Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)

1948-04-03 / 77. szám

1948. április 3. Zala megye eleget tesz beszolgáltatást kötelezettségének Eddig 120 vagon kenyérgabonát szolgáltattak be a megyében 2 Ali & A Veit Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége felhívása Szövetségünk egyik Jég-sürgősebb feladatának tekintjük a mások okoz­ta sebek behegesztésát. Igyekszünk felemelni az elesetteket, a már ha­zatérteknek és a még távollevők hozzátartozóinak erkölcsi és anyagi segítséget nyújtani, mielőbb mun­kába állítani őket, panaszaikat, sé­relmeiket orvosolni, jogi tanáccsal és egészségvédelemmel-sietni segít­ségükre és önállósitási ügyeikben élj árni. Tisztában vagyunk azzal, hogy'a háború okozói -letarolták, szétrom­bolták hazánk gazdaságának na­gyobb részét és ezért elszegényedett hazánk jóakaratig és velünk érző kormányával szemben jiem léphe­tünk fei túlzott követelésekkel. Amit csak lehet, saját magunk révén és társadalmi segítség bevonásával in­tézzük eh Tudjuk azt is, hogy vaíameny- nyifink, sikeres felemelkedése a 3 éves terv végrehajtásától függ. Ezért erőnket, tudásunkat és a fogságban szerzett munkatapasztalatainkat a 3 éves terv győzelemreviteíére össz- pontositjuk. Szilárd elhatározásunk, hogy megőrizzük legfőbb vívmá­nyunkat, a népi demokráciát, ha­zánk szabadságát, függetlenségét, ál­lami önállóságát és békéjét. Mindezen célok elérésére össze akarjuk fogni társadalmunk legszé­lesebb rétegeit, hogy valóban le- omoljon közöttünk a válaszfal és egyesült erővel, egyetakarássál dol­gozzunk a Béke, Munka, Függet­lenség magyar népi demokráciája megteremtés éér t. Miinél több elesettet tudunk be- iáhijtam a 3 éves terv dolgozói közé,’ annál erősebbé 'tesszük demokráciánk népes táborát. Ehhez kérjük a társadalom tcz-fő készségének kinyilvánítását akkor, amikor f. hó 6-án, kedden a város területén az alispán ur által enge­délyezett gyűjtés alkalmával minden demokratikusan gondolkozó magyar ember szives adományával részt vesz célkitűzésűnk megvaiósitásában. A Szövetség ©lőre megköszöni ezt a tettekben .megnyilvánuló segiteni akarást és megmásíthatatlan törek­vése, hogy minden erejét és tudá­sát megujhódott hazájának jövőjére akarja fordítani, a Vezetőség. Kereskedők közleményei Záróra; Folyó hó 5-én, hétfőn (Gyümölcsoltó Boldogasszony) az összes üzletek nyitástól déli 12 óráig tarthatnak nyitva. Felhívás gátié beszerzésre. Fel­hívjuk úgy a vidéki, mi(iit a helybeli fűszer és vegyeskereskedőket-, hogy amennyiben gáhc eladásával akar­nak foglalkozni f. hó 4-én, vasár­nap délelőtt hivatali helyiségünk­ben ebben az ügyben összehívott ér­tekezleten jelenjenek meg. Textilesek ! Megérkezett a pi­ros nyomású fogyasztói utalvány, át­vehető irodánkban. Folyó hó 1-én tartott textilszak­osztályi éi/tekezleien a szakosztály megválasztotta vezetőit. Elnök: Fe­hér István, titkár: Kürschner Lász­ló, és Zom bori Károly, jegyző: Mát­rai János kartársak lettek. A gyűlés úgy határozott, hogy ezentm minden héten, hétfőn 6 órakor értekezletet tart. Ezúton is felhívjuk a textileseket, hogy őzen szakosztályi értekezleLoloen teljes számban jelenjenek meg, ahol a fel­merülő kérdések megvitatást nyer­nek. Szerdán délelőtt járási és városi I közellátási értekezlet volt Zataeger- j szegen a vármegyeházán, amelyen ! részit .»vettek az illetékes közigazga- j tási tisztviselők, a Nemzeti Bízottsá- i gok elnökei és a népi szervek kép- j viselői. j Bencsik István főispán nyitotta ' meg az értekezletet, aki rámutatott í arra, hogy a közellátási kormányzat által kiadott rendelkezésre, amely az ellátatlanok fejadagjának biztosítá­sát célozza, feltétlenül szükség van. Az országban 4 és fél millió ellátat­lan közül & fel© vidéki és csak a másik fete ipari városokból kikerü­lő ellátatlan. Tendenciózusan úgy szerelt/te be­állítani, mintha a termelőtől azérft vennék el a meglévő kész­letének egy részét, mert azt a főváros sita'iaHornjainak biztosít­ják. A számadóit ok bizonyítják, hogy ez: ilyen formáiban egyál­talán nem felel meg a való­ságnak. Kétségtelen, hogy a még hátra- i lévő időre feltétlenül biztosítani leéli j a fejadagokat, ami csak úgy tehet- j séges, ha a termelők és tárolók egy j bizonyos mennyiséget beszolgáltat- j nak. A megyétől 350 vágón ke- | nyérgabona beszolgáltatását kívánja ! a kormányzat és ennek eleget is kell ! tennünk. Az eddigi eredmény mu- i tatja, hogy a vármegye lakossága j átevezte a kérdés nagy fontosságát I és tőle telhető mértékben igyekszik j eleget tenni beszoigáltatási köbe- j tezettségének. Egyes járásokban von- j tátottán folyik a 'beszolgáltatás, i másutt viszont péhlaadóan szépen j tesznek eleget a kormány feihivásá- ' Lapunkban már több ízben liirl adtunk arról a nagyjelen­tőségű kulturális eseményről amely negyedikén .este ,az Ipán- testület nagytermében játszódik le. Az első forró sikerek után most másodszor lép a közöniséi- günk elé Simándy József, Ope­raházunk világhírii lenorislája aki Schubertét, Lisztet, Wagnert LeoncavaUót, Puccinit, Grieg» Schumann! és Verdit interpre­tálja. A Simándy hangversenyt ha- lettszámok is tarkítják, mert magával hozza Erdélyi Alficéb Operaházunk kiváló szóló tánco s nőjét, aki Chopin, Aranykakasr Delibes Sylvia balettjeit táncolja iel. A műsort Arató László Opera házunk kiváló zongoristája ki­séri, aki szólószámokkal is gyö­nyör ködteti majd a közönséget Jegyek elővételben a Lischt-télé könyvkeresedésben, Szabó Antal cégnél és a Népszava üzletében kaphatók 8, 6, és 4 forintos na­gyon olcsó helyárakon. Diák­jegyet az előadás előtt egy forin­tért tehet váltani. Mint érdekességet emlithetjük meg, hogy Andre Mertens, a vi­lághírű Columbia konoertváiLi­lát alelnö ke Nagykanizsán hali­nak. Elvárja — mondotta a főis­pán — mindenkitől, legyen segítsé­gére a beszolgáltatás maradáktalian behajtásánál, mert csak így bizto­síthatja a megye reá. kirótt rneny- nviség beszedését. Dr. Gaal Jenő vármegyei közellá­tási tanácsos ismertette ezután az eddigi eredményt. Kör-Wbelül egy harmada gyűlit össze ez ideig, a kirótt mennyi­ségnek. Számszerűen ez any- nyft jelent, hogy 120 vágón beszolgáltatás má>' történt ez- ideig, de még nagyon sok já­rásból nincsenek rgßzleferedmé­nyek sem. Nem kétséges, hogy a határidő leteltével rendelkezésre fog álfán i | az a mennyiség, amelyet a kor­mányzat a megyére kivetett. A ter­melők legtöbb helyen megértést ta­núsítanak, de természetesen akad­nak renitenskedők, sőt lázitók is. A budapesti gazdasági rendőrség itt működő csoportja eddig három sze­mély ellen indított eljárást. Éberen őrködnek afölött, hogy a beszolgál­tatás mindenütt simán bonyolódjék le. Kisebb panaszok akadnak, de lé­nyegében jól működik a beszolgálta­tást ellenőrző apparátus. A közellátási minisztérium, megkösszabbikotta a határidőt április 17-ig. Ez alatt az idő alatt mindenkinek módjában áll, a reá kivetett meiry- nyiséget beszolgáltatni. Az értekezlet ezután részletkérdé­sekkel foglalkozott és a szakelőadók felvilágosításokkal szolgáltak a vég­lehajtó szervek kiküldötteinek. gatj.a meg Simándy 1, akit egly világkörüli turnéra kíván szer­ződtél ni. A nagykanizsai hang­verseny tehát művészi szempont­ból nemzetközi jelentőségű lesz. Rövidesen a kaposvári népbiróság előtt felel tetteiért a honvéd­gyilkos Hahóti Néhány héttel ezelőtt megír­tuk, hogy a Barankovics-párt so(- mogymegyei titkára, a honvéd- gyilkossággal vádolt Hahód Sán­dor megszökött, de röviddel ké­sőbb Budapesten elfogták. Most arról értesülünk, hogy Hahó üt a napúban Kaposvárra szállítot­ták, hogy az oltani népbiróság vonja felelősségre gaz tel leiért. Kihallgatása rövidesen megkez­dődik és a közeljövőben a tár­gyalási is megtartják. Beimé Ille­tő leg méltó büntetést szab ki a uépb;iróság a katonákkal kegyet-’ Lenkedő Hahó lira. Letartóztatták a zalaboldegfai községbirót, aki láziiott a gabonabeszoigáltatás ellen A budapesti gazdasági rendőrség Zalában működő csoportja, letartóz­tatta Molnár Balázs zalaboldogfai községbirót, aki több alkalommal lázitó beszédeket tartott nyilvánosan, amelyben arra beszélte rá a gazdá­kat, bogy ne tegyenek eleget a fej- adagdézsma beszolgáltatásí mndé­kánok. A rendőrség megái lapította, hogy Molnár a reál)izott feladatokat nem teljes itetto 'és mindenben arra törekedett, hogy rábírja a jóhiszemű embereket a törvényes rendelkezé­sek be nem tartására. Molnárt va­lószínűleg internálni fogják. A Független Kisgazdapárt részt- vesz a törvényhatóság mun­kájában Hosszú idő óta vajúdó kérdései volt a megyének a Független Kis­gazda Párt magatartása, amellyel mindezidieig távol tartotta magát a megyei' törvényhatóság es városi képviselőtestület- munkájában való részvételtől. Ha visszanézünk a Kis­gazdapárt eddigi vezetőségéi e, amely­nek tagjai,, majdnem kivétel, nélkül, szélső jobboldali beállítottságú egyé­nekből állott, igazán nem is lehet csodái kozni, hogy ezek az emberek nem kívántak részt az ország újjá­építési munkájából és a demokrácia megerősítését célzó tevékenységek­ből. " Amint megírtuk, a Kisgazdapárt zalai vezetőségét végre lemondatták és helyükbe olyan embereket állitot- tak, akik őszintén kívánják a pártok egy üttműködését és munkálkodásuk­kal segítségére kívánnak lenni a haladásnak. Ebben a szellemben ürít össze a napektfm az a pártközi értekezlet, amely arról kívánt- dönteni, hogy a Kisgazdapárt aktive bekapcsolód­jék a megyei ügyek intézésébe. . A Kis gazda pá,S kiküldöttei ki­jelelhették, hogy minden ere­jükkel támogatni kívánják a vármegye törvény ha; óságának munkáját és ezért tagokat de­legál ak ugy*a törvényhatóság­ba, ‘módi a zalaegerszegi képiri- viselőfésiüle.tbe. A -kijelölt tagok megbízhatóságáról egy bizottság később hoz döntést. Minden remény megvan azonban arra, hogy a Kisgazdapárt- hamaro­san bekapcsolódik a megye életébe azzal, hogy helyet foglal ä törvény- hatóságban. Rövid viiághiratíó AUSZTRIA ~ A k ül ügymi nisztérhelyb Kesek ismét foglalkoztak azzal a kér­déssel, hogy mit fizessen Ausz­tria azokért a német javakért,, amelyeket a Szovjetunió átenge­dett neki. Minthogy megegyezni nem tudtak, a gyűlést isimét el- napoltják. NÉMETORSZÁG Forrestal amerikai hadügy­miniszter az Egyesüli Állalmiok Gyáripari Szövetségének javas­latára az IG. Farbenindusírieh Európa legnagyobb vegyi ipar trösztjét visszaadta tulajdono­sainak. Amerika ezzel megszég- te az 1945-ben kötött négyhatal­mi szerződést, amely kjjmjondja az IG. Farbenindustrie felszá­molását. Ezt az orosz zónában végre is hajtották. Nürnhergben a Krupp per va­lamennyi vádlottját feijmieiitet- ték. EGYESÜLT ÁLLAMOK A szenátus és képviselő ház együttes bizottsága elvetette. Spanyolországnak a MarshaH- tervbe való felvételét. PALESZTINA Egy nagy élelmiszer rako­mányt Jeruzsálembe való szállí­tás közben az arabok megtámad­tak. A harcban 17 zsidó katona pusztult el. Az élelmiszer szállít­mány megérkezelt Jeruzsálembe Hivatalos vetésjelentés A földmjivelésügyi miniszté­rium vetés jele ülése szerint őszi­ek alá összesen3,193.062 kataszl- ráüs holdat vétettek he. Ebbő1 mindössze 4460 holdat kellett kiszálltam. A bevetésre váró te­rület 6.095.460 kataszltrálishoid- A még bevetésre váró területek szántás és vetési munkálatai gyors ütemben haladnak. Műsorral egybekötött hC'P&'CS'Ci'&'C&'CÍ április 3-án, szombaton este 8 órakor a MKP helyiségeken. Óriási érdeklődés előzi meg Simándy József hangversenyét A nagykanizsai hangversenynek nemzetközi művészi jelentősége lesz

Next

/
Oldalképek
Tartalom