Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)

1948-04-10 / 83. szám

S3. évfolyam 83 szám. Nagykanizsa, 1948. április 10 szombat ***■ Ara 50 fillér. hmh Várható időjárás: Megélénkülő déli, délnyugati szél, felhőátvonulások, né­hány helyen eső. — A hőmérséklet emelkedik. Tiszta közéletet és tiszta magánéletet KövgígI tagjaitól a Magyar ICammunisía ‘Párt Tegnap osto a magyar rádió meg­szólaltatta Kiss Károly országgyűlési képviselőt a Magyar Kommunista Párt ellenőrző bizottságának elnö­két, aki az interjú keretében a kö­vetkezőket mondta: — A tisztogatásnak mondott ak­ció nemcsak az utóbbi hetekben fo­lyik a Kommunista Pártban. Az el­nyomatás éveiben a párt néhányezer tagot számláló illegális párt volt, amelybe mindenki csak alapos meg­ismerés után kerülhetett be. A fel­szabadulás lehetővé tette, hegy a Kommunista Párt hatalmas tömeg- párttá nőjjön. Elkerülhetetlen volt, hogy szervezeteinkbe ne jussanak be nemkívánatos elemek is, akik a tag­sági könyv védelme alatt igyekeztek folytatni demokráciáé i lenes tévé-' kény ség ükét. A Kom-nrunr^a Párt, mint a ríemoki otprus eszihék legkövet­kezetesebb harcosit, leleplezi és ekávőlitja, soraiból ezeket az elemeket. Kijelentette Kiss Károly, hogy az MKP eltávolítja soraiból .az egy­szerű párttagokat is, ha pártéi lenes magatartásával erre okot szolgáltat; de másképpen Ítélik meg, mint azt; aki vezetőszeiepet vállal, felelős mun kakörben van és igy. erkölcstelen vagy korrupt magatartásával visz- szaél a párt bizalmával és csorbát ejt a párt tekintélyén. Az ilyenek­kel szemben a párt nem elégszik meg áz egyszerű kizárással, hanem az egész párt tagjainak okulására nyilvánosságra is hozza a kizárást. A Kommunista Pártban a magas megbízatás nem menedéket, hanem fokozott felelősséget jelent. Ezután arról szólt, hogy a Köz­ponti Ellenőrző Bizottság eljárt olyanokkal szemben, akik erőszakos .tagtoborzással akartak vélt érdeme­ket szerezni maguknak. A Kommunista Pártnak ninc-s szüksége arra, hogy erőszakos esz­közökkel toborozzon; csak azokra tart igényt, akiket meggyőződésük hoz soraiba. Nemrég kizártak ■ egy magas vi-- déki funkcionáriust azért, mert négy gyermekes családját elhagyta és nem gondoskodott róluk. Az ilyen em­ber nem kommunista. Egy kerületi elől járóhelyettest azért távolított el a pártszervezet, mert nem tudott úrrá lenni kártyásáén vedé iyén. A Kommunista Párt tiszta magánéle­tet és tiszta, közéletet követel meg tagjaitól. A magyar gazdasági élei diadala: Deficitmentes az áprilisi költségvetés A Gazdasági Főtanács tegnapi ülésen tárgyalta az államháztartás április havi, valamint a Tervhivata április és május havi beruházásait es döntött a racionalizálási kérdésben. Vas Zoltán főtitkár saiiőnyilatkozatéban beszámolt, hogy az áprilisi költségvetés ismét deficit­mentes lesz. Póthitelek formájában fontos kormányzati kiadásokra 30 milliót szavaztak meg. Tekintve, hogy szovjet részről isméi megindul a hadifoglyok hazaszallitása, a kéltségekre 7 millió forintot szavazott meg a Gazdasági Főtanács. Az április és május havi beruházási terv előirányzata 327 millió ftriníot tesz ki. Az államháztartás és a pénzügyi szükségletek javulasa lehelöve tettek, hogy a hároméves terv beruházási költségeit egyszerre két hénapra irányozzák elő. A 327 maiid forintot a következőképpen osztjuk meg: 71 millió forintot fordítunk a mezőgazda­ságra, 107 .milliót a bányászatra és iparra, 81 milliót a közlekedésre és 68 nniili forintot építési szociális és kulturális célokra. Az állami szállítások olcsó és racionális lebenyoiitása érdekében állami szállítmányozási részvénztársaság alakítását határozta el a Gazdasági Főtanács. A mezőgazdasági muokaöer megallapitásf az 0MB re bízta, úgy, hogy most már kizárólag ez az egy szerv f*g|a az összes mssnkísberkardéseket letárgyalni és megállapítani. Az alumíniumipar fejlesztene érdekében elhatárezta a GF egy uj modern aluminium-hengermű, egy szalag- hengermű es egy anódmangar-gyár l&tesiíésfct. Intézkedett, hogy a világviszonylatban is jelentős magyar aluminium illetve bauxit bányászat fejlesztésére aluminium fémUutaté intézetei é/litsanak fel. A posta részére 7i tehergépkocsi beszerzését engedélyezte. A lakóházak újjáépítésére vonatkozó adókedvezményeket letárgyalta és elfogadta. Az Árfelügyelet cimü iap kiadását azonnali hatállyal beszüntette. Munkaversenyek lázában ég az ország dolgozóinak hetven százaléka Az országos munka ver Sony iroda csütörtöki sajtóértekezle­téin Piros László a szakszerve­zeti tanács íőtltkárhelyiettiese és Lakatos Béla az Országos Mim kaverseny iroda főtitkára adott tájékoztatót az egy hónap óta folyó országos mimkaverse-, nyékről. Piros László hangsúlyozta, hogy az üzemek államosítása nagy ha­tással volt a munkaversenyekre. Ma már az országos munka- verseny felőled a dolgozók több­ségét. Az iparban, bányászaiban és Közlekedésben dolgozó szelle­mi és fizikai munkások 80 száza­léka csatlakozott a munkaver­senyhez. Amióta a dolgozók! pontos időben kezdik a munkát és megjavult a inunkafegyelőim az egyes üzemekben átlag 8—10 százalékkal javult a termelés. Lakatos Béla hangoztatta*, hogy a vasipari üzemek közül 103 áll ver­senyben, amely a vasipari dolgo­zóknak mintegy 80°/o-a. A bánya­ipari dolgozóknak 100 %-a, a textil ipari dolgozóknati 75% », a vegyi­ipari munkásoknak 60% a, a bőr­ipari munkásoknak 70o/o-a vesz részt a versenyben. De a többi iparágak sem ma­radnak ei, 'úgy, hogy a magyar iparban foglalkoztatott munká­sok 70 százaléka vesz részt g versenyben. Ennek a számnak megfelelőek az eredmények is. A M A VÁG kovácsmühelyébeii az egyes dolgozók teljesítménye 55 százalékkal emelkedett. Külonö­Küzdeiem egy bányász életéért A dorogi bánya Leomlása al­kalmából Simon József vájárt, akj bentrekedt a tárnáiban, még nem sikerült kimenteni. A bent­rekedt bányász életéért teljes erővel olyik a küzdelem. Este) fél 11 órakor még fúrták az omh ladékos réteget és most már a szénrétegben haladnak' előre. Remélik, hogy ma délutáni órák­ban a munka sikerrel jár. A vá­jár közel 70 órája van már a föld alatt. Egyidőben szüneteit a, kopogás, úgy látszik közben el­aludt, de hajnal óta ismét rend­szeressen viszonozza a mentő- csapatok kopogását, amely bi~ zoinfctjü, hogy várja a segítséget. A bányászok mindent elkövetnek1 hogy felhozzák a napvilágra. Sen jelentős a nők teljesítménye. A csepeli kerékpár üzem egyes munkásnői 170—180 százalékos fjeijesjlményt értek ei. A szom­bathelyi páninl.ipar két-két fűző nője a Kossuth díjas iuzőnők teljesitniényét 10 százalékkal ha­ladta meg. Példátlan arányú ködösités folyik Franciaország b a n l Franciaországban a Marshall tér - ■vet’' úgy állítják be, mint az ame­rikaiak önzetlen vállalkozását a há­ború pusztításai miatt szűkölködő Európa megsegítésére. Ezt a hazug propagandát maga a Marshall terv­vel foglalkozó egyezmény cáfolja meg amely kimondja, hogy »a terv­ben részesülő minden ország köte­lezi magát arra, hogy az amerikai kormány szakértőinek köz re működé-- sével kinyomozza és felhasználja a saját állampolgárainak külföldön le­vő vagyonáj,.« Az Egyesült Államok bankjainak körülbelül 3 milliárd dollár értékű francia betétállományt tartanak nyilván. A francia kor­mány ismételten kérte a szövetséges kormányokat járuljanak hozzá ezen betét összegek személyazonosságá­nak megállapításához. A kérést nem teljesítették. így ez az ^ óriási tőke most sem fog visszakerülni Francia- országhoz, hanem a Marshall terv keretében fedezetül kell szolgálnia. Franciaország eddig 600 millió dol­lár értékű árut kapott Amerikából igy nyilvánvaló, hogy az amerikai önzetlenség ezekre a ‘betétekre tá­maszkodik. A görög demokratikus népi hadsereg fényes diadalokat aratott A szabadságharcosok több1 ki­lométerrel visszavetették az el­lenséget. Az Athén—szaloniki or­szágidon messze a kormány csa­pat ok mögött a demokratikus hadsereg megs em/mli site tte a,z amerikaik műszaki táborát. Ä szabad ságharco sok fel robbantot­ták azt a vonatot, amJelyeni Pál görög király a kormány tagijai­nak jelenlétében a monarcho-fa- siszta csapatok megtekintésére utazott. DollármiliiókkaI akarják befolyásolni az olasz választásokat Az Egyesült Államoknak az olasz­országi választásokba való beavatko­zási politikája végre levetett min­den diplomáciái álarcot Truman va­tikáni követe tegnap személyesen adott át de Gasperrinek 175.000 dol­lárt. Valójában a dollármilliók özön­lenek 'Olaszországba a választások befolyásolására. Az amerikaiak a saját 'pénzükön 7 lapot alapítottak, ezenkívül 11 napilap előállítási költ­ségeit fedezik a Vatikánon keresztül. Déli 12 óraikor jelenti Dudíapest

Next

/
Oldalképek
Tartalom