Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)

1948-08-24 / 193. szám

@3* évteiy&m 193. ssám­Nagykastíaea, 1948. augusztus 24. kedd Ára 60 fülé? Nagy lelkesedéssel ünnepelte meg Zala megye dolgszó parasztsága az „Uj kenyér“ ünnepét Szeptember 4-én és 5-én művészetek napja lesz Nagykanizsán Két telitalálat a Totón A népi demokrácia mellett tett hitei az ország dolgozó parasztsága Asz István líirály-ncipi uj kenyér ünnepe nemcsak azt j mutatta meg, hogy parasztságunk \ jól dolgozott, hogy munkáját az idén j úgyszólván minden terményben bő- j ség jutalmaztanmeg, de azt is, hogy ■ megértette és cselekedeteiben követ- j te népi demokráciánk nagy célki- ! tüzesét: felemelni a dolgozó nép 5 életszínvonalát úgy gazdasági, mint i kulturális vonatkozásban. Rákosi Mátyás kecskeméti beszé­dében elmondotta, hogy eddig 46 ezer vágón kenyérgabonát szolgál­tattak he gazdáink, tehát a cséplés megkezdésétől eltelt 4 hét alatt többet, mint az elmúlt esztendő 12 hónapjában. »A beszolgáltatás ténye azt ma- j tatja, hogy gyökerében megvéd- j tozoti a dolgozó parasztság vi- j szó ívja a demokráciához. Ebből | a szempontból a beszolgáltatás j felér egy népszavazással.« Mii jeleni ess a népszavazás ? j Mindenek előtt jelenti a munkás- 1 paraszt szövetség szilárd egységét, j a parasztság egyöntetű áll ás L 0 gl iát á- sát az uj Függetlenségi Front meg­alakítása melleit, a termelő és fo­gyasztási szövetkeze lekbe való tömö­rülés szükségességének felismerését és elismerését annak a ténynek, hogy a Magyar Kommunista Párt, majd később az egyesült munkás­pártok, a Magyar Dolgozók Pártja, olyan politikát folytatott, amelyet az egész magyar nép, igv a falu dolgozói is teljes megértéssel és he­lyesléssel fogadták. De jelenti az is- i kólák államosítása és a beszolgálta- j tás ellen felvonult reakció veresé­gét is. . A magyar népi demokrácia ä be- ; szolgáltatás hatalmas eredményei- j vei ismét csatát nyert, amely jelien- | tőségében nem marad mögötte a pénzünk stabilizációjának, a száz munkásnál többet foglalkoztató ipar­vállaljatok és a bankok államosítá­sának, vagy az egyházi iskolák ál­lami kezelésbe való vételénél. A reakciónak, amelynek tömegbázisait a magyar dolgozók akaratereje és szívós har­ca, már előbb szétszórta, most be kell látnia, hogy jól szervezett gue­rilla csapataival sem tud eredmé­nyeket elérni. Be kell látnia, hogy a kezében maradt egyetlen fegyver, a háborús és egyéb rémhírterjesz­tés, — ma már elavult, ócska szer­szám, amiben nem hisz a józan, okos és szorgalmas parasztságunk. Persze, ez még korántsem jelenti a reakció teljes felszámolását. Ha figyelembe vesszük az egyház pa­lástja mögé megbújt reakciót; az úri Magyarország volt latifundium tulajdonosait, a B-listázott tisztvi­selőket, a nyugalos katonatiszteket és a mások munkájából élő semmit­tevők csapatát, valamint a falu ki- zsákmányolőit, a 80—400 holdas ku- íák parasztok nem lekicsinyítendő tömegeit, akkor tisztán áll előttünk, hogy a reakció elleni harcot még korántsem fejeztük be, és még sok nehéz küzdelmet kell, megvívnunk^ amíg teljesen el tudjuk tüntetni őket a magyar demokrácia életéből. Érdekes volt megfigyelni, hogy a reakció a városokban és ipari centrumok­ban történt tökéletes veresége után a frontját a falura tolta át és itt talált hü szövetségesével a kakik parasztsággal akar la megakadályoz­ni a népi demokrácia célkitűzéseit. Kd&o sí Mátyás által bejelentett íö.OOOva- gónos gabonabeszolgáltatás, á rui pa­rasztságunk 4 hét alatt eszközölt, fényesen bizonyltja a reakció tö­rekvéseinek meghiúsulását. Áz egész ország parasztsága, igy nálunk a zalai parasztság is kezdi felismerni, hogg a fa­lul kiszipolyozó, életnedvét ki­szívó kutak parasztság ellen csak ugg tudja sikeresen felven- \ ni a harcot, lta önkéntes és sza­bad társulás alapján, minden kényszer nélkül termelő szövet­kezetekbe tömörül. Ezek a szövetkezetek gépállomások segítségével megadják azt az anyagi és erkölcsi erőt, amellyel a kispa- ruszt eredményesen és győzelmesen szállhat szembe a 80—loo holdas kizsákmányoló ládákkal. Ezek a feláll Holt és még felállí­tandó gépállomások lehetővé te­szik, a paraszt fizikai erejének magijaié, vü megkímélésé!, egész­ségének megóvását, de lehető­vé teszik a termelés hatalmas fokozását, produktivitását és iga I a kisparaszti birtokok ■ jöurdcí- I mezőségének mtegsoks zoros it és ód. I A népi demoUrácits kormánya teljes anyagi erejével támogatja a termelő szövetkezeteket mert ez jelenti a parasztság életní­vójának gyors és biztos felemelését. A termelő szőve [kezetekkel nemcsak azl éri el parasztságunk, hogy füg­getleníteni' tudja magát a ?alu ba­sáitól, a 80—ÍÓO holdas kulá koktól, hanem azt is, hogy munkája mel­lett elég ideje marad a szellemi''té­ren való fejlődésnek, ami egyet je­lent kulturális felemelkedéssel. A népi demokrácia azért harcol, hogy a dolgozók élete megjavuljon, Hetedszer kérleli Kihallgatást Meletovtéi a nyugati hatalmak megbízottai A három nyugati hatalom kiküidSttei a terít »agykövetségen folyta­tott szombat délutáni megbeszélés után szombaton este újabb taláfacezót kértek Mo/etcv külögvminiszter- tSL Ez lesz Molotov és a nyugati kiküldöttek között a hetedik megbeszélés. A moszkvaii rádió hírmagyarázója megállapítja, kegy az angolszászok ugyanakkor, amikor a megegyezés lehetőségét igyoteeznek kitapogatni jav&ba» folytatják a nyugatnémet állom megteremtésére irányuló “tárgya­lásaikat. Clay táberaek legutóbbi sajtónyilatkozatában kijeleatette, hogy az uj alkotmány kidolgozására összehívott szakértők Nyugatnémetország- fea® kétkamarás törvéoyhozásrói tárgyalnak. Az uj törvény szeriéi a feiső- háznak nemcsak térvény hozói, hanem ellenőrzői és végrehajtói hatalmat is adnáaak. Ez az amerikai mintára létrehozandó testület minden alkotmány visszafordítását jelentené. A nyugataémeterszági lé Ksinls^tarelnököí szeptember t-re utafefo taaácskczáara aivják össs© és szeptember első napjaiban. az eddigi hirek szerint, »ár a parlamenti tanáss is össze SÍ. Közben egyre fenyegetőbbé válik Németország amerikai övezetének gazdasági helyzete. 1947-ben r lakosság nem kevesebb, mint 47GO millió márkát volt kénytelen fizetni az Egyesült Államok megszál­lási költségei címén, 3,500.000 márkával többet, mint az előző évben. A pénzhígulás katasztrofális arányokat öltött. Alsó Szászország köz­müvei, szállítási és közlekedési szakszervezete; béremelési követelését nesa teljesítették. A muskásság ma, hétfő* szavaz az általános sztrájk meghirdetéséről. A moszkvai tanácskozásokkal fog­lalkozva a Daily Miről cirnü lap "a következőkel Írja: A béke felé ve­zető első lépés a Szovjetunió és a nyugati hatalmak közötti megértés megteremtése lenne. Az angoloknak és amerikaiaknak ezt kellene mon­dani la Szovjetunió felé: Keleteuró- pa a ti biztonsági területetek. Mi vi­szont reméljük, hogy normális ke­reskedelmi szerződést tudunk kötni a keleteurópai országokkal. A lap ezután felveti, hogy az angolszászok nak azonnal fel kellene ajánlani a kedvezményei ebb kereskedelmi szer­ződés feltételeit, vagyis növelni kel­lene azokat a területeket, ahol lehet­séges a Szovjetunió és az angolszá­szok között a megértés. hogy megszüntesse a falu dolgozói­nak irtózatos szegénységéi és elma­radottságát, hogy magasabbrendü szociális életformáról gondoskodjon minden dolgozó számára. Ennek azonban az a feltétele, hogy a ma­gyar parasztság átértse a termelő szövetkezetekbe való tömörülés szük­ségességét és a nemzet lobbi dolgozó osztályaival való szilárd szövetség jelentőségét. RÖVID VílÁGHIRADÓ Jugoszlávia A júgoszláv-magyar határon át­szökött két tiszt elmondotta a ma­gjai- hatóságoknak, hogy Tito üldö­zése eioii menekültek. Közölték azt is, hogy Jugoszláviában fokozódik az ©felállás Ti tóval szemben, Jova- imovics tábornok agy,ömlő vetése miatt a nemzetközi tiltakozás egyre nő. Az egyik albán láp szerint Tito fa­siszta módszerekkel gtkarja megfé­lemlíteni népét. Románia A román nép ma ünnepli felsza­badulásának negyedik évfordulóját. Bukarestben a kormány tagjai rész­vételével nagygyűlést rendeztek, amelyen Groza miniszterelnök és Georgeseu belügyminiszter tolmá­csolták a román'nép háláját a fel­szabadító Szovjetunió iránt. A nagy- gyüésrő. táviratot intéztek Sztálin­hoz, amelyben köszönetét mondtak Bonián:a felszabadításáért folytatott harcokért. Hangoztatták, hogy Ro­mánia a Vörös Hadsereg’ segítségé­vel rázta le magáról a fasiszta rend­szert. Csehszlo vákia Zapoíecky cseh miniszterelnök a Brünnben tartott ünnepségeken el­mondott- beszédében a háborús rém­hírterjesztéssel foglalkozott. Han­goztatta azt a meggyőződését, hogy nem lesz háború. Nemcsak cáfolják a háborús rémhíreket, hanem min­dent megtesznek a tartós békéért és a népi demokratikus rendszer me'gsziiárditásáért. Bejelentette, hogy rövidesen törvényjavaslatot ter­jeszt- a parlament elé a feketézők és szabotálok legszigorúbb megbünte- • lésére. , f Németország A nyugati zónák alkotmányszak­értői, akiket az uj alkotmány ki­dolgozására hívtak össze, megegyez­tek abban, hogy a nyugatnémetor­szági á'llanitervezet ellen nem lépnek fel uj kifogásokkal, csupán némi áralakításokat végeznek rajta és Né­met Államszövetségnek nevezik el. Észrevételeikről 300 oldalas jelen­tést készitetteik el, melyet szeptem­berben nyújtanak át a tartományok miniszterei nőkéinek. Lengyelország Varsóban kivégezték Josef Büch- Jert, aki a háború alatt Krakkó pa­rancsnoka volt. Több mint kétmillió zsidó meggyilkolásáért és lengyelek­nek Németországba való hurcoliá- - sáért ítélték halálra. Kiskunhalason befejezik az első lovasrendőrzászlóalj kiképzését. A féléves tanfolyamon 400 rcndőral- tiszt veit részi. -Magiasszinvonalú gya­korlati és elméleti oktatásban rc- sziesültek. A lovasrendőrzászlóalj a tanyavilág közbiztonságát szolgálja

Next

/
Oldalképek
Tartalom