Zala, 1948. július (53. évfolyam, 151-174. szám)
1948-07-07 / 153. szám
53. évfolyam 153. szám. Nagykanizsa, 1948. Julius 7. szerda Ára 60 fillér. Várható időjárás: Déli, délkeleti, később élénkebb délnyugati szél, felhős idő, többfelé eső, esetleg zivatar. A hőmérséklet nyugatról csökken. Mi habozás nélkül egyszer s mindenkorra választottunk! a nemzeti függetlenségetf a békét, a haladást! A Magyar Dolgozók Pártja az ország valamennyi megyéjében lünk- cionáriu-si értekezletet tartott, amelyeken a párt 'vezetői ismertették a központi vezetőség állásfoglalását a jugoszláv kérdésben. Gerő Ernő közlekedésügyi miniszter a szolnokmegyei értekezleten többek között a következőket mondotta: X ' 1 I — Mi mindig azt hirdettük, hogy hazánkban az ország szocialista átalakításában a munkásosztály és a dolgozó parasztság szövetsége a hajtóerő, s hogy ebben a szövetségben a munkásosztálynak, az egyetlen következe lesen szocialista osztálynak kell az irányitó, a vezető szerepet játszania. Ha mi ezt mondjuk, semmivel sem kisebbítjük a dolgozó parasztság jelentőségét. Aki tagadja a munkásosztály vezető szerepéi a m u nkás-piar ászt szőve l s égben, az nemcsak a munkásosztály ellensége, hanem a dolgozó parasztságé is, mert ki akarja szolgáltatni a dolgozó parasztságot ellenségeinek, az uzsorás bankáraknak, nagytőkéseknek, kulákoknak. Lehet, ' hogy a jugoszláv kommunisták nem ezt akarják, de politikájuk gyakorlatilag ebbe az irányba vezet. — A jugoszláv vezetők, ha azelőtt csupán lekicsinyelték a Szovjetunió mérhetetlen döntő segítségét Jugoszlávia felsz,al>aditásában, a jugoszláv népi demokrácia megteremtésében, most már egyenesen szov- jetellenes vonalra csúsztak le, ami azt Jelenti, hogy közelednek az im> periaiislákboz. Ellellek nacionalista 'önhittséggel, azt hiszik, hogy meg: állhatnak egyedül a Szovjetunió, a népi demokráciák — és az impera- listák közölt. Pedig tudhatnák, hogy a kérdés ez: kivel tartasz? A Szovjetunióval, a béke és a népek függetlenségének legfőbb védclmozőjé- val, vagy pedig az imperialistákkal,, áruba bocsátva nemzeti függetlenségedet? — Mi habozás nélkül egyszer- smindenköna választói!unk: a nemzeti függetlenségei, a békét, Moszkva a finn választásokról A moszkvai rádió hírmagyarázója hétfő esti adásában foglalkozott a finn választások eredményével. A finn választások, mondotta, megmutatták, hogy a finn nép két táborra oszlott. A népi demokratikus táborra és a reakciós táborra. Amig a reakciós tábor nem riad vissza a zavartkelléstől sem, addig a demo kra tikos tábor határozott program jáival küzd. a tőkések cselszövései ellen. A demokratikus front megerősödése maga köré gyűjtötte az ország többi pártjait és haladó elemeit és ezzel meggyengítette a reakció "állásait. a haladást! Ezért megyünk a Szovjetunióval, Sztálinnal. — Az ellenség a reakció, a szocialista front bomlására vagy legalább is gyengülésére spekulál. De alaposan ki fognak ábrándulni az imperialisták — és magyar zsoldosaik is. Az MDP megteremtése már egymagában is óriási .győzelmet, erőgyarapodást hozott a dolgozóknak. Népi demokráciánk ökle megerősödött — és nem ajánljuk a Tejakciónak, hogy ezt az erősödést a saját fején próbálja ki. Ha mégis erre iaz útra lépne, magára vessen! — fejezte be dörgő tapsvihar közben beszédét. Gerő Ernő. . Kiváló munkáért00 Augusztus 1-én, a stabilizáció megvalósulásának, valamint a hároméves terv megindulásának évfordulóján, Ünnepélyes keretek között rendezik meg Budapesten az első országos élmunkás-konéresszust. Az összejövetelen több mint 500 élmunkás vesz részt, hogy megtárgyalhassa az augusztus el eje után továbbfolyó országos munkaverseny és az 5 hónapi részletterv megvalósításával kapcsolatos kérdéseket. Ugyancsak augusztus elseje után késül sor az országos munkaversenyben legjobb eredményt elért 500 uj éimuokás kitüntetésére is. Az élmunkások közül ezaikalom- rnal kitüatetik azokat a dolgozókat Is, akik nem vesznek ugyan közvet lenül részt a termelésben, de kiváló munkájukkal jelentős mértékben hozzájárulnak a termelési veraeny általános sikeréhez. Ezek a „Kiváló munkáért“ cimü jelvényt kapják. Zűrzavar és tanácstalanság a németországi angolszász zónákban Zűrzavar és tanácstalanság jellemzi a helyzetet Nyugatnémetországban és Berlin nyugati övezetében. A nyugatnémet pénzreform bevezetése és -az angolszászok egyébintézkedései tűrhetetlen helyzetbe sodorták a lakosságot. Szokolovszkij tábornok fogadta a nyugati övezetek parancsnokait és hangsúlyozta, hogy a jelenlegi berlini nehézségeket maguk a megszálló nyugati hatalmiak idézték fel: A szovjet hatóságok kötelességüknek tartják, hogy a szovjet övezet 20 millió lakosának érdekeit megvédjék. A szovjet pénzreiörjn miatt egybehívod londoni hárofmhatalmi tanácskozások eredménytelenül folytak le. Abban sem tudtak megegyezni, hogy általános szövegű jegyzéket küldjenek a szovjet kormánynak, vagy külön-küiön szövege zzék meg kifogásaik,at. A nyugati hatalmak elhatározták, hogy a nyugaLnéjnétiországi politikai reformot - végrehajtják. Ezért ,a ny ugatnémet orsz ági tartományok mi nisz térjél nőkéit Frankfurtba rendelték, ahol a katonai főparancsnokságon tudomásukra hozták a Londonban megszövegezett terveket. A miniszterelnökök nem voltak hajlandók hozzájárulni ezekhez a tervekhez és azt kérték, hogy Coblenzben tanácskozzanak kormányaikkal a tervek elfogadásáról. E közléseknek reakciós jellege annyira nyilvánvaló, hogy azt a nőimet nép sem- miieisetre sem fogadhatja el és a coin lenzi értekezlet is valószín illeg a német népi tanács állásfoglalásához! csatlakozik, amely tiltakozik Németország kettészalatásia ellen. A népiét népi tanács megcáfolt minden olyan híresztelést, mintha támogatná a nyugatnémet országi kormány megalakítását. A német népi tanács egységes, egész Németországra kiterjedő kormány mellett f oglal állást és a kormánya lakit ás 1 is ebből a szempontból iléji meg. | Rob Mutál országgyűlési képviselőt kizárták a Magyar Dolgozok Pártjából A Magyar Dolgozók Pártjai ellenőrző bizottsága közli: Rob Antalt, a Magyar Dolgozók Pártjának országgyűlési képviselőjét, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének tagját, miután a -Jugoszláv Kommunista Párt ügyében a Magyar Dolgozók Pártja határozatának állásfoglalásával szembehelyezkedett, kizárta a pártból. Rob Antal nem volt hajlandó a magyarországi délszláv doljgozókat a magyarországi dolgozókkal való testvéri összefogásra és a Szovjetunió jjránti hűség szellemiében nevel,ni, hanem a marxizmus és len in izmus útjáról letérő jugoszláv vezetőkhöz csatlakozott. Rob Antalnak ez a magatartása sérti a délszláv népekés a miagyar nép közös érdekeinek és a magyar demokrácia érdekeinek határát és sérti a Szovjetunióhoz hü Magyar Dolgozók Párta érdekeit. Ezért a párt központi eb lenőrző bizottsága a Magyar Dolgozók Pártja soraiból kizárta. A szakszervezetek állásfoglalása a Jugoszláv kérdésben A Szakszervezetek Szakmaközi Bizottsága hétfőn összvezetőségi ülést tartott. Brónyai Lajos megnyitó szavai után Krímmel Gyula szakszervezeti titkár szemináriumok látogatására szólította fel a megjelenteket. Mindicn vezetőnek tanulnia kell, tudását át kell adnia a szervezett munkásságnak. Megemlítette, hogy a szakszervezetek áttértek az önkéntes tagságra. Az eddigi kötelező tagság ugyanis terroriszlikus színezetű volt. Krímmel Gyula után Molnár László megyei helyettes szakszervezeti titkár külpolitikai beszámolót tartolt. Tárgyalta az elmúlt napok nagyjelentőségű eseményét, a jugoszláv kérdést. Ismertette a Tájékoztató Iroda közleményét, amely leszögezi, hogy a Jugoszláv Komimé niisia Párl vezetői pártellenes és szovjetellenes nézeteikkel az egységes szocialista front lói való elszakadás „útjára.léptek és átmenőben vannak ,a nacionalizmus álláspontjára. Beszéde további részében bel politikai iéjS gazdasági problémákkal] foglalkozott. Ismertette azt az óriási fejlődést, amely iparunkat az elmúlt három év alatt a mai szintre emelte. v Molnár László beszéde után Brónyai Lajos határozati javaslatot terjesztett be, amely helyesli a Szak- szervezeti Tanács állásfoglalását a jugoszláv kérdésben és hűséget biztosit a felszabadító Szovjetuniónak és nagyvezérének Sztálinnak. A határozati javaslatot a gyűlés egyhangúan nagy tetszéssel elfogadta. A gyűlés több felszólalás, bírálat és közérdekű problémák megvitatása után ért véget. Hazatért zalai hadifoglyok névsora Az aJlábbi hadifoglyok a 28. szenei vénnyel érkeztek Már.amarosszi- igletne, ahonnét kib. a hét közepén indulnak tovább Debrecenbe. Antal József. Zalaegerszeg, Gut- mann János Tapolca., Kocsis■ József Nagykanizsa, Köszörűs Gábor Ziala- «'PávJ Koyács Sándor Sümeg, Minőn László Kerkalszentkirály, Németh Lajos Badacsonytomaj, Szabó Lajos B a! at o n szótő hegy, Plunder György Nagykanizsa, Séf fér József Vonyarcvashegy, Sütő Mihály Keszthely, Szőke József Nova, Varga Imre ' Zalahárshágy, Bálint Mihály Iiéviz- szisntalndrás, Balogh Ferenc Zala- szentj.aíkab, Böcskei Károly Söjtor, Császár János Bia.latonszentg'\iőr°'y3 : Fémes Vilmos Nagykanizsa, Fiitóp Ernő Nagykanizsa, Horváth József Csalin íendek, Horváth István 1907 Nagykanizsa. Horváth István 1926 Nagykanizsa, Kocza Ferenc Galambok, Björkiay Imre Zalaegerszeg", Kelemen Ferenc Zalaegerszeg, Kovács Sándor Z.a!ászéntgrót, Krityán Aladár Zalaszentgrót, Keizer László Mull srárka, Molnár Sándor Drávavá- sárhelv, Mihály fi Pál Lesenceto- miaj, Mismás József Muiarátka, Nikol icza János Perkáta, .Mániái János Mumor, Simon Ferenc Mura- . szemen ve, Szíiankovich Aladár Készt hely, Szabó Ferenc Nagykanizsa, Sznoiek István Bajcsa, Tárnái/ Antal Nagykanizsa, Wagner István •.Keszthely, Varga László Zalaegerszeg, Zimonyi István Nagykanizsa.