Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)

1948-04-01 / 75. szám

H14S. április 1 ZALA Nagykanizsa feiszabaduiasa A szemtanuk beszélnek 194Ä. április 1-ről Hiusvét volt, a feltámadás ünne­pe 1945 április 1-én. Ez a hús vét Nagykanizsának is meghozta a fel­támadást. Három, esztendővel eze- . lőtt ezen a napon szabadította fel a várost a győzelmes Vörös Hadse­reg a németek és nyilas bérenceik véres terrorja alól'.' És ezen a na- oori indult él Nagykanizsa a denio- > ratikus- fejlődés utján. Abból az alkalomból, hogy váro­sunk felszabadulásának harmadik évfordulójához érkeztünk el, megszó­laltattuk a szemtanukat, akik azok­ban az emlékezetes napokban meg­indították a városban az életet es •ezek mondják el, hogyan is látták a fefszabadulást? Elsőnek azt az embert szólaltat­tuk meg, aki akkor a város élén állt. Dr. Simonfay Lajos Nagykanizsa vvoit polgár mos tere ezeket mondja a város felszabadu­lásáról : — Március utolsó napjaiban dr. Oelberg alezredes városparancsnok közölte, hogy a kapott parancs ér­teimében a várost az yutol só. emberig védeni kell, és haladéktalanul: végi'10 kell hajtani a polgári kiürítést.''A parancs végrehajtását sikerült elha­lasztani nagyszombatig, amikor meg már olyan volt a fejetlenség, hogy árra senki sem gondolt. Addig kü­lönben is olyan parancsot kaptak a sietnetek,'hogy a várost'fel kell adni. — Az utolsó német egységek éj­féltájban hagyták el a várost Kiska- nizsa irányában. Ugyanakkor a vá­ros tutsó végén már megjelentek az piső orosz csapatok. Délutánra már ' - az egész város felszabadult. A ■— Előbb Gromoff ezredes, majd Visnycvszkij a ezredes, a várospa­rancsnok mindent megtett, hogy a 'árosban az étet mielőbb megindul- 1 n. Ezért mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhet Nagykanizsa népe. A politikai élet megindulásáról tíackler János hírek mennyire valótlanok voltak, azt mindenki sajátmaga tapasztal­hatta itt Kanizsán és erről beszélt munkatársunknak P. Piokler Emil ferencrendi Jelkész is: ■ — Minden a legnagyobb rendben ment a rendházban. Az orosz város- parancsnokság a legnagyobb előzé­kenységet- tanúsította irányunkban. • A templomhoz őrséget állíttattak .és vigyáztak, hqgy semmi báíitódásunk sem essék. — A vallási élet úgy ment to­vább a náaga utján, mintha semmi sem történt volna. A felszabadulás, hajnalán már misét is mondtunk. Az iskolák megindulásáról viszont Vandra Jenő igazgató nyilatkozott: — Tanítás már a nyilasok hata­lomátvétele óta nem volt a kanizsai iskolákban. A felszabadulás után voltak nehézségek, amelyeket Vis- nyovszkij alezredes városparancsnok segített elhárítani. Az ő intézkedé­sére kiürítették a fel szabadi tó csá­mpátok az igénybevett iskolaépülete­ket, amelyekben hamarosan megin­dult az élet. A felszabadulás után pár nappal pediff már újság is volt Kanizsán. Április 7-éri megjelent a Zala első szánra és ez már azt jelentette, hogy helyreállt az élet a' városban, vége a háborúnak az országban és eljött az alkotó munka ideje. így látta a szemtanú 1945 ápri­lis 1-ét, Nagykanizsa felszabadulá­sának napját. iCeM^kedék a munka luk&iéU d iílSÓSZ a Nemzeti Bizottság • tóit elnöke beszélt munkatársunknak:-— Az orosz városparancsnok már husvétvasárnap hivatott magához. Megbeszéltük a legszükségesebb ten­nivalókat a munkásmozgalmi élet megindítására. — Pár nap mtilv'a megkezdte mű­ködését a két- munkáspárt, mégpe­dig a legnagyobb egyetértésben. Min­den kérdésben segítették egymást, mert mindenki tudta, hogy közös óéiért,(a munkásság jólétéért harco­lunk. —. Amikor megalakult a Nemzeti Bizottság, döntöttünk az uj polgár­mester személyéről is. Windisch’Dé­nes már április 5-én átvette a vá­ros vezetését. Käufer Sándor Ötletes kezdeményezést jelen­teit be Ménes János h. polgár­mesternek a KISOSz debreceni vezetősége. A debreceni kiskeres­kedők elhatároz iák, hogy azok­nak az üzemi és mezőgazdasági dolgozóknak, akik munkateljes,i meny terén kiválót alkotnak, te­hetségükhöz mérten tiszteletdi­jat kívánnak felajánlani, még­pedig nem pénzben, hanem; ára-, ban. Az .akciót minden debre­ceni kiskereskedő támogatja. Verseny bízó t tsá got k i ván n ak szervezni a szakszervezet bevo­násával, miután az hivatott leg­inkább eldönteni, hogy ki ér­deme.s jutalomra a dolgozók kö­zül. • A kezdeményezés arra vall, hogy a debreceni kiskereskedők vallóban közösségét érzenek az­zal a dolgozó réteggel, mely kö­zé magukat is joggal számíthat­ják. Bizonyosak vagyunk afelől’ hogy a nagykanizsai kiskeres­kedők megszívlelik debreceni kartársaik gyönyörű kezdemé­nyezését és bekapcsolódnak a mozgalomba. Bár Nagykanizsán csak kevés nagyobb iparvállalat van, de a tavasz és a nyár folyamán, mint értesülünk, a kisípa Is tel­jes erejéből bekapcsolódik a műn­kaverseuybe, egyrészt versenyre hívja más városok azonos szakma­beli kisiparosait, másrészt maguk közölt megrendezik a munkaver­senyt minőségi és mennyiségi ala­pon. V Kereskedőink szép dijakat ajánlhatnak fel a MAO BT dol­gozóinak, akik a földünk mé­lyéből kihozott olajjal lehetővé teszik, hogy iparunkat a nálunk fel nem található nyersanyagok­kal elláthassuk. De dijakat oszt­hatnak ki a téglagyár, a bicska, gyár a Sz,egő féle ipartelep nyer­tesei között is. A mezőgazdasági munkaver­senyt, amelynek körvonalai Za­lában csak most kezdenek kibon takozni, alkalmat ad kereskedő­inknek, hogy egy két értékesebb tárgyat juttassanak azoknak a kiváló gazdáknak, akik földjü­kön ,a legtöbb és legkiválóbb mi­nőségű termény 1 adják a ma­gyar dolgozóknak. A Zala olyan értes,ü|léseket szerzett, bogy a MKP kiskeres­kedő gárdája már napokkal ez­előtt egyhangú helyesléssel tár­gyalta ezt a kérdést és az érit nem lépett tervükkel eddig nyilvános­ság elé, mert más párláUásu kar- társtaikal is be kivánják vonni a díj kitűzés nemes akciójába. a Magyar Kommunista Párt 'ka­nizsai szervezetének vezetőségi tag­ja már az első napokban résztvetfc az akkor már legális Kommunista Párt szervezésében. Erről a követ­kezőket mondja: •— A légi, kipróbált kommunisták hamarosan összegyűltek i§s meg­kezdtük a szervezési munkát, Á köz­pont a felszabadulást követő napok­ban leküldte megbízottját Reményi Jenő személyében, aki az első idők­ben a pártszervezete titkár ál is volt, . — Először a jelenlegi szakszerve­zeti székházban kezdtük a munkát, majd átmentünk a jelenlegi párt­helyiségbe. — A pártszervezet alapitó tagjai minden tekintetben - a lehető leg­jobban kivették részüket a yáros ta I praáll it ás ának műnk jvában és te­vékeny részt vettek a megindult földosztás munkájában is. A nyilasok gondoskodtak arról, hogy minél szélesebb körben elter­jesszék vad rágalmaikat a . Vörös Hadseregről. Propagandájukkalfnin- denekelőtt a vallást vették célba és mindent elhíreszteltek, amivel meg­rémíthették a népet. Hogy ezek a Amint a Zala imieglhta, Si- mándy József az Operaház vi­lághírű lenoris'tája felkérésünk­re engedett Nagy kanizsu mű­éi viezele 1 kívánó kőz ö őségének és közölte, hogy a sz,ab ad művelő­dés keretében vasárnap lejön ismét N agykauizsára, - hogy művészétévé! és gyönyörű te­norjával ismét néhány feledben teilen órát szerezzen a város kö­zönségének. Simándy neímf jön egyedül, vele érkezik Erdélyt Alice, az Operaház kiváló szóló táncosnője, valamint Operahá­zunk egy kiváló zongoristája. A Város közönségének, illetve azok­nak akik még nemi élvezhették á kiváló énekes hangját és Erdélyi Alice ba! el lm ü vésze tét, nemi kel 1 külön figyelmébe ajánlani a va­sárnapi hangversenyt, mert a művészek múltkori szereplése kellő biztosilék arra, hogy ez alkalom'miai is Nagykanizsa kö­zönsége zsuffolásig megtölti az: Ipartestület nagytermét. Jegyek holnaptól' elővételben: kaphatók a Fischel kö.nyvkeres­' ' x / Simándy József, az Operaház világhírű tenoristája vasárnap hangversenyez Nagykanizsán kedésben, a Népszava boltjában és Szabó Antal üzletében 8, 6 és 4 forintos árban. Az esti pénz­tárnál diákjegyet is lehet kapni egy forintért. j Csütörtök, április 1. Budapest I. 5.30 Hajnali muzsika. 6.30 Falurádió. 7.00 Hirek 7.20 Regge i zene. 8.15 S-'.órako/.tató zene. 8 30' Római katoli­kus vallásos félóra. 9.00 Orosz szórakoztató zene. 10.00 Hirek. 12 00 Harangszó, hirek. 12.15 Eiő'.dás Rembrandtról. 12,30 Opera- részletek 13.00 Csevegés a művészvi ág áprilisi tréfáiról 13 20 Cigányzene. 14.00 Hirek. 14.10 Zongora es hegedüszámok. 15.00 Rvdióiskoia. iö.Oo A debreceni ko - légiumi kórus énekel. 16.30 Gyermekrádió. 17.00 Hirek. 17.10 Hadifogoly híradó és Vöröskereszt közlemények. 17.55 A 48-as Országos r ulturverseny heti tájékoztatója. 18.00 Dunavöigvi híradó. 18.30 H ímonika- , szamok. 18.45 MSzMT műsora 19.00 Áp­rilis "V tarkaest. 20.00 Hirek. sp®rthirek 20.30 UVidám műsor. 22.00 Hirek. 22.25 Március hóriap' rádiókrónikája. 23.10 Tánc­zene. £4.00 Hirek, Budapest II. 17.C0 Tánczene. 18.00 Sze­relmek — emlékek. 18,40 Tánczene. 19 00 A falu hangja. 19.30 Rimszkij-Korzakov: Sehere^ádé.' Szvit. 20.15 Hangos heti sport- h' ^\20.30 A Rádió szabadegyeteme. e \ A szegények költője At ex ej Pjeskov, akiből Maxim Gorkij -néven az oroszok egyik- leg­nagyobb írója, léét, 80 esztendővel ezelcrlt született a Volga és az Oka összefolyásánál épült Nizsnij Nov­gorod szegény negyedében. Nagysá­gának, megbecsülésének nem kell er ölelj esebb bizonyít ék, minthogy ma már szil-'óvárosa is nevét viseli. A Szovjetunió igy hódol emléke előtti N izs-nij Nopgorodot Gorkijjá, neüeéte el. De -nemcsak a Szovjetunió, ha­nem az egész világ szépéül és ne­mes irodalomét^ rajongó, kultúrára éhes embeütöm egei magukénak szá­mítják a lángeszű szovjet írót. Gorkij\a szegények költője volt. Nagy nélkülözések és szenvedések közölt nőtt fel, korán árvaságra ju­tott: országutakon vándorolt, hidak aldlt aludt, éjjeli menedékhelyekre lopakodott be. A szenvedést, a kHz- * delméi, a nélkülözési kevesen rajzol­ták meg olyan realisztikusan, mint Gorkij, de bármilyen sötétek is a színei, mindig kereszhül-világit rajta az optimista hit, hogy egyszer el kell vonulni a fekete jellegeknek és fel kell ragyogni a napnak... Es ezít nemcsak az Írásaiban hirdette, ha­nem báfran jésztvett az 1905-ös for­radalomban, amely dián menekülnie kellőit. Beteg tüdejével évtizedeket Capri szigetén töltött, mig a Szovjet­unió visszahiüia és -megadta azt a ■megbecsülést, amelyet megérdemeli. Tizenkét éve halt meg. SziUóiésének nyolcvanadik évfor­dulóján még el kell mondani, hogy az irodalomtörténet sokat vitázott Gorkij születési évszámáról, mi a helyes: 1868 vagy 69? A nagy nyo­morúságban levő árvagyerek maga sem tudta, hogy hét vagy nyolc | esztendős, később sem tudta ponto­I san évei számát, s igy a lexikonok is különböző születési éveket tüntet­nek fel. A Szovjetunióban most hi- vdtalos ünnepségek vannalc a. nyolc­vanadik évf orduló alkalmából. Tehát az 1868-as évét kell'születési évnek elfogadnunk. HÍREK Napirend: Április 1, csütörtök. Róm. kát. Hugó Pro . Hugó. (Jjgöröt- Mária. F\ Map Két 5 óra 23 perckor, nyugszik 18 óra 14 perckor. — F\ Hold kel 2 óra 55 perckor, nyugszik 19 óra 4 perckor. . 1894. Kossuth Lajos temetése Buda­pesten. 1905. A Mépszava először jelenik meg napilapként. 1945. Nagykanizsa felszabadulása — Közös pártnap Kiskanizsán Vasárnap délután 6 órakor a Ma­gyar Kommunista Párt Olvasóköri helyiségében közös PÁRT NAPOT tartunk, melyre ezen az úton meg­hívjuk az összes kiskanizsai kommu­nista és szociáldemokrata elvtársain­kat, valamint Kiskanizsa népét, az EgységbizoUmg. — Tex sh se k Csütörtökön április 1-én d. u. 6 órakor fontos ügyben értekezletet tartanak.-r- fóegaiflkuít KEkamzsáu is az egységbizottság Hús vét napján a Magyar Kom­munista Párt kiskanizsai szerveze­tének párt-helyiségében megalakult a kiskanizsai Egységbizottság, mely nek 4 kommunista és 2 szociálde­mokrata tagja van. Az Egységbi­zottság feladata lesz, hogy megálla­pítsa a két pártban lévő jobboldali elemek káros munkáját és javaslat­tal él a városi Egységbizottsághoz, hogy ezeket a jobboldali elemeket zárják ki a munkáspártokból. Az Egységbizottság 'tagjai az MKP ré­széről, Mozsoüts István, Bécsi .Fe­renc, K. Nagy László és Kazányi Sándor, a Szocdem Párt részéről Imrei Patkó László és Mihályi Jó­zsef. Hr*

Next

/
Oldalképek
Tartalom