Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)
1948-04-11 / 84. szám
1948. április 11. Z A L A A hároméves terv teszi lehetővé, hogy Nagykanizsa már ebben az évben megkezdheti gázhálózatának kiépítését A Zala kétéves kitartó harca meghozta gyümölcseit A jobboldali szocialisták kiszorítása. egyrészt a MAORT igazgatóságából, másrészt az üzemi bizottságokból, hatalmas lend illetőt adott annak a harcnak, amit Nagykanizsa város közönsége a »Zala« utján folytatott a határaiból kiömlő mérhetetlen kincset jelentő gázért. Most látjuk csak igazán és értékelhetjük kellő súllyal a Magyar Kommunista Párt és a baloldali szociáldemokraták kemény fellépését- a mindent hátráltató, a reakcióval konspiráló. jobboldali szociáldemokraták ellen, amely fellépéssel lehetővé tették, hogy a fejlődéssel szemben álló elemektől ■ megtisztítsák a magyar politikai és gazdasági életet-. Ete rni tek a job boldali szociális- Mk a MAO RT magyar igazgatóságából, eltűntek az üzemi bizottságokból és ime a MAÖRT jelenlegi vezetősége máris lehetővé tette egy olyan gázszer zó- dés létrehozását Nagykanizsa város és a MAORT között, a mely mini a ke\i szerződő felet és a láros f elsőbb hatóságait is kielégíti. Emlékezetes még, hogy a MAOKT a szociáldemokrata jobboldala által előterjesztett szerződésekben makacsul ragaszkodott olyan .pontok bevételéhez, amelyek lehetetlenné tették, hogy gázhálózatát Nagykanizsa megépíthesse, illetve, hogy a szükséges építési összegeket- a hároméves gazdasági terv keretén belül a Terv- h i vatal ío iyósi thassa. A Zala számtalan cikkben rámutatott. arra, hogy a MAORT jobboldali szocialistái kiszolgálva a Standard Oil Co. monopolkapitalista lírainak törekvéseit,, a Trumün-elv kisugárzásaként nem arra t-öneked- .tek, hogy a százmillió köbméterszám levegőbe szálló gázt a dolgozók életének megkönnyitáséré használják fel, hanem arra, hogy elgáncsolják Nagykanizsa város törekvéseit, hogy jogos fütőenergiájához hozzá juthasson. Tették ezt azért, mert az amerikai nagytőkének az volt az érdeke, hogy a magyar népi demokrácia gazdaságilag meg He erősödhessen és ezzel előkészítsék a $olajt a Marsha1!-féle 'terv \elfogadására, amely tudvalevőleg Magyarország függetlenségének feláldozásával jóit volna. Ez volt az oka annak, hogy Nagykanizsa nem tudott gázhoz jutni. Ez volt az oka, hogy harcunk mindeddig meddő maradt. A helyzet most merőben megváltozott. Az elmúlt napokban a Tervhivatal magához kérette a MAORT igazgatóságának meghízottjait-, akik előtt ismertették a Nagykanizsával megkötött szerződések azon pontjait, amelyek elfogadhatatlanok és nem képezhetik alapját annak, hQgy a hároméves terv keretén helül a Tervhivatal a szükséges költségeket a város rendelkezésére bocsássák. Rövid tanácskozás után a MAORT iga zg aft óságának megb izét - ftai belátták', hogy a szerződés azon pontja', amelyeket a Zala 1947 oiox ember 1-i számában 'ismertetett, tényleg elfogadhatatlanok Nagykanizsa számára és hajlandóknak mutatkoztak ezen poribök heg mászására. A Tervhivatalnál kijelentették, hogy amiennyiben a MAORT igazgatósága hozzájárul a Tervhivatal előterjesztéséhez, úgy a Nagykanizsa város áital kért építési összegeket a városnak rendelkezésére bocsátják. A MAORT igazgatósága elfogadta a javaslatot és kihagyta a szerződésből azt a pontot, amely feljogosítja a MAORT-ot, hogy saját szakembereinek véleménye alapján bármikor' beszüntetheti a gázszolgáltatást. E pontot úgy módosították, hogy az iparügyi minisztérium a MAJORT szakértőinek közös véleménye dönt és amennyiben megállapodni nem tudnának, úgy a Magyar Tudományos Akadémia- egy szakemberét kérik fel elnökül. Teljesen kimaradt a szerződésből az a’ pont, amely azt írja -elő, amennyiben a hatóságok a MAORT - nak a kincstárral kötött alapszerződésben foglalt módtól eltérően állapi tanúk meg a gáz árát, úgy a MAORT-nak joga van a szerződést azonnali hatállyal felbontani. De kihagyta a MAORT mindazokat a pontokat is, amelyek a gázszolgáltatást bizonytalanná tették volna. A Tervhivatal részéről dr. Zsigmondy Gyula, az iparügyi minisztérium részéről Laczay Péter és MihalicS Imre hányafőtanácsosok vettek részt a tárgyalásokon. A MAORT-ot dr. Habnágyi, az eladási osztály vezetője és Binder Béla, a központi műszaki osztály vezetője képviselték. Az iparügyi minisNérium részéről jelenlevő Mihalics Imre hányafoianácsós a tárgyalások során kijelentette, hogy Nagykanizsa város műszaki vezetőségében nem lát kellő garanciát ‘ arra, hogy a városit a Tervhmg- fl:al áltat lehetővé telt gázvezeték megépHésénél kellő szakértelemmel képviselhetnék. Varga József polgármester visszahívása ujtán rövidesen uj A pécsi népbiróságtól Végzés Háborús bűntett miatt Szerecz László ellen indított biinügvben a pécsi nép- biróság a főtárgyalást 1948 évi április hó 28. napjának cl. e. 9 órájára tűzte ki Nagykanizsa. Szabadság tér 7. sz. II. e. 63. ajtó szám alá. A népbiróság a fenti határnapra az ismeretlen holven tartózkodó Szerecz László, 3fi óvps. nöiöskefői születésű, utoljára nagykanizsai lakos, magyar állampolgár, m. tisztviselő foglalkozású vádlottat azzal idézi me?, hogy a fő- tárgvalásró! való esetleges elmaradása a főtárgyalás megtartását nem akadályozza, Pécs, 1948. március hó 24. napján. Dr. KOCSIS MIHÁLY sk. tanácselnök Végzés Népellenes bűntett miatt Molnár Kálmán ellen indított bűnügyben a 'pécsi népbiróság a ^tárgyalást 1948. évi április hó 28. napjának d. e. 10 órájára tűzte ki Nagykanizsán, Szabadság-tér 7. sz. II. e. 63. ajtó alá. A népbiróság a fenti határnapra, az ismeretlen helyen tartózkodó Molnár Kálmán 39 éves. utoliára celldömölki lakos, magyar állampolgár, volt MAORT gépész foglalkozású, nős, vagyontalan vádlottat jizzal idézi meg, hogy a főtárgyalásról való esetleges elmaradása a főtárgyalás megtartását nem akadályozza. Pécsett, 1948. március hó 24. napján. Dr. KOCSIS MIHÁLY sk. tanácselnök Végzés Háborús bűntett miatt Bárány István ellen indított bűnügyben a pécsi népbiróság a főtárgyalást 1948. évi április hó 28. napjának d. e. 10 órájára tűzte ki Nagykanizsa, Szabadság tér 7. sz. II. emelet 63. ajtó alá. polgármestere Tesz Nagykanizsának. Az uj polgármesternek, első teendője kell, hogy legyen a város műszaki vezetésében olyan változásokat eszközölni, amely biztosit éköt nyújt a Tervhivatalnak a beruházások sikeres keresztülvitelére. Ebiben a kérdésben a polgár- mestert a ko rmiányh ató ságok minden bizonnyal támogatni fogják. Nagykanizsa gázellátása tehát módi attól függ. hogy a város vezdtőséáe megteszi-e azokat az inftézkedésekét. amelyre mulha- ■tattanul szükség van. ha még ebben az évben tető alá akarjuk hozni a gáz el oszló hálózat megépítését. Az énités- és közmunkaügyi minisztérium' sajtóosztálya ina arról ért esi tette a Zala szerkesztőségét. hogy a minisztériumi támogatja-. a városnak azt a kérelmét. hogy lakosait még a hároméves terv lejárata előtt elláthassa a háztartási és ipari célokra használható földgázzal. A tervek szerint, — Írja a sajtóosztály — Nagykanizsa egész területén bevezetésre kerül a földgáz. amelynek érdekében az első kezdeményező lépések máris megtörténtek. A népbiróság a fenti határnapra az ismeretlen helyen tartózkodó Bárány István 38 éves, budapesti születésű, utoljára, nagvkanizsai lakos, magyar állampolgár, órás- és ékszerész foglalkozású, nős, vagyontalan vádlottat azzal idézi meg, bogy a főtárgyalásról való elmaradása a főtárgyalás megtartását nem akadályozza. Pécsett, 1918. március hó 24. napján. Dr. KOCSIS MIHÁLY sk. tanácselnök Kereskedők közleményei Textiles szakosztály hírei: A Tekosz- tól átvettük az 1000 forinton aluli adófizetők részére kiadott „P“ jegyeket, amelyek irodánkban átvehetők. Értesítjük a Kartársakat, hogv a piros utalvány vásárlási rovatába a megállapított árakból adódott összeget kell beírni és nem a 20 százalék hozzáadásával mutatkozó összeget. A 20 százalékot mint pluszt írjuk az összeg alá,-azonban a leltárba vett és április 1. után kapott áruk után bélyegben leróni nem kell. * Textilesek minden hét hétfőjén (ünnepnapod kivételévelj szakosztályi értekezletet tartanak. Minden karíárs megjelenése fontos. * Közgyűlésünket előreláthatólag l. hó 17-én szombaton délután tartjuk. \ A rézgálic legmagasabb kereskedői és fogyasztói árát állapítja meg az április 8.-i Magyar Közlönyben megjelent 114.027/1948. Ip. M. sz. rendelete. * Azon textilkereskedők, akik a leltármegváltási összeget még ezideig nem kapták vissza, forduljanak ez ügyben a Teköszhoz. SUMEGHY GYULA MŰBÚTORASZTALOS / BITÓI! RAKTAK NAGYKANIZSA, Fő-ut 1 (az udvarban) SAJÁTKÉSZITMÉNYŰ BÚTOROK: HÁLÓSZOBÁK, KOMBINÁLT SZOBÁK és KONYHABERENDEZÉSEK ÁLLANDÓ RAKTÁR&SZERÉNY ÁRAK \ ÁGYTOLL közvetlen a termelőtől véve, tehát legjobb, legolcsóbb. Pehely Ft. 60"—tói, ágytoll la fehér 20'— félfehér 12'—, tarka 6-tól kezdve minden minőségben. Gézölt, vegytiszta. Mintát vagy 1 kg-os próbacsomagot küld RUBICSEK JENŐ, Békéscsaba. Tel.: 244. HÍREK Napirend : Apriüs 11, vasárnap. Róm. kát. Miseri- cordia. Prot. Leó. Ujgörög flnlipa. F\ Nap kel 6 óra 4 perckor, nvuqszik 19 óra 27 perckor. — fl Hold kel 7 óra 23 perckor, nyugszik 23 óra 13 perckor. 1825. Ferdinand Lassalle születése. 1905. József Attila születése. 1945. Tito Moszkvában aláirja a jógo* szláv-szovjet kölcsönös barátsági és segélynyújtási egyezményt / Április 12. hétfő. Róm. kát. Nof, Gyula, üjgörög Vazul.' \ R Nao kel 6 óra 2 perckor. W 19 óra 29 perckor. — fl Hold W 51 perckor, nyugszik 0 óra 31,V. \ 1241. fl muhi csata. 1945. Franklin Dehno Roosev u Hirdetésedet Fő-ut 5. sztU]{a alatt dérjiid leadni. Tele^om- 31. Sserdesxtöség IO. Telefon 54. %h azí — Istentisztelet az izraelit hadász lomban /ü,iOMvéd Az Izraelita Hitközség ezt a lieo-fftel 8 órakor a határva5ász zúg ’ alj zászlóavatása alkalmából í tiszteletet tart. Az istentiszte,l dr. Krausz HenrifcMábori kAJ főrabbi tartja. l f / . I — A posta i ezérigazgatójárj jelenlétében avatták fel szi kát a szepetneki „drótosod Mint már hirt adtunk j postásszakszervezet távírdámtiinu. csoportja ma délután avatta fel Szépétneken uj székházét, amely Seregélyes László volt evangélikus • lelkész és volksbundista szervező elkobzott házában nyert elhelyezést. Az avatási ünnepségen jelen volt dr. Udvarhelyi Ödön, a posta vezérigazgatója. Kívüle képviseltette magát az ünnepségen a postásszakszervezet országos elnöksége is. &&gy t -y — A leánynolgári növendt Wt/L'to- adják a „Jóka ördögét“ Az Ady Endre-uti állami polgári j leányiskola tanulói ismét tanúságot tesznek alkotó munkájukról, amely- lyel a demokratikus Magyarország építését kívánják elősegíteni. Április 12-én, hétfőn este 9 órai kezdettel előadják a Városi Színházban Arany. ^ János: .Jóka ördöge, c. színmüvét. Az előadást április 19-én megismétlik. — Megalakult a zalamegyei népi sportbizottság, amely a jövőben intézi az egész- vármegye sportügyeit. A sportbizottságba helyet foglalnak mindazoY akik szeretik a sportot és hozzáértésükkel igyekeznek a népi sport k fejlesztését előmozdítani. csapat— Az utcán felismertek e‘ ,V szegi SS legényt nclta. —Szenté Jenő zalaiegerszr, ~j aY , a napokban az utcán mieniu,;('n, v háza felé, ahol hivatalos ^ v e akart eljárni. Szembe jöttGn vah~ nyomozó hatóság egyik ta£j~ h felismerte a cipészben azt (15 c legényt, akinek hollétéről eddi tudtak. Azonnal előállította ?gy a iamvédelmi osztályra. ,ísé9 Ezt ólunk FIGYELEM l elienEladásra közvetitek egy eladó d ellen, magánházat és egy 2 szobás /• i, hazat. Szép házhelyet nagy A 4. esőssel: egy igen olcsó kisebb csaiácn házat nagy kerttel. Balatonmaria fürdőn azonnal beköltözhető 3 szoba konyhái villát bútorral, vizjoggal, állomáshoz és vízhez közel van. 559 HORVÁTH, ingatlanokat közvetítő iroda, Sugár-ut 42.