Zala, 1948. július (53. évfolyam, 151-174. szám)
1948-07-24 / 168. szám
ZALA 1848. Julius 24 Váltsák vissza sOrgisea a vikeodjegyeket Már többizben közöltük olvasóinkkalhogy a Zala hétvégi vikend- vonata az érdeklődés lanyha volta miatt nem indul. Ezzel kapcsolatban felkérjük azokat, akik még nem váltották vissza jegyeiket, ezt minél előbb tegyék meg. Bomba robbant as tW© sséh^úsa fülőit Lapzártakor közölték, hogy Hitler két legbizaimasabb katonai parancsnokát, Kundstett és Mannstein náci. tábornokokat haziaengedik Angliából. A két náci tábornok már éli is hagyta a kórházat és felkészült a Németországba való hazautazásra. Ugyancsak lapzártakor érkezett, hogy Nowyorkban az UNO székTegnap beszámoltunk arról, hogy Zrinyi József fenyődbólatelepi lakos, volt csendőr faljeLentést tett saját maga ellen a kaposvári nép-> ügyészségien. Feljelentésében megírta, hogy . . szolidaritást, vállat az'összes, el- ,, ítélt csendőrökkel és több nép- ellenes háborús bűntettet is beismert egyiittal. háza fölött egy ismeretlen repülőgép bombát dobott le, amely még a levegőben felrobbant és igy semmi kárt nem okozott. A rendőrség megállapította, hogy a merényletet amerikai pilóta követte el. A bomba- lediobás után az egyik Newyork melletti repülőtéren leszállt és a gépét magára hagyva elmenekült. tói újság az országban? Horváth Iván, Csehszlovákia uj budapesti követe tegnap nyújtotta át megbízó levelét Tiidy Zoltán köztársasági elnöknek. Az uj követ hangoztatta, örömmel tölti el az a körülmény, hogy küldetésének kezdete olyan időpontra esik, amely a két ország között uj, jobb és egészségesebb viszony kialakítása szem pontjából rendkívül kedvező. 1 Né' pcink természetüknél és józan adottságaiknál fogva is arra hivatottak, hogy egymással együttműködjenek. Ma a népi demokrácia győzelme után mindkét ország a' béke, a megsértés és együttműködés után áhítozik. Közös erőfeszítéssel fáradozunk a világbéke biztosításán, amelynek élén a Nagy Szovjetunió halad. Tiidy Zoltán megköszönte a követ jókívánságait és hangsúlyozta, hogy értékeli ázokat az erőfeszítéseket, amelyek a Magyarország és Csehszlovákia közötti baráti kapcsolatok felé irányulnak. * A magyar-lengyel gazdasági együt? működés elő készítésére Nowotny Szilveszter miniszteri osztályfőnök vezetésével 12 tagú lengyel tanulmányi bizottság érkezett Budapestre. Előreláthatólag egy hétig maradnak Magyarországon. Ez alatt megtekintik a budapesti és vidéki, együttműködés szempontjából fontos gyárakat és üzemeket. ír Az építésügyi minisztériumban készülő uj rendelettervezet szerint . ezentúl csak tipuslakásokat és kétszobás lakásokat lehet építeni, modern, korszerű formában. * I Rónai Sándor kereskedelemügyi miniszter előadást tartott a magyar külkereskedelemről. Közölte, hogy hazaérkezett az argentínai külkereskedelmi küldöttség, amely igen nagy volumenű magyar-argentin megállapodást hozott magával. Ez a szerződés rövidesen éreztetni fogja elŐ- ( nyös hatását a magyar gazdasági életben. Statáriális bíróság elé állítják lenes István!, a zalaszentbaíázsi anyagyiikost A legutóbbi számunkban megemlítettük, hogy elfogták a zalaszent- halázsi szörnyű gyilkosság tettesét, Jenes István 20 éves fiatalembert. A rendőrség alig 12 órai bravúros nyomozással Körmenden fogta el a gyilkost és a tegnapi nap folyamán N agy Kanizsára hoz la. Ma a rendőrség helyszíni szemlél tarlóit Zalaszentbaljázson és a fiatal gyilkossal, aki töredelmesen bevallotta bűnét, ^játszatták a bűntény lefolyását. 'Kiderült, hogy Jenes István fejszével wide agyon anyját Jenes Katalint. A gyilkosság okául családi veszekedést hozta fel. Jenes Istvánt kihallgatása után átadták az ügyészségnek. Szombaton statáriális bíróság előtt felei a kegyetlen gyilkosságáért a fiatal bűnös. A francia KP is elitéli az amerikai kommunista vezetők letartóztatását Elmebeteg az önmagát feljelentő volt csendőr A népügyészség elmeorvosi vizsgálatnak vetett© alá Zrínyi Józisiefet. Elmeállapotának megvizsgálása után mogáLlap i tották, hogy Zrínyi József olyan fohu elmebetegségben szenyed, hogy büntetőjogilag nem beszámítható. RÖVID VILÁGHIRADÓ Spanyolország 'A spanyol Kommunista Párt politikai bizottsága csatlakozott a Tájékoztató Iroda -határozatához, amelyben Tito népellenes politikáját bírálja. A spanyol Kommunista Párt határózatilag kimondta, hogy a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja lenini-sztálini politikáját követi. Japán A japán Kommunista Párt főtitkára, Tiakada ellen elkövetett merénylet felháborodással töltötte el a japán népet. Takada 18 évig ült különböző börtönökben. Japánban a Kommunista Párt az egyetlen politikai párt, amelynek semmiféle kapcsolatai nincsenek a nemzetközi imperializmussal. Németország A nemet szocialista egységpárt követelte, hogy a keletnémetországi márSa fegyen az egyetlen érvényes fizető eszköz Berlin területén. Nyugatnémet országban egyre növekszik a munkanélküliek száma. Az állam pénztára teljesen üres, úgy, hogy a köztisztviselőket sem tudják fizetni. Anglia A brit külügyminisztériumban szerdán egész nap tárgyalták a Bér linhen előállott uj helyzetet. Az angol kormány a négy hat aim i tárgya-, lások újból való megkezdését most mái’ nem köti semmiféle előzetes feltételhez. Csehszlovákia és Románia Szerdán 'este közzétették a Bukarestben aláirt fkétoldali barátsági és kölcsönös-segélynyújtási 'egyezmény szövegét. Az egyezmény 20 évre szól. Ugyanakkor 5 éves gazdasági és árucsereforgalmi egyezményt is kötöttek. Hollandia Beel miniszterelnök lemondott. Julianna trónörökösnő újból őt bízta meg a kormányalakitássah Beel kijelentette,' hogy a kormányalakítást nem vállalja és kérte a trónörökösnőt, mentse fel megbízása alól. Beel 1946. óta miniszterelnök és munkáspárti katolikus koalícióval kormányzott. Szovjetunió A keleti egyházak képviselői az orosz egyház 500 éves fennállása alkalmából Moszkvában megvitatják az egyházi problémákat. Svédország A kommunisták igen heves támadást intéztek a Marsha 11-terv ellen lés ellenezték a kétoldalú szerződés megkötését, mivel ezzel végleg bekebeleznék Svédországot a nyugati blokkba. \ Albánia Az albán lapok ismét újabb határsértésről adnak hirt. Két görög és hat ismeretlen repülőgép megsértette Albánia légiterét. Az UNO szóvivője kijelentette, hogy1' a biztonsági tanács nem foglalkozik ia berlini kérdéssel, mivel a nyugati hátiaknak arra törekednek, hogy a fennálló viszonyt közvetlen utón oldják meg a Szovjetunióval. Az (amerikai biztonsági szervek letartóztatták a kilencedik kommunista párti vezetőszemélyiséget. A le tar hizlaló IL szem élyiség a szűcsök és cserzővargák szakszervezetének alielnöke. Henry Wallace szerdai beszédében élesen támadta Truman elnököt a kommunista párti vezetők letartóztatása miatt. A kommunista párt központi bizottsága táviratot kapott, Thoreztől, a francia kommunista párt főtitkárától. A táviratban a francia munkásság együttérzését fejezte ki a letartóztatásokkal kapcsolatban. Truman elnökletével tegnap ősz- szeült a honvédelmi tanács, hogy meghallgassa CLay tábornok jelentését a berlini helyzetről. Előzőleg sajtóértekezleten Truman rendkívül derülátóig nyilatkozott a világbéke kilátásairól, amelyek — mint mondotta — éppen olyan kedvezőek, mint a múltban bármikor. Hangsúlyozta a saj tó- érte hezle len: a washingtoni kormány arra törekszik, hogy megoldja a berlini viszályt és elkerülje a válságot. A kongresszus jövő heti rendkívüli ülése kizárólag Amerika belpolitikái kérdéseivel foglalkozik. Tiidy Zoltán a lengyel nemzeti ünnep alkalmából üdvözlő táviratot intézett Biernt lengyel köztársasági elnökhöz. A táyiratban jókívánságait fejezi ki, amelyek a Lengyel- ország iránt mindenkor táplált baráti érzésből fakadnak. £ Tegnap, kezdődött meg a du na- völgyi eszperantó kongresszus. Kökén}' Lajos megnyitó beszédében hangsúlyozta, hogy 'kulturális és társadalmi színvonalon kívánják szolgál ni az uj, osztálynéfküli társadalom megvalósítását! — Féríl szövetek, lódén- és esőkabátok nagy választókban. TÓTH DIVATHÁZ szabósága Zalaegerszeg. CSAK PÁR ■ NAPIG I EURÓPA LEGNAGYOBB CIRKUSZA MA6YKAHIZSÜMI Két különvonat. lOOwagpn. 150 exotikus vadállat Állatok megtekintése reggel 9-től egész nap. Fővárosi Hagy Cirkusz bemutatja HENRY VILÁGCIRKUSZT » 20 VILAGITTRBKCIÓ! ELŐADÁSOK: mindennap este 8 órakor, szombat és vasárnap délután 4 érakor is.