Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-06 / 179. szám
1948. augusztus 6. Z A IJ A A pártmunkás ■értekezlet tegnap folyt le az MDP nagytermében. Pártmunkásaink a tömegek hétköznapi problémáiról számoltak be s elmondották, milyen eredménnyel végezték munkájukat ott, ahol a dolgozók érdekeinek megvédéséről volt szó. Az érte kezleten fel mer ült az a gondolat még szorosabbra kell fűzni kapcso- lafáinkat a falu dolgozó népével. Jár rási titkár elvtársunk szavait örömmel hallottuk s azt mi is megerősíthetjük: vármegyénk kis- és közép parasztságának igen nagy része jól teljesíti, sőt túlteljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a magyar demokrácia reá rótt. A beszolgáltatásnak nemcsak eleget tett igen sok község, hanem azt többszörösen túlszárnyalta■ Ékes bizonyítéka ez annak, hogy kis- és középparasztságunk mindinkább átveszi azt a lendületet, amellyel ipari munkásságunk és haladó értelmiségünk az újjáépítésért és a magasabb életszínvonal megteremtéséért küzd. Csat la nős válasz ez a reakciós mesterkedésekre és a zsíros paraszton búj fogat ás ára. A zalai parasztság felébredi és szövetségesként lépett a munkásság mellé. Megérdemli és elvárhatja, hogy fokozottabb támogatást kapjon a város dolgozóitól. Az MDP pártmunkásai vállalkoznak arra, hogy az eddiginél is erősebb kapcsolatot létesítsenek a falusi dolgozókkal, megismerjék panaszaikat és orvoslást keressenek azokra. Legyünk büszkék pártmunkásainkra, mert ők töltik meg tartalommal Lenin szavait: A párt addig erős, amíg nem veszti el kapcsolatait a tömegekkel. hírek Napirend: Augusztus 6 péntek. Róm. kát. Urunk •szinv. Prot. Berta. Ujgörög Ur. szinv 1893. Nemzetközi munkáskongresszus Zürichben. 1919. Az ellenforradalom megszünteti a szakszervezeti kormányt. 19 9. A román katonaság sortöze a sztrájkoló zsilvölgyi bányászokra. 1945. A hiroshimai első atombomba — Várható időjárás Mérsékelt, időmként éiténkebb nyugati, északnyugati sz#i, változó felhőzet, többféle záporeső, zivatar. A meleg egv-két fokkal mérséklődik. — Hadigondozottak figyelmébe Magyar Hadigondozottak Szövet ségének^ nagykanizsai és ' járási csoportja jolvó hó 6-án, pénteken délután 6 órakor hivatalos helyiségében tagértekéziietet tart, melyre az összes baj társnőket és baj társakat tisztelettier meghívjuk azzal, hogy az értekezleten okvetlenül megjelenni szíveskedjenek.^ Tárgy: özv. S if tár Józsefmé beszámolója. Beérkezett ügyek. Ideiglenes vezetőség. — Felhívás \ Az összes üzemek tervmegbizottai és ^ verseny féléi ősei Jolyó hó 6-án (pénteken) délután 5 órakor pontosan jelenjenek meg a szakszervezeti székházban értekezletre. Járási titkárság. A nagykanizsai szállító- és segédmunkások alakúié közgyűlése lesz központi kiküldöttei folyó hó 8-án (vasárnap) délelőtt 10 órakor. Minden szállító- és segédmunkás a saját érdiekében jelenjen meg. Szakmaközi titkárság. — Vasutasok figyelem ! Dr. Csordás József MÁV pályaorvos rendelőjét S zen tgyörgy vári- utca 1. szám alól Ady Endre-ut 2. szám alá'helyezte át. Eendelési idő v áit oz,at lan. ÁUo más főnök. Olimpiai Megszületett a Negyedik olimpiai győzelmünk Lsndonban Gyarmati Olga olimpiai bajnok A tegnapi nap ismét dicsőségesen végződött részünkre Londonban. Tegnap délután ismét felhúzták a Kossuth címeres magyar lobogót a Wembley-stadionban és ismét felcsendült a magyar Himnusz. Gyarmati Olga megszerezte a negyedik magyar olimpiai bajnokságot A női távolugrás selejtezőjében az olső csoportban öten ugrották tűi az 530 cm.-es szintet. Köztük volt a magyar Gyarmati Olga is, aki 543 centimétert ugrott. Ezután került sor a döntő lebonyolítására, amiről a legújabban érkezett londoni jelentés megállapítja, hogy Gyarmati Olga 569 cm.-es ugrásával megnyerte az olimpiai bajnokságot. A másik nagy magyar siker vízilabdában volt. A. jugosztávok ellen 3:1 (2:0) arányban megnyert vizi- iiabdamérkőzós után Franciaország csapatával játszott a magyar csapat es 5:4 (2:4) arányban legyőzte ellenfelét. Ezzel a győzelmével csapatunk bekerült a döntőbe. Az egyéni törvivebajnokság második fordulójában Maszlay első helyen végzett csoportjában, miig Paócz kiesett a további küzdej- miekbői. A MTI jejentiéss szerint Maszlay az elért öt győzelemmel bekerült a nyolcas döntőbe. A számos magyar siker mellett azonban be keli számolnunk egy sikertelen szereplésről is. Válent a 100 m.-ies hátiuszás selejtezőjében a 4. csoportban az ötödik helyien végzett és ezzel kiesett a további küzdelmekből1. , A görög római birkózás olimpiai küzdelmei során a svéd Miílsen 16 perc alatt tussolta a magyar ’ Kovácsot. Váltósulyban Szil- vássy pontozással győzött a belga Dietaieyellen. Lepkesulyban Szilágyi pontoz ássál győzött a francia Valiéit étien. Legsulyban a svéd Petersen pontozással győzött Biencze eilen. Pehelysúlyban Tóth 5.01 perc alatt tussolta az angol Mortimer t. Nehézsúlyban a cseh Ruzioska 13.51 perc alatt kemény küzdelemben győz Tarányi ellen." A modern öttusa utó só versenyszáma a 4000 méteres mezei futás tegnap került lebonyolításra. 1. A svéd Wieklán 14.09.9 nrp., 2. Vilkko 11.21.9 mp., 3. az ugyancsak finn Platán 11.26.6 mp.- es idővel. A magyar Hegjedüjs a‘10. helyen végzett ideje 15.39.2 ’ mp. Szondi a 20. helyet érte él 16.10.7 mp.-es idővel. Az öttusa olipipiai bajnokságát az összesített eiedmé- |nyek alapján a ,svéd Grub nyerte 18 ponttal, 2. az amerikai Moore 47 ponttal, 3. a svéd Gardái 48 ponttal, 4. a finn Viikko 61 ponttal, 5. a finn Barkós 71 ponttal, 6. a svájci Kién 71 ponttal. 12. helyen végzett Hegedűs 95 ponttal, 18. helyen pedig Szondi 105 ponttal. A két magyar versenyző eredménye azért is figyelemreméltó, mert a ■modern öttusa küzdelmeiben 45 versenyző indult. A 80 méteres női gátfutás olimpiai bajnoka a holland Blan- bers Keen 11.02 (olimpiai világcsúcs beállítva), 2. Gardner Anglia, 3. Strickland Ausztrália, 4. Montinoi Franciaország, 5. Oberbieier Ausztria, 6. Lomokká Csehszlovákia. A 4x100 méteres női gyors úszás két előfutamában a magyar csapat a harmadik helyen végzett s igy bekerült a döntőbe. A szerdán lejátszott kosárlabdamérkőzések során a következő eredmények szübásra rádüplázolt minden eddigi sikerére. 72.86 métert dobott. Ezzel az eredményével Várszegi a nemzetek versenyében 3. helyet érte el, s megszerezte az olimpiai bronzérmet. 1 A 400 méteres gyorsuszás eredménye meglehetős csalódást okozott. A döntő küzdelemben Kádas és Mitró indult a magyar színek képviseletében. Óriási küzdelemben maradtak alul a magyar versenyzők a három amerikai mögött és Kádas negyedik, Mitró pedig ötödik lett megelőzve Janyt ,a francig nagynevű gyorsuszóját. Az olimpiai bajnok Smith lett. Nem túlozunk, ha megállapítjuk, hogy az olimpiász eddig lebonyolított versenyiszámai közül a 4x200-as gyorsváltó küzdelmei váltották ki a legnagyobb izgialmát és nem min den ok nélkül, hiszen mind az első amerikai, mind a második magyar váltó 8:16, illetve 8:18.1 p-es idejével megdöntötte az eddigi 8:51.5 p-es világrekordot.Az olimpiász rendezőbizottsága most olyan sportcsemegével kedveskedik, ami még az olimpiai bajnokságnál is nagyobb küzdelmet igár: szombaton délután az amerikai »négyesfogat« méri össze erejét az u. n. »Európa-válogialottal«, ami azonban lényegében magyar, Íriszen Szabná- rin, Kádason és Mitrón kivül csak a francia Jany szerepel a váltóban. Szakértők szerint újabb világrekordra van kilátás a szombati ösz- szecsapásou, s ha Jany kiüss,zia eredeti formáját, remény lehet arija, hogy a magyar-franci a Európa-vá- logatott legyőzi az amerikaiakat. Totó Útmutató MTK—Wacker 1, 1. Az MTK vasárnapi ragyogó formáját véve alapul, nem valószínű, hogy a bécsi csapat pontot rabol. Vasas—Jednota 1, X. A Jednota a oentenáris Kupában az utolsó helyien fekszik. Az MTK-t3:0-ra verő Jednotá azonban könnyen csinálhat meglepetést. Ferencváros—Csepel 2, 1. Mindkét csapat formájának a legalacsonyabb pontján van, mindkét ered-, mény lehetséges. Sgeged—SalBTC 1, X. Vél- emé- nyünk szerint az -otthonában mindig nagyon veszélyes Szeged győz. Haljadás—EMTK X, l.A legjobb dunántúli csapat otthon játszik. Tavasszal nagy meglepetésre az EMTK győzött 1:0 arányban. Most valószínűleg visszaadja a Haladás a kölcsönt. Elektromos—ETO 1, 2. Az otthonában játszó Elektromos, lia kiesett is az NB I.-ből, valószínűleg legyőzi a győri csapatot. Ózdi VTK—Pereces X, 1. Legutóbb ősszel döntetlent játszott a ké[t csapat. Most is ekörüli tesz az, eredmény. Csorvási SK—Csabai AK 1, 2. A szelvlény egyik legbizonytalanabb mérkőzése. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen Ids csapatok otthon győzni szoktak. Mindhárom eredmény lehetséges, mi mégis Lest tennénk. i Nagy leálló—Debreceni MÁV KASÉ 2, X. A MÁV KASÉ a jobb. Negyedik a nyári Kupában. NagykáUó viszont a 7. helyen fekszik. ■Gelldömölki VSE—Veszprémi TC X, 2. A veszprémi csapat jobb, mint ellenfele, de a oelldömölki VSE otthon, játszik. Döntetlen a legvalószínűbb. Hódmezővásárhelyi TVE — Kiskunhalasi VSE 2, 1. Kiskunhalasnak meg kell nyernie ezt a mérkőzést minden -emberi számítás szjerint Meglepetés azonban mindig lehetséges. ! Kecskeméti AC—Kiskunt élegyházi TK X, 1. Egyenlő erejű ellenfelek. Minden eredmény lehetséges. Kecskemét a nagyobb nevű csapat. Otthon játszik: valószínűleg győz. Ä Magyar Dogozók Pártja nagy- kanizsai szervezetének hírei Az MDP II. körzete folyó hó 5An, csütörtökön este 8 órakor pártnapot tart Petőii-ut 23. szám alatti helyiségében. Előadó Horváth 15 Lajos. 1 * Az MDP Ili. körzete 6-án, péntek este 7 órakor Magyar-utca 9. szám alatti helyiségében pártnapot tart. Ei-ő-adó Ritser Mátyás. * Az MDP kiskanizsai szervezete folyó hó 6-án, pénteken este 8 órakor pártnapot tart. Előadó Szíuka György. * A Közigazgatási Pártszervezet f. hó 6-an, péntekién este 7 óraikor ci varoshaza tanácstermében pártnapot tart. Előadó dr. Pillér Artúr. <Sí Postásoknál péntek este 6 órakor. Előadó B-ory 'Ferenc. Nagykanizsán a gőzfürdő nyitva Veg- gei 7 oráiöi mte 6 óráig. Kedden egész nap és pénteken délután nőf gőzfürdő. Éreti &ulló Körtéi ssesxfősési célra napi «áron minden mennyiségben vásárol g uii ’S<££0S!gf N«xgyKanlxsaf Szabadság-tér 12. Telefonná 'tettek: Kina—Korea 49:48. Olaszország-—Anglia 49: 28. Belgium— Gsite 38:36. Irán—Írország- 49:22. Uruguay—Magyarország- 39:31. * A gerelyvetésben tegnap bonyolították le az elődöntő és döntő küzdelmeket. Várszegi az elődöntő során 61.63 métert dobott és igy bejutó Lt a döntőbe. A döntőben Várszegi mindjárt az első dobásra 67 métert dobott, amivel máris a második helyre terült. A második deAz oh'mpiász szenzációja: Amerika és Európa uszóstaféláinak összecsapása