Zala, 1948. augusztus (53. évfolyam, 175-199. szám)
1948-08-01 / 175. szám
53. évfolyam 175. szám. Nagykanizsa, 1948. augusztus 1. vasárnap sor*?» npn^, Ara 60 fillét "T""*" """" "I° ~ A Népi Bizottság fontos felhívása! Leszállították a sertéshús árát Egerszegen Mintegy 250 mázsás gabonarejtegetési bűnügyet leplezett le a GR. A magyar ipar az első tervévben az eddigi számítások szerint mintegy 10 százalékkal haladja túl a tervelőirányzatot. Az év 12 hónapjára előirányzott 12 milliárd forint értékű iparcikket üzemeink már az év első 11 hónapjában legyártották. Ez annyit jelent, hogy öOo/o-kal termelünk többet, mint tavaly és 2—3o/o hijján már elérjük a békebeli ipari termelés mennyiségét. Közlekedésünk újjáépítése rohamtempóban folyt a hároméves terv első évében. A beruházások eredeti 427 millió forinttal szemben több, mint 470 millió forintot tesznek ki és ezzel elértük azt, hogy közlekedésünk teljesítőképessége megközelíti, sőt egyes pontokban túlhaladja a békebelit. A legnagyobb mértékben azonban a szociális és kulturális építkezések és egyéb beruházások tervét halad - • tűk túl. Az előirányzott 235 millió forint értékű beruházás helyett 420 millió forint értékű munkát hajtottunk végié, kórházak,, csecsemőotthonok, iskolák, szanatóriumok, lakások, sió. építésével, újjáépítésével és felszerelésével. Ezek a belüli áz ások köz vét 1© 11 ü 1 hozz áj ár ulnak a nép életszínvonalának emeléséhez. I)e az élei szinvonal emelkedett a bérek és fizetések, valamint a parasztság pénz jövedelmének növekvése révén is. Igaz, hogy az árak is emelkedtek különösen az év első hónapjaiban, de a dolgozók jövedelmének emelkedése jóval meghaladta az éietf enni arcáéi költségek növekvését. Ebben különbözik a mi országunk a tőkés országok egész sorától, ahol az árak gyorsabb ütemben növekszenek, mint a dolgozók^ jövedelmei. Az élétszinvonal javulását a dolgozó lakosság azon p: érheti *©, hogy jövödejméből ma jóval több élelmiszert és iparcikket- tud vásárolni, mint egy esztendővel ezelőtt. Mindezek az eredményiek nem ^'hulltak ;az ölünkbe harc és fáradság nélkül. Hogy idáig eljussunk nem egy csapást "kellett mérnünk a demokrácia és a hároméves terv ellenségeire, jaz áruló Nagy .Ferenc híveire, a. reakció jobboldala szociáldemokrata híveire. Hogy a hároméves tervet eredményesen végre lehessen hajtani, a népi demokrácia át,lámának saját kezébe kellett vennie a gyáriparnak és a hitelszervezetnek azokat a kulcspozícióit, amelyek egy évvei ezelőtt még a magántőke érdekeit szolgálták. Ma már.iaz összes fontos bankok állami vezetes alatt állanak: gyáripari munkásságunk '80 0/0-a, a gyáripar erőgépeinek 90o/0-a a tá,rsiádalma- sitott szektorhoz tartozik. E történeti jelentőségű változások mellett a munkásság, a technikai és egyéb értelmiségi dolgozók és velük együtt a dolgozó magyar parasztság akaraterejének, munkabírásának és fegyelmezettségének, ami legjobban a termelési és rrm.n- kaversenyben nyert kifejezést — köszönhetjük, hogy a sok. szempontból kedvezőtlen kör ül mén vek között a kezdet temérdek nehézsége ellenére, ezeket a hatalmas eredményeket el tudtuk érni. _ Jogos önérzettel tekinthetünk vissza az első tervévre és bizalommal fordulhatunk elkövetkezendő nlaigy feladataink: az öthónapos terv, majd a hároméves terv utolsó évének végrehajtása felé, hogy igy két év és 5 hónap alatt megvalósítsuk a hároméves tervet és azután megkezdj üli az uj ötéves nemzetgaz dia- sájgi terv végrehajtását, amelynek folyamim uj., az eddiginél össze- hasonlithatatlanul szélesebb és szilárdabb gazdasági alapokra helyezzük az országot és eddig soha nein ismert élettelié teleket biztosítunk dolgozó pépünk számára. A tőkés gazdasági rendben hó- . napokig, sőt évekig tartott, amíg egy-egy időszak gazdasági fejlődésének eredményeit számszerűen megismerhettük". He a demokrácia tervgazdálkodásában módunkban áll már a, tizenkettedik hónap lezárásakor is megállapítani, elértünk-e a tervben kitűzött célokat és ha igen, milyen mértékben? Az eredmények időben való megismerése és értékelése nemcsak azért fontos, mert igy lemérhetjük eddigi munkánk helyességét, hanem azért is, mert a most következő időszak munkájára vonatkozólag hasznos tanulságokat vonLemondott Tildy Zoltán Nem politikai nézeteltérés, hanem közvetlen környezetéhez tartozó személy súlyos népelienes vétke indította elhatározására Hétfőn összeül az országgyűlés A kormány pénteken délelőtt 12 órakor Dinnyés Lajos miniszter- elnök elnöklete alatt miniszter- tanácsot tartott A miniszterelnök bejelentette, Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondását. A minisztertanács a bejelentést tudomásul vette. Tildy Zoltán lemondó levele A miniszterelnökségi sajtóiroda közli: A magyar országgyűlés elnöke a következő levelet kapta: „A magyar köztársaság elnökétől. Budapest, 1948 julius 30. Tisztelt Országgyűlés! Ezennel bejelentem, hogy köztársaság elnöki tisztemről lemondok s kérem az országgyűlést, hogy lemondásomat tudomásulvenni szíveskedjék. E lépésemmel kapcsolatban hangsúlyozni kívánom, hogy teljes mértékben egyetértettem és egyetértek a magyar népi demokrácia egész eddigi politikájával s a köztársaság kormányának minden ténykedésével,jNem politikai nézeteltérés vezet tehát akkor, amikor az általam eddig viselt magas közjogi méltóságról lemondok. Hogy mégis erre a megmásíthatatlan elhatározásra jutottam, ennek oka az, hogy közvetlen környezetemhez tartozó személy súlyosan vétkezett a magyar állam, a Köztársaság, népünk érdekei ellen s ennek következtében úgy érzem, hogy ilyen körül- méűyek között nem várhatom a magyar néptől azt a teljes és fenntartásnélküli bizalmat, mely a legmagasabb közjogi méltóság gyakorlásához elengedhetetlenül szükséges. Ismételten kérve lemondásom tudomásulvételét. Isten áldását kérem népünkre, hazánkra, az Országgyűlés tagjaira és munkájára. Tildy Zoltán“. Ezzel kapcsolatban a demokratikus kormáDyzópáríok vezetői pénteken, julius 30-án. d. e. 10 órakor a miniszterelnökségen párt közi értekezletet tartottak. A Kisgazdapárt tudomásul vette a lemondást A Kisgazdapárt politikai bizottsága mai ülésén tudomásul vette Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondását. Csornoky Viktort kizárták a Kisgazdapártból. Hűtlenség és kémkedés miatt őrizetbe vették Csornoky Viktort A belügyminisztérium sajtóosztálya : Az államvédelmi osztály hűtlenség (hazaárulás) és kémkedés miatt őrizetbe vette Csornoky Viktor volt kairói követet. Pártközi értekezlet után hétfőre összehívják az országgyűlést A pártközi értekezlet tudomásul vette és elfogadta Tildy Zoltán köztársasági elnök lemondását a köztársasági elnöki tisztségéről és elhatározta, hogy felkéri Nagy Imrét, az országgyűlés elnökét, hogy tekintettel a köztársasági elnök lemondására az országgyűlést hétfőre, augusztus 2-ra hívja össze. Az országgyűlés elnöke augusztus hó 2-ra hétfőn délután 1 órára az országgyűlést a további intézkedések megtétele céljából összehívta. hatunk le az eddigi tények, adatok és eredmények alapján. Hároméves tervünk célul tűzte ki a munkásság, a dolgozó parasztság és az értelmiség életszínvonalának emelését a termelés gyors növelése révén. A termelés növelését viszont Magyarországon eddig soha nem ismert, nagymértékű beruházásokkal igyekezett előmozdítani. Ha tehát a hároméves terv elsső évének eredményeit, akarjuk lemérni, a vizsgálatot három szempontból keli elvégeznünk: ;a beruházások, a termelés és az életszínvonal emelkedésének szempontjából. Ami a beruházásokat illeti: az első tervévben 1.800 millió forint értékű beruházási munkálaton irányzott elő a. hároméves, terv mez őgazdaságban, bány ász a t b an, iparban, közlekedésben, a szociális és kulturális jellegű építkezésekben. Ma rendelkezési© áldó adatok szerint megá,lapíthatjuk, hogy .ezt az előirányzatot ráz elimuit tizenkét hónap folyamán jelentősen túlhaladtuk. 1.8G0 millióval szemben több, mint 2.200 millió forint értékű beruházást hajtottunk végre és igy a nemzetgazdaság minden ágazatában túlteljesítettük a beruházási tervet. A mezőgazdaságban a beruházások végösszege 579 millió forint előirányzattal szemben közel 700 millió forint. Ez annyit jelent, hogy nagyobb mértékben fejlesztettük állatállományunkat, gyorsabb ütemben építettük ki öntözőrendszereinket, elsősorban a Tisza vidékén, mint ahogy ezt a terv előírta, igy vált lehetségessé, hogy mezőgazdasági szakoktatásunkat kifejlesszük, s igy ma .56-tai több intézményben juttathassunk szaktudást parasztságunknak. így volt lehetséges, hogy megkezdjük az állami mezőgazda- sági gépüzem és traktorálíomásaink létesítését, amelyek a dolgozó parasztság egyre szélesebb rétegeit vannak hivatva traktorokkal és "mezőgazdasági gépekkel ellátni és őket igy a zsirosparasztok uzsorájától megszabadítani. A hároméves terv mezőgazdasági beruházásai jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az idei termés lényegesen jobb a tavalyinál és csak kenyérgabonában 5 millió q-vai többiét termeltünk, mint tavaly, a kapásnüvények-. néi pedig rekordtermésre számíthatunk. Ahhoz azonban, hogy a dolgozó parasztság termelőképességét és ezen keresztül életszínvonalát emeljük, nélkülözhetetlen volt a városi dolgozók, elsősorban az ipari munkások áldozatkész munkája, ami fokozott termelésben, munkavei- senybien és a munkásfeltialálók mozgalmában nyilvánult meg. A bányászat és ipar fejlődését eredetileg 554 millió forint értékű beruházás révén kívánta fejleszteni a hároméves terv. A valóságban végrehajtott beruházások értéke azonban meghaladja a 784 millió forintot. Nagy összegű befektetésekkel biztosítottuk elsősorban a bányászat fejlesztését, ami szilárd alapja nemcsak az ipar többi ágai felemelkedésének, hanem a mezőgazdaság gépesítésének, korszerű szerszámokkal és felszereléssel való ellátásának is. Asz első tervéveredményei Irta : Herei J-.Indor0 az Országos Tervhivatal főtitkára