Zala, 1948. május (53. évfolyam, 101-122. szám)

1948-05-12 / 108. szám

4 2 AU A 1948. május 12. SPORT Országos ifjúsági ökölvivóbajnok lett Pápai József Budapesten a Nemzeti Sport-i csarnokban három napon ke­resztül folyt le az országos ifjú­sági bajnokság. A legnagyobb si­kert a kanizsai versenyzők kö­zül Pápai, a MAORT fiatal őklözője ért el. Nagy küzdelem után a harm alsuly ban megsze­rezte az tQ'rszágös ifjúsági baj­Szerencsés góllal győzött a PVSK Lapunk tegnapi számában rö­viden beszámoltunk az NY TE pécsi vereségéről. A mérkőzés­ről hazatérő játékosok elbeszé­lései alpján a nagy meccs a kö­vetkezőképpen. folyt /le: Az első félidőben enyhe ha­zai fölény alakult kf, de az NV- TE támadásai veszélyesebbek voltak. A második negyedórában az NVTE fölénybe kerüf és a PVSK védelme kélizben is csak Örökre eltiltottak a pályák látogatásától egy kanizsai szurkolót no ki címet. A fiatal, alig 15 éves Pápai győzelme országszerte nagy meglepetést keltett. Tech­nikás szép ökölvivasával általá­nos tetszést aratott és a szakér­tők szerint minden adottsága megvan ahhoz, hogy a legna­gyobb ökölvívók sorába lépjen. félidő utolsó perceiben a ki­ugró Molnár a kifutó Róka mellett megszerezte a mérkőzés /egyetlen gólját. Szünet után ismét a PVSK kerül fölénybe, de a Vasút re­mekül védekezik. A 25. percben Radnai 25 méteres szabadrúgá­sát sikerül az NVTE-nek nagy üggyel-bajjal tisztáznia. A lelkesen harcoló NVTE jobb csatársorral meglepetést csinálhatott volna. Kitűntek; Róka, Németh és Horváth. — Értesítés Ezúton hozzak tudomására a Nagykanizsa és járása hadigondo­zottadnak, minden közüleinek és ha­tóságnak, hogy a HONSZ Csouort vezetését a mai nappal átadtuk a HONSZ Miniszteri Biztosa által .kinevezett bizottságnak. _ A A mai naptól kezdve ők hivatottak a hadigondozottak érdekében eljárni és ezzéi a volt vezetőség teljes fel­mentést kapott*. Nagykanizsa és Járása HONSZ Csoport volt vezetősége nevében: Fodor Béla Imié elnök, Gararn- völgyi Iván társelnök és Csaba Ká­roly titkár. A Földművelésügyi Miniszter Ut­az elemi károk következtében szük­ségessé vált másodvetések, valamint bánnék más oknál fogva tönkre­ment kenyérgabonavrtések pótlására kölesvetőmag akciót létesített. Az igénylőket a Termelési Bizottság (í)ene József Maqrttelep) írja össze, tehát jelenetkezni ott kell 8 napon belül. Polgármester. 78/1947. szám. Árverési hirdetmény s köztartozások fejében lefoglalt ingó •ágoknak az 1527 évi Í90 P H. száma Hivatalos Összeállítás 63—71. §-a értel­mében való nyilvános elárverezéséről. A végrehajtást szenvedő neve: dr. Boda Károly, Nagykanizsa, Ady Endre-utca 35. sz. Az első árverés helye: Nagykanizsa, Sza­badság-tér 10. sz. Az első árverés ideje: 1948. május 19-én d. e. 10 óra. A második árverés helye: ugyanott. A második árverés ideje: 1948. év május 28-án d. e. 10 óra. A lefoglalt Ingóságok megnevezése sommásan, nemenként: Hordók, borszilrőgép, fejtőgép, borok stb. 87.500 forint becsértékben. Árverési feltételek. " 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsérték­nek legalább háromnegyed részét megígérik. 2. A második árverésen azonban az ingó­ságok a becsérték háromnegyedén alul is, a legtöbbet ígérőnek mindenesetre eladatnak. 3. A vételár készpénzben azonnal fize­tendő, vevő által fizetendő a forgalmiadó és az esetleges fényüzési adó is. Kelt Nagykanizsa, 1948. április 29. Bernáfh Jenő v. végrehajtó. 1819—20/947. Árverési hirdetmény * köztartozások fejében lefoglalt ingó­ságoknak az 1927 évi 600/P. M. száma Hivatalos Összeáll!tás 63—71. §-a értel­mében való nyilvános elárverezéséről. A végrehajtást szenvedő neve: Szegő József és társai, Nagykanizsa, Somogyi Béla-ut 2. sz. Az első árverés helye: Nagykanizsa, Sza­badság-tér 10; sz. árverési csarnok. Az első árverés ideje: 1948. év május 21-én d. e. 10 óra. A második árverés helye: ugyanott. A második árverés ideje; 1948. év junius 2 án d. e. 10 óra. A lefoglalt ingóságok megnevezése sommásan, nemenként. Vasesztergapad, szólőprés, páncélszekrény, szőlőzuzó, közúti henger, allum. puska és végtok, ócskavas stb. 72 650 forint összes becsértékben. Árverési feltételek. 1. Az első árverésen az egyes ingóságok csak akkor fognak eladatni, ha a becsér­téknek legalább 3'4 részét megígérik. 2. A második árverésen azonban az ingó­ságok a becsérték háromnegyedén alul is a legtöbbet Ígérőnek mindenesetre eladat­nak. 3. A vételár készpénzben azonnal fize­tendő, vevő által fizetendő a forgalmi adó és az esetleges fényüzési adé is. Kelt Nagykanizsa, 1948. április 29. Berriáth Jenő v. végrehajtó. VÁROSI MOZI Vasárnaptól—csütörtökig A szezon befejező filmje A francia filmgyártás kimagasló alkotása Két férfi asszonya Egy édes gyermek, két férfi és egy ass’ony vívódása a sorssal. HÍRADÓ! a Előadások kozdete: hétköznap: G és 8 órakor. Sajnálatos botrány játszódott te áldozócsütörtökön az NVTE —KRAC mérkőzés után. Az egyik néző, Takács Mihály, elég­gé fd nem ítélhető módon inzul- íálta Fhnnbort József játékveze­tőt A bíró jelentése nyomán a kerületi egyesbjró Takács Mi­hályt örökre eltiltotta a sport­pályák látogatásától. Takács Mihálynak az eltávolí­tása 'a. sportpályákról egy uj korszak kezdetét veszi Nagyka­nizsáit. Az ő kiállításával indul meg azoknak a rendbontó ele­meknek a kiemelése, a sport­életből,, akik eddig a sportpályá­kat csak arra faládák alkalmas­nak, hogy egy olyan légkört te­remtsenek, amelyben gyalázzák az ellenfelet, a nézőtér védeUsé géből szitkozzák a játékvezetői és a játékosokat a sportszerűt­lenségre biztatják. El kell itünniök ezeknek az u.n­KESZTHELYI MOZI Kedd—szerda FÉL.VILÁGI SZŰZ (ADIEU CHERI ) »sportemberek -nek aspoittele“ pékről, hogy végre olyan légkör alakuljon ki, amely alkalmas au­ra, hogy a sportszerű keretek közölt lefolyó mérkőzéseknek nevelő hatása legyen. színes sporthíradó Csütörtökön este 7-kor ifjúsá­gi sporlgyülés lesz aSzIT Csen­géid u. 6. sz. alatti székházában. Az ifjúság sportvezetői és tá­mogatói, a tárgysorozat fontos-1 ságára való tekintettel okvetle­nül jelenjenek meg. * Fegyelmez a kerületi egyes- biró. Pélervári Ottót november 5-ig, Vilesek Ferencet junius 10-ig tiltotta et a játéktól. Poór . Ferencnek és Párta Józsefnek; - a játékjogát Ítélethozatalig fel függesztette. * Tárgyalásokat folytat a Hala-, dás vezetősége Horváthnak, az NVTE válogatottjának megszer­zése ügyében. Túrát Szamek- p uszt ár a hívják. Egy-két hét múlva újra nem" zetközi mérkőzés lesz Nagyka­öfcolvivó csapata a MAORI* együttesével mérkőzik meg. « Jugoszláviai túrára kapott meghívást a MAORT ökölvívó szakosztálya. A portya állomá­sai: Yarasd, Zágráb, Banjaluka, Abbázia és Trieszt. * Nagy küzdelmet vívnak me­zítlábas csapataink a Irajhoki cim megszerzéséért. A bajnokság kérdése még teljesen nyílt. Az első helyre egyenlő eséllyel pá­lyázik a Gimnáziumgaz NVTE és az NTE. A mezítlábas csapatok egyébként pünkösdkor vidékre! mennek. Az NVTE és az NTE —Vasas kombinált Mihfcldonés Zalaszentjakabon játszik kör-, mérkőzést. A MAORT és a Sás­ka kombinált Tótszerdahelyen és Tótszentmártonban játszik a kettős ünnepen. Hirdetmény 108/1948. szám. A Principális- völgyi Lecsapoló Társulat a tulaj­donát képező Principális csatorná­nak a Mura folyóba való 1/Oömlésé-- jtői felfelé a Lazsnak-pusztai határig terjedő szakasza, a Cigány, Dencsár, Eégi- és Uj-Vágóhídi, Gondolái, gettfcerki, Gyékényes i, Jadai, Sé- goivz-kerti, íviskanizsai és az 1—7. számú msllékárkök medrének és ol­dalfalainak, valamint azok 1 és fél m-es padkáinak fütermését az 1948', évre folyó évLmájus hó 18-án dél­előtt lí órakor á Föl yarn mérnöki Hivatal nagykanizsai Sugár-ut 8. szám alatti hivatali helyiségében tartandó nyilvános szóbeli árverésen bérleadja. Részletes fel világosi tás Virágh La­jos társulati igazgatónál ugyanott kérhető. Nagykanizsa, 1948 május 8. Az Igazgatóság, Cseke iózsef és Koch György Autóbusz-vállalata. MENETREND Érvényes május 9.-től . Deák-térről: Vasuiáiíomásró!: 3-ar> 13*10 400 7*30 1500 16*10 Vlsszaindulások 7-55 18*45 a vonatok 910 1045 12-20 1950 20 50 érkezése után. ViteldiJ: Deák-tér—Szemere-utca 80 fill. Deák-tér—Vasútállomás 150 „ Tanulójegy: I Deák-tér—Vasútállomás 80 fill. [ 1 ■ ______________________í AP RÓHIRDETÉSEK Homok kom&romb&n szüld, Kis- Kanizsán rétek eladók. Bővebbet Tóth János fűszeresnél, Somogyi Béia-ut. Jóforgalmu vendéglő és vegyeske­reskedéshez vidéken tőkés társat ke­resek. Cim a kiadóban. 768 Jó állapotban levő férfi kerékpár eladó. Cim a kiadóban. 767 Holnap Ismét olcsó csukanap Bér- czinél. 776 Nagyteljesítményű Sihi centrifugál- szivatt> u eladó. Varga gépműhely, Ady Endre-u. 4. 775 Egyhavi előfizetés 12 forint ZALA politikai napilap. Felelős szerkesztő és felelős kiadó : Bencze Jenő Szerkesztőség : Deák Ferenc-tér 10. Telefon : 54, Kiadóhivatal: Fő-ut 5. Telefon: 31. • Nyomatott a- Közgazdasági R.-T. Nagykanizsa nyomdájában, Nagykanizsán. Nyomdáért felel: Szendrői Géza. Főszereplő a franciák kedvence, Danielle Darrieux. Előadások : köznap 7 és 9 érakor ' nizsán. A temesvári Szabadság! Fekete Sas vendéglő BaaHMBHaHHHHMMMaMgEaaaaau Eötvös-tér 23, számú ház szabadkézből eladó. Vendéglő augusztus hó í-vel átvehető, — Érdeklődni: Somogyimé, Fekete Sas, A hároméves terv szolgálatában: Május fiónapra NAGY választék. OLCSÓN All A DOLGOZÓK RENDELKEZÉSÉRE Grifnfeld és Zombori-cégnél

Next

/
Oldalképek
Tartalom