Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)
1948-05-04 / 102. szám
53. évfolyam 102. szám. Nagykanizsa, 1948. május 4. kedd Ara 60 fillér. Várható időjárás: Mérsékelt déli, délnyugati szél, "változó felhőzet néhány helyen, főleg a délutáni órákban záporeső. A hőmérséklet egy-két fokkal emelkedik. 'HT MU' Káprázatos felvonulással ünnepelte Nagykanizsa népe a negyedik szabad május elsejét Szitáló langyos tavaszi eső, amelynek minden cseppje aranyat ért, köszöntötte a május elsejére ébredő Nagykanizsa népét. Már a hajnali órákban zenekarok járták végig a fellobogózott város utcáit, hogy tudtul adják; eljött a dolgozók nagy ünnepének reggele, a szabad május elseje. Már reggel hét órakor gyülekeztek a dolgozók ezrei a kijelölt helyen* hogy résztvehessenek a felvonuláson. Nem zavarta őket az eső, amely mindjobban megeredt, sőt ellenkezőleg, olyan hangok hallatszottak, hogy bárcsak jobban esne, §zivesen eltűrnék, mert ennek az esőnek minden csepje közelebb visz bennünket a hároméves terv sikeréhez és a nép jólétének emeléséhez. A negyedik szabad május elseje abban különbözött az eddigi májusi ünnepségektől, hogy ez nemcsak a munkásság, hanem az egész magyar dolgozó nép ünnepe volt. Ez meglátszott azon a lelkes, fegyelmezett tömegen, amely szinpompás menetben vonult végig a városon hirdetve: Ez az ország a doldozóké, maguknak építik. A dolgozó nép ily káprázatos felvonulását Nagykanizsa még sohasem látta. Az egész város talpon volt, tízezres tömegek hullámoztak az utcákon éltetve, a Magyar Dolgozók Pártját, a béke pártját, a jólét pártját. Mindenki érezhette, hogy a felvonulás mögött nemcsak a tízezres dolgozók egységes akarata feszül, hanem mélységesen komoly elszántsága is, hogy megvédi a demokráciát, erősiti és megszilárdítja. A felvonulást az MKP és SzDP központi szervezete nyitotta meg A menet élűn a vörös és nemzeti- bzíuü zászlót-, azonkívül a jugoszláv iés^ szovjet lobogót vitték. Tavaly még külön vonult fel a két munkáspárt, az idén már egy táborban, a Magyar Dolgozók Pártjában. . A munkáspártok után következtek a postások. - Autójukon [tökéletesen felszerelt távírdát és telefonközpontot hoztak. Az épitómunkások és fa- munká-sok hosszú sorát láttuk ezután, a menet élén a Kalmár-cég kocsija haladt építőanyagokkal megrakodva. Ötletes volt a kórházi dolgozók felvonulása: 'élethűen elkészített in ütőt hoztak kocsijukon. »Éjjel, nappal a betegekért dolgozunk« és »felépítjük a 3 éves terv keretében a modern belgyógyászatot« — hirdették tábláik. A kereskedők is szép számmal kivonultak- »Támogassuk a becsületes kiskereskedelmet« — olvastuk feliratukat. A Fischer és Bäder cég mezőgazdasági gépek egész sorát vonultatta fel. Sorrendben következtek ezután a népi ,k°llégisták, majd a közalkalmazottak, fogházőrök, vendéglátó-'- iparosok. Tűzoltók és mentők Sikert arattak tűzoltóink és mentőink. Uj Weapon-Doodg© kocsijukkal, modern felszerelésükkel és vadonatúj egyenruhájukkal nagyszerű látványt nyújtottak. Élénk színfoltként hatott a mérnöki hivatal kocsija. A hivatal »munkában« volt, ahogy azt az óriási itatós és ceruza je-, lezte. .A városi, alkalmazottak hosszú menetben tüntettek a dolgozók ünnepén. »Béke—jólét—szabadság« — olvastuk tábláikon, a demokrácia három célját. Szép számmal vonultak fel a volt hadifoglyok is. Derűt fakasztott a Sóhivatal felvonulása, »itt kapható az élet sója« — tréfálkozott egy felirat. A-műnkaszol- gálatosok Antifasiszta Szövetsége szép számmal, .képviseltette magát. A Hungária kefegyár külön kocsin hozta üzemének termékeit — köztük egy ez alkatomra gyártott óriás- kefét. A kámáocsi fűrésztelep dolgozói is kivonultak. MATEfSz, Drávavölgyi, QMTK, PIKOSz A felvonulás során ezután a MA- TEOSz következett, majd az Ideál kctőszövőüzem autója,, majd a Drá- vaft'Tgyi. A Mafeosz hozott egy nagy táblát, amelyre ez volt írva: Mateosz az útépítés szolgálatában. A Mateosznak egyébként valameny- nyi kocsija részt vett a, felvonuláson. A téglagyári dolgozók is kivonultak, kocsijukon tégla, és cserép, a megindult, állajnosrtoit üzem friss termékei. A Háry likőrgyár kocsija olyan volt, mint egy színes ital- kirakat. ötletesen vonult fel a Pi- «kosz. Ruhaanyagokból összeállított esernyő-sátrat hozott kocsiján. Utána a közüzemek, a Szegé gépüzem es a Fékosz Szövetkezetek. Ki kell emelnünk a MKP II. körzetét is\ amely egész kis kertészetet vonultatott fel. A mezőgazdásági közraktár, a Ziegler hentesüzem és az OMTK kocsiját láthattuk ezután. Az ÖMTK tábláin ilyen feliratokat Olvastunk: »Termelj többet — jobban élsz«, »Éljen a Magyar Dolgozók Pártjának vezére: Rákosi Mátyás«. A Sörgyár következett ezután, majd a Boda-borkereskedés, amelynek kocsiján szivattyúzták a bort egyik hordóból a másikba. A MKP iÍJ. körzete és a Keleteurópai fatelepe majd a malomipari munkások hosszú sora következett. »Mi őröljük a reakciót« — >H945 óta a szabadság szele hajtja malmainkat« —• hirdetik ötletes- felirataik. 'A felvonulók sorában láttuk a forgalmi adóhivatalt is. „Megfúrjuk a reakciót“ — „Igyunk Rákosi fi3 Szafcasiís egészségére“ Szépen kirukkolt a Dunántúli Szeszgyár. Kis likőrös mint a üvegjeik nagy sikert arattak -s érdekes látvány volt a kocsijuk közepén pompázó óriási, szinültig telt ko- - nyakos üveg is. Stilszerü tábláik voltak. Például: »Igyunk Rákosi és Szakosíts elvtársak egészségére.« A Pálcsics kelmefestő üzem kivonulása a szó szoros értelmében színes Megérkezett ez else badifogolyvonat Debrecenbe Vasárnap a koraesti órákban futott be Debrecenbe ai idei első hadi- fogoíyvonat második szereivénye is, amellyel 1579 volt hadifogoly érkezeti haza a Szovjetunióból. A virágokkal és zászlókkal feldíszített kocsik ablakain egészséges arcú, jélöltözött és jákedvüen daioló férfiak hajoltak ki, akik lelkesen kész ont ették a fogadtatásukra összegyűlt hatalmas tömeget. A hazaérkezett had foglyok valamennyien élmunkások és éppen ezért jutalmul engedték először őket haza. A fogadásukra többezer főnyi tömeg jelent meg a debreceni pályaudvaron és az állomás bejáratánál. A hazatérőket a kormány nevében Veres Péter honvédelmi miniszter üdvözölte: — Mint tudjátok—mondotta — nem olyan országba jöttetek vissza, mint amilyenből elmentetek. Ma az ország a magyar népé. A dolgozók maguknak építik és az újjáépítés rohamléptekkel halad előre. fia már a munkásság, a parasztság és a haladó értelmiség egy szivvel-lé/ekkel dolgozik és ezért reméljük, hogy többé nem lesz a tőke ur rajiunk. Szeretettel fogadunk a magyar nép soraiba, hogy segítsetek közös munkánkban, a szebb, boldogabb haza megteremtésében. Utána Ménes Ferenc polgármester üdvözölte a hazatérőket. A hadifoglyok lelkes éljenzéssel köszönték meg a fogadtatást. Piros művirágokból készült koszorút hoztak magukkal, amelyet Budapesten a szovjet hősi emlékműn fognak elhelyezni a Magyarországon elesett szovjet hősök iránti kegyeletük és hálájuk jeléül. A népjóléti minisztérium legújabb jelentése szerint újabb 4.000 hadifogoly érkezett Máramarosszigetre, ahonnan fokozatosan útnak indítják őket Debrecenbe. Harminc íelitaldilaa taton A toto fogadás 29-ik fordulójára a multhéten 350.084 szel- vény érkezett be. Ebből 12 találatot 30-an értek el. Ezek szelvényenként 5984 forintot nyertek. 11 találatos szelvény 524 akadt, ezek 342 forintot nyertek. 10 találatos szelvény 5185 volt, akik szelvényenkint 34 forintot kapnak. és festői volt. Dicséretremél tóan rukkolt ki a városi szeszfőzde isv Elhozták szeszfőző készülékeiket egy lovaskocsin, s a frissen készülő pálinkával meg is vendégelték később az érdeklődőket. A Bauer bicskagyár kocsiját láthattuk ezután: »Megfúrjuk á reakciót« — feliratú táblájuk különösen nagy sikert aratott. „Termelj többet“ — követeli a „Legifjabbak Szakszervezete“ Igen szellemes volt a »Legifjabbak Szabad Szagszervezetének« felvonultatása. A 'kocsin bölcső ringott s az apróságok felett egy nagy tábla felirata így buzdított: »Termelj többet«. A Kiéin cukorkaüzem is külön kocsival vonult ki. Különösen a gyermekek között aratott sikert, men osztogatta is termékeit. Határvadászok Szemet gyönyörködtető volt a határvadászok felvonulása. A sor e-le- jép lefogott csempészeket vittek — természetesen ' nem valódi csempészek voltak — felettük táblával: »Csempészek, a nép ellenségei.« Egy másik táblán ezt olvastuk: »A honvédség a népi egység és a függetlenség őre.« A határvadászok sorait a gimnázium és a. kereskedelmi ifjúsága követte. Utánuk az úttörők jöttek, majd a magánalkalmazottak és nagy táborban: az OTÍ. »Az OTi a munkásoké, de most már a mező- gazdasági munkásoké is« — hirdeti 'egyik tábla felirata. A sajtó- munkások következtek ezután. Itt láttuk az első egységes munkáspárti jelvényt. A Mailerd és a Moszk ugyancsak külön autóval vett 'részt a felvonuláson. A MÁV dolgozóinak felvonulása Külön ki kell emelnünk a vasút nagyszerű felvonulását. Hatalmas fabetükot hoztak a menet élén — MÁV.— olvashattuk messziről. Rákosi Mátyás, Rajk László és Gero Ernő nagyított arcképeit is magukkal hozták a vasút dolgozói. Ott iátjuik a Fütőházat piroscsiltagos lobogóval és hatalmas felirattal: »Elseperj üik a reakciót«. Élethűen el- ikészitett mozdony jön ezután, majd a pályafenntartás, a forgalom, és a többi vasúti munkaterület életét bemutató kocsik. A Mávaut hatalma® autóbuszt vonultatott fel. Teljes számban felvonultak a vasút dalárda és a vasút sportegyesület is, az ökölvívók melegítőben. Felvonul a MA0RT összes üzeme A vasút után a SzIT-csoport következett, majd a felvonulás legimpozánsabb része: a Maort üzemeinek felvonulása. Elől haladt a geológia, majd a külön kocsikon szemléltetve munkáját — a fúrás. Egyik kocsüi az egész délzalai olaj vidék látható volt, — természetesen kicsiben —- a kutak, fúrótornyok tökéletesen ki voltak dolgozva. Egy másik autón a fonyódszéplaki Maort-építkezést mutatták be. Külön kocsi mutatta be a távvezetéket és a szállítás munkáját. A Maort egy évi szállítás kilométerben 7.5-ször éri körül a földet — olvastuk egy táblán. Felvonult a csórajktár és külön a központi anyagraktár. Működésben lévő fúr óbe rendezést láttuk az egyik kocsin. Bemutatták a Maort autójavító