Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-25 / 194. szám

53. évfolyam 194. szám. VJYü Nagykanizsa, 1948. augusztus 25. szerda Ára 60 fillér Riport Hévízről, a magyar dolgozók fürdőjérői Két ujgazda földjét el akarta árverez- tetni egy keszthelyi ügyvéd Gyilkosság, vagy öngyilkosság történt Pöíöskén? A nemzetközi pedagógus - kongresszus a háborús uszítok és imperialisták ellen sjKarxísrsBW A szakszervezeti világszövetség szakmai szervezetéinek számitó pe­dagógus kongresszus ma Budapes­ten ülésezik és kedden is egész nap folytalja tanácskozásait. A világszer­vezet délutáni ülésért határozati ja­vaslatot terjesztenek elő, melyben hangsúlyozzák, hogy a gazdasági válság a kapitalista rendben nem oldható meg. A kongresszus leszö­gezi annak szükségességét, hogy a világ nevelői lepjenek fel az impe­rializmus megnyilvánulásai ellenes szorosan működjenek együtt a dol­gozók nemzetközi szervezeteivel. A szakszervezeti világszövetségnek és a demokratikus kormányoknak kö­telessége, erőteljes nyomást gyako­rolni, hogy Görögországban, Spa­nyolországban és Chilében haladék­talanul szüntessék meg a gyilkossá­gokat és bebör(önözéseket, melyek felháborítják a világ lelkiismeretét Végül a pedagógus kongresszus résztvevői rokonszenvüket és együtt­érzésüket fejezik ki azok iránt, akik a világ számos országában jelenleg a népek szabadságáért, a politikai szabadságjogokért és a társadalmi' egyenlőségért küzdenek. Nagyszabású katonai felvonulás, díszszemle és sportesemények a honvéiüinnepségsken A honvédségi ünnepségekre »Száz féves a honvédségit jegyében folynak az előkészületek. Az ünnepség meg­nyitása kegyeletes váltófutássiaj kez­dődik. Az ünnepi héten minden reg­gel zenés ébresztő, este pedig ze­nés takarodó lesz. A Szovjetuniótól visszakapott hadilobogókat hatal­mas arányú felvonulás keretében vi­szik a nemzeti múzeumból a hadi múzeumba. A Hősök-terén nagyszabású hadi­szemlét rendeznek 10.000 ember részvételével. Az ünnepi hétnek ki­emelkedő sporteseményei lesznek, melyek közül kiemelkedik a Rákosi- kupáért folyó küzdelem. A honvéd­ség és a “rendőrség futballcsapata mérkőzik egymással és a győztes csapatnak Rákosi Mátyás adja át az ezüst kupát. §€©z@l ötórás kihallgatáson fogadta Sztálin a nyugati hatalmak meghizottait Moszkvai jelentés szerit lényeges baladást értek el a tanácskozáson A moszkvai rádió jeleRíi: Augusztus 23-áu, hétfőn este Sztálin, a Szovjetunió minisatertaaácsiának elnéke fegs«5ta a nyugati hatalmak meg­bízottait. A megbeszélésen Melotav, a Szovjeíueló küliigy minisztere is jelen volt. A kihallgatás este 9 órakor kezdődött és hajnali 1 óra 40 perckor fejeződött be, tehát összesen 4 óra 40 percig tartott. Közben Sztálin teával és stiteménayel ldsálta meg a nagyköveteket. A nyugati hatalmak képviselőinek ez volt a második kihallgatása Sztálin generallssztmusznül. A várva-várt jelentést azonban a tárgyalások anyagá­réi ne» közölték a nagy nyilvánossággal. Moszkvai jelentés szerint a Sztálin generalisszimusznál lefolyt tanácskozás után Roberts angol kiküldött kijelentette, hogy ez a megbeszélés nem volt az utolsó és hogy lényeges haladást értek el. A Reuter tudósiíéjának jaleníé*© szerint Bedeli Smith amerikai nagy­követ úgy nyilatkozott, hegy némi elöhaladás történt és úgy véli, kegy újabb s**gbnszélésre knrül a ser. A báró» nyugati kiküldött a Kremlben történt megbeszélés után ez amerikai nagykövetségre ment, begy eiké szii9ék közöse® megfogalmazott jele*tésükeí, amelyet rádión küídiek el kerra myaiknak. A Negyedmillió dolgozó vett részt a Szakszervezetek és üzemek nyara/tafásában A Szakszerveze 11 Tanács szociál­politikai osztályának kimutatása sze­rint az idén 1/4 millió dolgozó veti [részt a szakszervezetek, vagy az üze­mek nyaraltatásában. Az államosí­tott üzemek körülbelül 28 millió forintot fordítottak ezekre a nya- raltatásokra és üdültetésekre. Az OTI ebben az évben 5000 tanoncot üdültetett. A vasasok üdülő telepein 4000 dolgozó nyaralt. Az országban összesen 212 üzemi üdülő működik. A Gally atelő élmunkás üdül tető jé- ben évente 5000 élmunkás pihen. Az idén megkezdték a lillafüredi Ivossufli-szálloda talpraállitását is. A Szakszervezeti Tanács szociálpo­litikai osztálya jóvoltából létrehoz­zák azt a tervet, amely lehetővé teszi, hogy egy-egy üzem dolgozói a jövőben évről-évre más helyre me­hessenek üdülni. RENDELET a vetőmag biztosításáról A földművelésügyi miniszter ren­delőbe szerint szántóföldjének 85 szá­zalékát minden gazdálkodó köteles kenyérgabonával bevetni. Az Or­szágos Közellátási Hivatal most el­rendelte, hogy aki tavaly ennél ke­vesebbet vétett, az is visszatarthat­ja vetőmag céljára az uj vetésterü­letnek megfelelő kenyérgabonameny nyiséget. Nem kapett vízumot Amerikába a canterbury érseki helynek Dr. Hewlett Johnson canterbury érseki belynök, amikor megtudta, hogy nem kapott beutazási enge­délyt az Egyesült Államokba, ki­jelentette: »Ugylátszik, az Egyesülj Államok kormánya fél attól, hogy a szovjet-amerikai megértést, vagy ba­rátságot erősítse. Hozzátette, hogy kedden Lengyelországba repül a Wroclavban. rendezendő értelmiségi világkongresszusra. A vasfüggöny számomra ugylátszik, csak az At­lanti-óceánon kezdődött el, mig ke­letről barátságos meghívást kapok.« Megiiisszabkititták töbh faiskolán a jelentkezési határidőt Mint ismeretes, a kultuszminisz­térium az egyetemi felvételi kérvé­nyek beadásának határidejét több egyetemien augusztus 25-éig meg­hosszabbította. A minisztérium egyetemi ügyosz­tályán a következő felvilágosítást adták: — Egyes fakultásokra olyan tö­megesen érkeztek felvételi ' kérel­mek, hogy a jelentkezők nagy. ré­szét el kelljett utasítani. Minthogy azt szeretnénk, hogy mindazoknak a népi származású fiataloknak, akik tovább akarnak tanulni, erre lehe­tőségük is legyen, úgy határoztunk, hogy a felvételi kérelmiek batáride­jét meghosszabbítjuk s igy azok, akiknek kérvényét valahol elüt ásí­tották, más egyetemen kísérelhessék meg felvételüket — mondotta in­formátorunk. — Vérhaté időjárás Riónk nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, több helyen futó záporeső, esetleg zivatar. A hőmér­séklet alig változik. RÖVID ViLÁGHIRADÚ A ngíia A k üI ügymin i s z tér helyetteseik rö­videsen elkészítik jelentésüket a. volt olasz gyarmatokróik A jövő hét kö­zepéig valószinüleg befejezik _ mun­kájukat és kormányaik elé terjesztik lakokat a nézeteltéréseket, amelyek Eritrea, Libia és az olasz Szarnál! föld ügyében felmerültek. Ha a négy kü.ügynimiszterheiyettes szep­tember 15-ig nem tudna megegyez­ni, akkor a volt olasz gyarmatok ügyét az UNO párizsi nagygyűlése elé terjesztik. Franciaország A szak szervez éti egység megvaló­sításáról érk eznek hírek. A gyári- munkások és bányászok elhatároz­ták, hogy megvalósítják a szakszer­vezeti egységei. A 8b. eiienni és strassburgi munkások két órás sztrájkban tiltakoztak a bá nyáig az- gcáóság munkás ellen es maga tartása és a jele nb<gi kormány lelj hatalom­mal na'ló felruházása ellen. Németország A legfőbb nézeteltérések a nyugati hatalmak között a német béke, a nyugataénietorsziági alkotmány és a Ruhr-vidék ellenőrzésében állanak fenn.. Waiter Lippmann, a Newyork Herald Tribune tudósítója a német kérdéssel kapcsolatban foglalkozik az egész nyugateurópai: helyzettel és azt. írja, hogy az úgynevezett nyugatieurópai szövetségben, amely a' Marshall-terv megvalósítására hi­vatott, minden nyugati állam csak a saját érdekeit nézi. Az amerikai és angol hadászat Európában nem a nyugati államok együttműködésé­vel történik, hanem Anglia és Ame­rika tengeri és légi uralmán nyug­szik. Amerika néni idézhet fel kato­nai válságot Európában, egyszerűen azért, mert néni tudja megvédeni a nyugati államokat, de. ennek meg- felemen Amerika sem számíthat a nyugati államok szövetségére.­Egyesüli Államok A losalamosi atomgyár munkásai­nak sztrájkja egyre nagyobb mére­teket ölt. Hétfőn újabb 300.000 atomgyári munkás csatlakozott a sztrájkhoz. Az amerikai Kommunista Párt országos bizottságának 12 tagja el­len indított politikai bünperben a tárgyalásokat a biróság októberben kezdi meg. A munkásság helyzete az állandó drágulás következtében egyre rom­lik. Rövidesen elfogy az amerikai dolgozók megtakarított pénze. Ezt igazolja a kiadott statisztika, hogy az elmúlt évben 30 millió dollárral többet költöttek, mint amennyi fi­zetést kaptak. Lengyelország A varsói ifjúsági kongresszuson kitűnt, hogy az Ifjúsági Világszö­vetségnek körülbelül 1 millió tagja van. Az értekezlet megmutatta a De­mokratikus Ifjúsági Világszövetség hatalmas erejét, ami főleg a keleti világrész ifjúsága számára volt dön­tő jelentőségű, amelyek képviselői tanácsot és utbaigazást kaptak a kongresszuson. á

Next

/
Oldalképek
Tartalom