmét. Épen ezért lesz érdekes a vasárnapi találkozó. Csöndéit .a középc*satár posztjára javasolja a közvélemény Fokozódó érdeklődés nyilvánul meg a MAORT MSE „közönségünk véleménye“ c. a játékosok teljesítményét osztályozd szavazólapjai iránt. A vasárnapi 3:1-ea PBTC elleni vereség okait a szavazók Nagy harcképtelenné válásában látják. Azenkivül a balszerencsét is okolják. A közönség többsége a játékosokat igy osztályozta: Kovács 3, Horváth 2, Herédi 2, Oláh 1, Németh 1, Nagy •, Polinger 3, Lázár 2, Imii 3, Forgács 2, Téli 2. Ne bosszankodjon, ha zavar van a gázberendezésévell Szereltesse!! lel Bi is „Uinrendszerű üxemTbixlos fölügúx-nyomássxaliáiyoxóí. Részűi: Czvetkú Gyula oteelléteüli és szereli ízese NAGYKANIZSA, ADY ENDRE-UT 4. SZÁM. m- 11WIIIIBWIIIIIIIMin mi ifiwmnsr—tna mastmsiamssm A szavazók többsége Nagy sérülését figyelembe véve Csönget beáiiitását javasolja a középcsatár posztjára. Ebbe» az esetben Imri bajösszekötő, Forgács pedig Nagy helyére kerülne. A szavazólapok között egyébként csak három szelvény akadt egy-egy hibával, amelyek közül a Zala szer- kesztőségébeg megejtett, sorsoláson Szélig József (Eötvös-tér 32.) nyerte a 2 drb tribün jegyet, amelyet a vasárt »api mérkőzés előtt vehet át igazol- tulajdonosa. v II. osztályú bajnoki mérkőzési játszónak Borogszentkirályon vasárnap Éiskomárom .és Porogszientki- rály csapatai. 3:0,volt az eredmény. 19-én, vasárnap délután Kiskomá- romban II. osztályú bajnoki futballmeccs lesz, ahol Sormás csapatát látják vendégül. Á MAORT Szertornasziakosztálya minden kedden és pénteken este 6-8 óráig tartja edzéseit a Gimnázum tornatermében. Régi és újonc tornászokat egyaránt szeretettel hiv és vár ja szakosztályvezető. \ V M EP-FILMSZINHAZ Szept. 9.4—15. * Kedd—szerda. Két film egy műsorban : IGAZSÁG BAJNOKAI (Banditák karmaiban) és Vadnyugati csodadoktar Stan és Pan Előadások 7 és 9 órakor. tEjsmasBZMEBBai Ktszönetoyilvánitás. A járműgyártó iparostársaknak és mindazoknak, akik TAKÁCS KÁROLYNÉ temetésén résztvettek és fájdalmunkat részvétükkel enyhíteni sziv.esek voltak, ezúton mond hálás köszönetét a gyászoló család. Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva reggel 7 órától este 6 óráig. Kedden egész nap és pénteken délután női gőzfürdő. Nagykanizsa város hirdetményei Közhírré teszem, hogy az, aki kukorica vagy más termény szárításéira iatkailrnas sz,autóüzemmel, vagy gépi bérrendezéssel rendelkezik, kőié es a tulajdonában levő szárítóüzem rríbt és szárító gépet a vele kapcsolatos tengierimorz so tógéppel együtt 8 niapon beute a Magyar Országos Szövetkezeti Központ Raktár és Száritó- üzemi Osztályához (Budapest, V., Újpesti rakpart 89.) ajánlott levélben bejelenteni. ■ A MOSZK tulajdonában llevő szárítógépek és berendezések a bejelentés ától mentesek. Szeptember hóra nagyobb menynyi,ségü taipaJlási utalvány érkezett. Az igényjogosultak fo.yó hó 16-tól kozdodteeg je.entkezhetnek az utalványok átvétae véglett a közellátási irodában. A kiadott utalványok október hó 31-ig válthatók be bármely ipar igazolván iryau rendelkező kisiparosnál. Polgármester APKÓRUUtETÉÍíEK A gyors- és gépiróiskoial tanítás megkezdődik. Érdek ődni a behatásig Tán- coséknál lehel a zeneiskolában. Beiratás szeptember 16-án délelőtt 9—11-ig, délután 3 -7-ig, Nagykanizsa Árpád-utca 44. szám alatt. 1577 Egyszobás összkomfortos lakásomat el- cserelnéai kétszobásra. Cim MOSZK- kirendcltségnél, Fő ut 7. 1586 lasiruálást vallatok. Cimg a kanizsai kiadóban. nagyd Azonnal beköltözhető *égyszobás? csukott verandás, alagsoros, villany- és viz- vezetekes, adómenies villa 220 négyszög- öles árnyas parkban, Balatoafenyvesen a központban, állomás és tópartnál —.penziónak is igen alkalmas, megélhetést biztesit — eladó. Tulajdonos Szabó Antal, Fő út 5. 1596 Almaparadicirom és paradicsom- paprika kapható. Nagykanizsa, Királyi Pái-u. i/b._______________________1593 Keresek sürgősen 2 — 3 szobás utcai lakást, mely ervosi rendelőnek megfelelő, lehetőleg város belterületén, esetleg társbérlettel. Cim a nagykanizsai kiadóban. ______________15£2 Tá skaírógépat veszünk. Használt bútorok, 1 kicsi és 1 nagy kályha eladók. Nagykanizsa, Szabadság-tér 23. 1588 Különböző but«rok és kályhák eladók. Érdeklődni» lehet Nagykanizsa, Ady Endre-u. 2. *z. alatt Fonyónái d. e. 12 1-ig és d. u. 2—3 ig. 1594 Használt aranytárgyakat a legmagasabb napiáron vesz Gál ékszerész, Nagykanizsa, Fó-ut 13. II. emelet. 1595 Z£LA politikai napilap. Felelős szerkesztő és felelős kiadó : Bencze Jenő Saerkesztósig : Deák Ferenc-tir 10. Telefon : 5^ Kiadóhivatal: Fö-ut 5. Telefon: 31. nyomatott a Közgazdasági R.-T. Nagykanizsa nyomdájában,. Nagykanizsán. Nyomdáért felel: Szendről Qéza.