Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-24 / 193. szám

1948. augusztus 24. ZALA-8 3 tábla és vers elmondja Hagy István pac&aaá&rjáni uj&ax€ia terményei Képviselik megyénteeí íu Összi Vásárán Három tábla függ az egerszégi vármegyeháza kiapuján. Mindhárom táblának számos szemlélője van. Ezek a táblák napról-napra híven beszámolnak arról, hogyan is áll a termelési verseny a megyében? A három táblán három kis vers. Mindegyik találóan'mutat rá miért is versenyeznek a gazdák és ho­gyan munkálkodtak az elmúlt esz­tendőben a haza és saját gyarapo­dásukra. Szomszédoddal taglal ne égy, Sals inkáHi versenyre lépj! Meg is fogadják a gazdák a jó ta­nácsot. Többet ér a verseny, mint a hiábavaló harag. S ez munkájuk eredményén is meglátszik. Járások táblája bizonyítja ezt, amelyen a fenti versike is olvasható. Bárki megtudhatja a tábláról, hogy a versenyben a keszthelyi járás vezet 355.5 ponttal. Megelőzte a tapolcai járást, ami bizony lecsúszott a ver­senyben. Második helyen van 313.2 ponttal az egerszegi járás, inig a lenti járás 339.9 ponttal a harma­dik helyet foglalja el. Utolsó helyen van a novai járás 293.1 ponttal. A két város, Zalaegerszeg és Nagy kanizsa is rajt van ezen a táblán. Legnagyobb csodálatunkra Nagyka- „ rúzsa eredményét még sem találjuk "még. Hogy miért, azt Pauüni Gusz­táv gazdasági felügyelő magyarázza -• inegA- j i j helyet is jól megfogta. Még mindig j ő vezet a gazdák között. Kroll Imre | zaliaszentgróli gazdaságában Aiszont ritkaságszámba menő állattenyészet van. De a gyümölcstermesztésben elért eredményei is figyelemremél­tók. Kiss Gábor szentgyörgyvolgyi gazda helyét, aki ujburgonyájával ugrott ki, a z|alászéntiváni Nagy Já­nosnak adta át a helyét. Kiderül a tábláról, hogy 31.003 gazda áll versenyben a megyében. Ez a szám persze nem pontos még. Véglegesen csak akkor állapíthatják meg a versenyző gaz­dák számát, ha már minden ter­mény beérett. S? m\ dMI, joian ad és MM Oaidaiíá iaszsii is? a szép magyar télüst. A megyében leginkább a pacsa- adorjánhegyi Nagy István uj gazda fogadta meg ezt a jótanácsot, ami ugyan már nincs egyik táblán sem, de azért mindenkinek megszívle­lendő. Nagy István valamennyi termé­nyéről megáll,apitotta ugyanis a gaz­dasági felügyelőség, hogy méltók ar­ra, hogy megyénket képviseljék a budapesti Őszi Vásáron. Ezt mondják a -versek és a táblák Zala megye szorgalmas, versenyző gazdáiról... OrmáHdpuszta iskolát lér a demokráciától Az »uj kenyér« ünnepén Komárvároson vetődött fel az ormánd- pusz faiaknak ez a kérelme. A Somsich »grófok« földjén, amelyet a volt gazdasági cselédek között osztottak ki, most szorgalmas ujgaz- dák dolgoznak és a termelésben is nagyszerű eredményieket értek el. Ormándpuszlán azonban nincs iskola. Az ujgazdák gyermekei — elég szép számmal vannak — .eddig-a komárvárosi iskolába jártak. Té­len, nyáron, fagyban és napsütésben minden nap meg kellett tenniök a többkiloméiberes utat a gyermekeknek. Most arr:a kérik a kultuszkormányzatot az ormándpusztaiak, tegye lehetővé, hogy iskolát építsenek gyermekeiknek, akiket igy megkímél­nének a mindennapos kimerítő gyaloglástól. Mintegy 30.000 forintba ke? rülne az iskola és bíznak abban az ormándpusztai gazdák, hogy a népi demokrácia lehetővé is teszi felépítését. A MDP nagykanizsai szervezete mindent elkövet, hogy az ormánd­pusztai ujgazdák iskolához jussanak. Tervet készítenék, amely lehe- lü\re teszi az iskolaépítés gyors megvalósítását. Bizonyosak vagyunk afe- !ől, hogy a jövő tanévben már nem kell az ormándpusztai gyermekek­nek más falu iskolájába gyalogolni. Mi yjsái az országban? Rákosi Mátyás rengeteg ajándékot ka­pott Kecskeméten. Nem hiányzott az uj lisztből sütött fehér kenyér, a buza- kaiászkoszoru, a gyümöícskosár, még az sem, hogy két ujgazda bárányt cipelt a tribünre a mikrofon elé. Kapott ezen­kívül egy díszesen faragott iádét és egy pár fekete félcipőt. Az enni- és inni­valókat szokás szerint azonnal továbbí­tották a népi kollégiumoknak. Magyartés csongrádmegyei köz­ségben a volt uradalmi artézi kaiból olyan bőségesen tör elő a földgáz, hogy nemcsak az uradalmi épüle­tek világítására és fűtésére, hanem az újonnan épült községháza fülesé­re és világítására is azl használják v A földrnivelésügyi minisztérium köte­lezővé tette a szerződéses alapon ter­mesztett növények alá adandó műtrágya használatát. A gazdák a műtrágyát ked­vezményes áron, meghitelezve kapják meg. A szuperfoszfát műtrágya 100 kg- kéníi ára 50 Ft, a péti sé 80 Ft, amely összeg csak a termés átvétele alkalmá­val kerül levonásba. i Jelentkezési felhívás a nagykanizsai gimnáziummal kap­csolatos állami tanulóotthonba. Közöl­jük az érdekelt szülőkkel, hogy a ta­nulóotthon az iskolai év elején meg­nyílik. A később megállapítandó köz- tariási díj egy része természetben fizetendő. ' Jelentkezéseket augusztus 29-ig kérünk. Részletes tájékoztatót a hivatalosan megállapítandó feltételek alapján fogunk ídadni. 1416 N ÉP- M OZ I Aug. 23—24 én. Hétfő-kedd Az évad legnagyobb filmje Paris gyermekei Húg® Viktor világhírű regénye filmen. Csupa szív. — Csupa izgalom, Előadássá 7 és 9 órakor. — Nagykanizsáról csak a leg­ritkább esetben kapunk hely­zet jelenlést a verseny állásáról. NAGYKANIZSAI KULTURNAPOK Szeptember 4“én és 5-éis a művészetek napja lesz Nagykanizsán Égerszögnek különben 388 pont­ja van, igy az első hely illetné meg. Az esélyek azonban nem egyenlők, ezért nem számíthatjuk be a ver­senybe. v Emdeí, erode! együttes HM, Főidéi leiBéeek joiaa tótod tanát. Tkz a jelmondat a versenyben lé­vő községek tábláján olvasható. A versike igazságára legjobban a bocföldeiek jöttek rá, mert ezideig egy község­nek sem sikerült megelőzni őket Eddigi vetélytársuk, a szomszédos Sárhida község bizony a hatodik helyre szorult 414 pontjával. Né­gyen is megelőzték. Második he­lyen, van Vindornyaszőllős 446 pont­tal. Bajcsa a maga 430 pontjával harmadik lelt, mig Szépeinek 426 ponttal a negyedik helyet érte el. a községek közötti versenyben. Legjobban a kisgörbőiek lettek ki magukért az elmúlt héten. A tizedik helyről fejverekedte magát -118 pont­tal az ötödik helyre és igy meg­előzte a legutóbb még második Sár- hidát. Markelj csak keveset, do ad isi megszorítsd, U He a tikét, de a anotit szaporítsd! Ez a rigmus viszont az egyénileg versenyző gazdák okulására szol­gál. A hatás meg is mutatkozott. Jól megszorították az eke szarvát, a kasza, meg a kapa nyelét és igy jobb lett a termés, nagyobb lett az eredmény. Tóth Jenő zalai)éri gazda az első A ^Magyar Dolgozók Pártjának zialavármegyei _ hivatalos lapja, a 2a Nagykanizsa város vezetőségé - vei és a Szabadművelődési Hivatal­lal karöltve szeptember 4-én és 5-6n páratlan szépségű müvésznapokat rendez Nagykanizsán. ügy a Psalmus Hungaricus, mint a IX. Szimfónia szóló számait a magyar operaház legkiválóbb íiiüvé- szei, Röster, Báthy Anna, Simám! y József, Péter Anitái éneklők. Nem lehetetten azonban, hogy az egyik szóló számra Polly Padilla, a bécsi operaház világhírű művészét sikerül megnyerni. *. A hangversenyt rossz, idő esetén is felieken megtartják vagy az! Iparoskor nagytermében, vagy a A francia politikai helyzet az utolsó 48 órában a kormány szem­pontjából határozottan rosszabbo­dott. Miéig a bátrabbak is, az eddig derűlátóbbak arra. a meggyőződésre jutottak, hogy a Marie—Roy maud— Bltmi-kormany nem lesz hosszú életű. A franciaországi munkástö­megek türelmetlenek. A legnagyobb aggodalommal fogadták Reynaudnak azt ia kijelentését, hogy fel akarja szabadítani a mezőgazdasági ter­mékek árát. A tudósító mjegáhapitrj(a, hogy Reynaud pénzügyi terveihez Szeptember 4-én este a katolikus kulturház kertheffiyiségóben szabad­téri. előadásban a MÁV szimfoniku­sok 65 tagú zenekara Szőke Tibor vagy Ferencsik János vezénylésével a 100 tagú Liszt Ferenc kórus köz- reniükö dóséval előadjía MAORT vasvázas házának gépter­mében. Szeptember 4-én délelőtt 10 óra­kor Nagy József, Nagykanizsa vá­ros polgármestere ünnepélyes kere­tek között nyitja meg a zalai képző­művészek _ kiállítását. A kiállítás szemlélteti Zala vármegye kiváló festőinek, szobrászainak legújabb al­kotásait. _ Die bemutatásra kerülnek Nagykanizsa város' magán gyűjtemé­nyében szereplő műkincsek "is. A ragaszkodik és nem hajlandó meg­hajolni. a közvélemény előtt, bár ta­pasztalja., hogy a tej és kenyér foly­tonosan drágul, a hús ára ugrássze­rűén emelkedik. Az élelmiszerek drágulása a közeli napokban újabb kormányválságot idézhet elő. A po­litikai helyzet kiéleződésére mutat az a jelentés is, hogy a tömegek nyomására riiost már a keresztény szakszervezet, a Force Cuvrier é3 BTuni szakadár szakszervezeti szö­vetségié is kénytelen volt hivatalosan állást foglalni Reynaud gazdasági politikája ellen. kiállítás a volt törvényszék épületé­nek e célra újjáalakított termeiben llesz. A nagyteremben a nagykani­zsai múzeum teljes anyaga nyer el­helyezést. Az az anyag, amit Nagy­kanizsán még senki sem látott, mert megfelelő helyiség hiányában a gimnázium 3 szobájában voltak elraktározva. Ez az anyag száza­dokra visszamenőleg mutatja majd be Nagykanizsa város és Zala vár­megye történelmét. ■ Szeptember 5-én, vasárnap a MAORT sportpályán niagy sport- és atlétikai események játszódnak le. A rendezőség mindent elkövet, hogy ezen a sporteseményen és a hangversenyen a hazánknak oly nagy dicsőséget szerzett- olimpikonok is megjelenjenek. Mint érdekességet említjük meg, hogy Kodály Zoltán, a Psalmus Hungaricus világhírű szerzője Ígé­retet tett, hogy a hangversenyre Nagykanizsára jön. Ugyancsak ígé­retet Írja nőtt a rendezőség, hogy Po­gány Ö. Gábor, a fővárosi képtár igazgatója és Olmacher Anna elő­adó is ellátogat hoz-zánk a müvész- nlapokra. Aa összes matsmipar! könyvek Vássifslfegyzésj foönyy í»-i*!><mar«8k$ár „ I Vémdafáiósi I örSeményraJslár „ öí'Hési (malter) „ kaphatók | Közgazdasági Bt. nyomdájában j Nagykanizsa, Fö uf 5. Telefon 31 KoMly Zoltán, vlUtg&irii szerzeményét a Psal­mus Hung aricust és at xeneirodlalom leghatal­masabb allcottísát Beeí^o.?;e.a IJ£. Szimfóniáját. Franciaország njabb kormányválság küszöbén hogyan versenyeznek lala megye gazdái ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom