Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-01 / 175. szám
6 ZALA Rigyácon mire használják a kerékpárt ? Több leiarióxtaíds gabonakielöszés Rigyác. Kisközség a nagykanizsai járásban, beékelve a jobbnál-jobb Leestek a gyümölcsfáról kezüket és lábukat törték Most a gyümölcsérés idején sorozatosan éri baleset a gyümölcsszedőket. Pénteken délután két baleset is történt. A Vörösmarty utcában Vidovics György gazdálkodó mászott fel az körtefára, ahonnan olyan szerencsétlenül esett le, hogy a lábát törte. Ugyancsak baleset érte Tarsoly Ferenc Sziget utcai 16 éves fiatalembert is, aki egy körtefára mászott fel, közben egy gyenge ágra lépett, amely letört alatta, földre zuhant és a kezét törte. Igazi amerikai teljesítmény: 620.000 váiás esik egy évre A svájci „Sie und Er“ cimü folyóirat legujaab számában cikket olvastunk az amerikai válások fantasztikus számáról. A cikkből értesülünk, hogy mig 50 évvel ezelőtt 45.000 válás esett egy évre, addig 1946 ban as időközben megkétszereződött lakosságra 620.000, tehát 14-szer annyi válás jut. Megállapították, bogy a válások legnagyobb része u. n. „felső tízezer“ köréből adódik. Hogy megkönnyítsék ennek a rétegnek az elválását, szabály- szerű ipar keletkezett, amely a Nevada állambeli Renoban működik. A válások egynegyede itt történik, ugyanis a Reno beli törvények szerint elég 6 hetei Nevada államban tölteni, hogy minden további nélkül szétbontsák a házasságot. Ez az „ipar“ igen jövedelmező és valóban felvirágoztatta a hírhedt Nevada államot; évente legalább százezer „turista“ házaspár látogatja. A. Nevada állambeli Reno-ban működő „válóipar“ a „felső tizezer“ által aseg- fertőzött amerikai erkölcsökre rendkívül jellemző. — A Magyar Szabadságharcos Szövetség zalaegerszegi szervezet© augusztus 1-én tartja alakuló közgyűlését. 9 órakor felvonulás, 10 óraikor nagygyűlés, délután 3 órakor motorverseny a Kossuth Lajos-utcán. Est© az Arany Bárányban kultűrést. Óriási érdeklődéssel olvassa mindenki a Dolgozók Világlapját. Miért ? Mert a legszebb kivitelű, leggazdagabb tartalmú, legelterjedtebb képes családi lapban minden esemény benne van. Bármi történik a nagyvilágban, képben és írásban tudósit róla a Dolgozók Világlapja. Élmény forgatni a Dolgozók Világlapját. A család apraja, nagyja megtalálja benne a szórakozást és olvasnivalóját Riportok, novellák, humoros Írások, tudományos cikkek, keresztrejtvény pályázat, képes rádió, ingyen heti szabásminta, érdekesnél érdekesebb felvételek teszik közkedveltté a legjobb képes hetilapot. Minden héten egy öltözet ruhát sorsol ki olvasói között és 1000 forintig terjedő életbiztosítást nyújt előfizetőinek a Dolgozók Világlapja és az ára csak 1.80 forint. termőföldek közé, jómódú, lehetős parasztok lakják. A beszolgáltatás pontos teljesítése, azonban nem erényük. A rigyáci népi bizottság úgy janis meglepeiésszerü ellenőrzés folytán a maga nemében példátlan visszaéJéssorozatra bukkant az ott folyó csépléseknél. Holdankénti 3VK—4 mázsás termés Amikor a csépié,sek megkezdődtek Rigyácon a hatósági közegek meglepetéssel és aggodalommal látták a cséplési eredménynaplókban, hogy a jégkárt nem szenvedett Rigyáci határ holdanként 3—4 méter- mázsa gabonával fizet. Gyanakodni is kezdtek. Szoros megfigyelés alatt tartották a cséplőgép tulajdonosokat és ellenőröket. Megállapították, hogy sem az ellenőrök, sem a cséplőgéptulajdonosok nem követnek el visz- szaélést. Hol lehet a hiba? Közvetlen a szomszédban, Eszteregnyén 7—8 mázsás átlag Továbbnyomoztak. Megállapitot- ták, hogy a Rigyáctól 1 és fél kilométerre fekvő Eszteregnyén, ahol ugyanolyan minőségűek a földek 7- 8, sőt 10 métermázsa a holdankénti átlag. Sőt! Fülöpmajorban, ahol az idén jégverés pusztított, 4—5 métermázsa a holdankénti átlag. Hol a hiba?!... Kerékpárral veretik ki a gabonát a kévékből Bizalmas Lejelentés alapján kiszállt a helyszínre Kovács István múltban urak szolgája volt. A fel- szabadulás óta saját maga ura lett ugyan. Tavaly azonban a kulákok, zsirospárasztok mégis kizsákmányol ták. 16 mázsát adott oda nekik keserves munkája gyümölcséből szántási munkabérért. Kukoricán élt és krumplin családjával együtt, s vetőmagul fejadagjának utolsó szemeit íme egy finn nemzetiségű fiatal amerikai levele. Eino J. Chikágóból. »26 éves fiatalember vagyok, — Írja Eino. — Itt az életem kibirha- tatlianná lett. Mia már tudom, hogy ki kell. magam szabadi tani abból az igából, amit úgy hívnak, bogy »amerikai demokrácia,« vagy pedig végezni kell magammal. Arról ábrándozom, hogy tehetségemet minél teljesebben használjam fel, úgy, hogy olyan tagja legyek annak a társadalomnak, körjegyző, Nagy Lajos cséplési főellenőr -és többórai figyelés után rájöttek a turpisságra. A rigyácon rendszeresen folyt a gabona kielőzése. Rinfel József, Kovács István, Dublee József, Molnár Péter és Szabó József tehetős parasztokat tetten' érték, amikor egy-egy felforditott kerékpár forgatott kerékhez tartották a búzakévét, a kerék küllői pedig szépen verték ki a szemet az alatta levő ponyvára. Rinfel József a gabona szelektorozását is rendszeresen elvégezte. Előfordult az is, hogy a kévéket földbeásott karókhoz vertéjk s igy kihűltöt a gabona nagy része. Az igy félig kicsépelt kévéket csépelhették aztán el. Megoldódott tehát Lul kevés termésátlag nej télye. Mi eszünkön nem járnak túl... Az esetről nyomban jegyzőkönyvet vett fel a járási Népi Bizottság és átadták az ügyet az Államvédelmi Osztálynak, amely erélyes nyomozásba kezdett. Megállapították, hogy súlyos visszaélések történtek. Cselekedetüket nyíltan hangoztatták mondván: a mi eszünkön nem járnak túl az ellenőrök! Tévedtek. A rendőrség, meg a Népi Bizottság igenis túljárt az eszükön és leleplezte a rigyáci módosparasztok nép- ellenes spekulációját, lefoglalták a feketén elcsépelt gabonát és megindítja az eljárást a magukról megfeledkezett parasztok ellen. íme igy dolgozik Zalában a demokratikus pártok, népi szervek tagjaiból áll,ó Népi Bizottság. használta fel. A gyermekáldás gazdagon érte a családot. A napokban született meg tizenötödik gyermekük, s Büki Rákosi Mátyás a MDP főtitkárát kérte fel a keresztapaságra. Rákosi állam- miniszter elvállalta, a komaságot. Ma lesz ia keresztelő. Rákosi Mátyást Kürschner Béla MDP járási titkár képviseli s ő adja át ajándékát is. amelyben élek, hogy ne legyek élő automiata-rab, aki egész életén át csak dolgozik azért, hogy elvtelen emberek egy kis csoportja profithoz jusson.- Azonfelül, szeretném be- bizonyitani, hogy ember vagyok és nem igavonó barom... Eino közli, hogy minden, a Szovjetunióról szóló könyvet, — azt a keveset, ami Amerikában megjelent, azokat, amelyeknek szerzői az igazat írták a szovjetek országáról, — mind elolvasta és- azok nagyon mély benyomást gyakorollak reá. »Most világos képet tudok magamnak alkotni arról a különbségről, — írja Eino —, amely az önök országa és a között az ország között van, a melyben én élek s amelyben az ember fegyenc, egy -18 államból álló börtönben.« Alihoz, hogy lakását barátságossá tegye, Képeit MOLNÁR műkereskedésben Zalaegerszeg. vegye! Nyúrvégi úruR renúRiuül olcsó Húsúra Grünfeld és Zombori cégnél Nagykanizsa, Szabadság-tér 23. Telefon: 9. Rákosi Mátyás egy szepetneki ujgazda tizenötödik gyermekének keresztapja Büki István ötvenhárom éves sze- petnek-bánfapusztai ujgazda. A Levetek az amerikai vasfüggöny mögül. | Véres példát * <*mHt f& a volt fasiszta Zalai Közlöny egy véleilenmr:kezü.ikbe került 1939-es szápnáCntik vezércikke. "»Mennyire káros következményekkel járhat, ha &z emberek olyasmibe avatkoznak' bele, amihez semmi közük.« Közben úgy »mellesleg« megjegyzi, hogy egy honvédet függeCemséftésért rögtönit élő díjúi cis alá vontak és — a horthysta hadsereg fasiszta vészbíróságának ítélete alapján — halálra ítéltek. A cikk írója azért tartotta érdemesnek megemlíteni ezt az akkori korra nagyon jel! t\emző esetet, mert abba történetesen beleavatkoztak civilek is, akik" bizonyává tárgyilagosabban ítélték meg a helyzetet, mint a magát sértve érzett feljebbvaló, vagy a vészbíróság és éppen ezért a honvéd pántjára keltek. A végén azlá\n figyelmezteti a cikk az olvasót: »Az ilyen ügyek elintézését bízzuk csak nyugodtan az illetékesekre. Ök túl jak a kötelességüket.« Hát igen! Ok tudták a kötelességüket! Tudták, hogy olcsó az emberélet, de különösen olcsó a katona élete. Hiszen százezer- számra kergették őket a biztos halálba- a végtelen orosz pusztákon. Alit számított tehát, hogy üggyel 'többet, vagy kevesebbet pusztítottak el. A népi demokráciában- viszont az embereiét a legfőbb kincs. Vagy más szavakkal — mint Kádár János, az MDP főtitkárhelyettese mondotta pártunk első kongresszusáéi — legértékesebb tőke az ember. Ez a, szellem érvényesül az uj honvédségnél is, ahol a honvéd ugyanolyan teljes értékű ember, mint tisztje. Nincs meg kettőjük közöld az a led önthet etilemnek látszó válaszfal, mint a horthysta hadsereg tisztje és közlegénye között volt. Nincs ma már az a vészbíróság, amely' a kötelességre hivatkozva irtotta ki az ár tattan embereket. Ellenben bajtársi közösségben el a tiszt és ra honvéd s együttesen beszélik meg problémáikat. A honvédség a demokrácia ' iskolája lesz! Honvédségiknk mai vezetői tudják a kötelességüket. 20 kg krumpli = 14 napi elzárás A rendőri büntető bíró a napokban tárgyalta Molnár Mária és Lasky Katáim mezői’landőri kihágási ügyét. Nevezettek július 13-án reggel a * katonanéti földekre mentek és a még használható krumplit alig tartalmazó krumpli töveiket felbuzogat- ták éis körű Télül 20 kg. krumplit ellopták, viszont körülbelül SO—100 kg. további kifejlődését megakadályozták, ezzieú a sértett Nagy József MÁV fütő, nagykanizsai lakosnak 50 forint kárt okoztak. A rendőrség É bravúros nyomozással órák alatt . kézre .kerítette ;a 1 ötfőseket. Molnár Mária és Lasky Katalin a bíróság előtt tettüket toredeürne- sen beismerték. A rendőri büntetőbbé Molnár Máriát 14 napi elzárásra, Lasky Katalint ugyancsak. 14 napi elzárásra itéüte, de az utóbbinál a fennforgó nyomatékos enyhítő körű '.menyekre 'tekintettel a büntetés végrehajtását ©gy évi próbaidőre felfüggesztette. A terheltek és a sértett az Ítéletiben megnyugodtak. Ezzel kapcsolatban nem lesz érdektelen, h,a (leközöljük, bogy a 14.120/1946. M. E. sz. rendelet' szerint azokat a miezőrendőri kihágásokat, amelyeket az 1894: XII. t.-c. csak pénzbüntetéssel rendelte büntetni, 6 hónapig terjedhető ©1- zárássál kéül büntetni. A pénzbüntetés legmagasabb összege pedig 24 ezer forint. "Ez pedig mindenképpen igazságos iis, mert a szegény dolgozó kiisparaszt egyévi munkáját, családjának megélhetését és a nemzet tervszerű gazdálkodását zavarja é» teszi tönkrft a mezei lopó. _____________1948. augusztus 1 Le vetek az amerikai vasfüggöny mögül... „Fegyenc vagyak egy 48 állambél állé börtönben“