Zala, 1948. április (53. évfolyam, 75-88. szám)
1948-04-04 / 78. szám
— ____________________________________________ Z A L A 19 4a. tprilis 4 A Nemzeti Parasztpárt nagy választmány a elé __ A parasztság forradalmi pártja a Nemzeti Parasztpárta felszabadulás ünnepével egy idő ben, április 4-én és 5-én tartja tavaszi nagyvátiaszt- inányi ülését, hogy számadást csináljon i és közvetlen célokat' tűzzön ki. A NPP legutóbbi, 1947. őszi nagyválasztmányi gyűlése fontos határozatokat hozott és az 1947-es választás után számbelileg és politikai súlyában .. megnővekiedett' párt stratégiai és szervezetei kérdéseit, elsősorban podig a téli káder képzés problémáit beszélte meg. A tavaszi nagyválasztmány szám- baveszi az elért eredményeket és leszűri a következtetéseiket "az azóta bekövetkezett bel- és külpolitikái eseményekből. Nem kétséges, hogy a NPP nagy- választmánya az eseményeket, mint következetes, radikális parasztpolitikájának gyakorlati megvalósulását üdvözli majd. örömmel kell megállapítanunk, hogy Kossuth áíma:.a körülöttünk lévő népekkel való összefogás a megvalósulás stádiumába jutott. Még nagyobb öröm, hogy nem kizsákmányoló osztályok közötti szövetség a szomszédainkkal való összefogás, hanem jövőjüket épitő, öntudatos népi demokráciák szövetsége egy hatalmas szocialista ország szomszédságában. Bizonyára örömmel fogja üdvözölni a NPP nagy választmánya azt a fontos győzelmet g* amit a. tc^ida- 1 izmus megtörése után a bank és gyártőke, a honi kapitalizmus fölött aratott ő_sz óta a dolgozók országa. A parasztság érdekelve van ebben a győzelemben, mert élénken érezte a hátán a bank és a gyár korlátlan uralmának csattanás át. A Paraszfpárt következetes, munkás -pat a >z$ testvéri, összefogási vaüó politikájának beteljesülése közeledik a koalíciós pántok szóró abb összefogásával,- amelynek ’ első lépése a kitt munkáspárt folyamatban lévő egyesikése. Az eltávolító bt szociáldemokrata jobbszárny dühös ellenfele volíl a NPP-nah, mert, az állatuk hintett széthúzás helyett a Paraszt-párt az összefogást; hirdette. Most már tudjuk, hogy az egység ts munkáspárt nem fogja visszalökni a parasztság feléje nyújtott testvéri jobbját, mert nincs már szavuk ott a gyárosok, bankárod és szálanszocialM áh nyugatira kacsingató képviselőinek. A Nagy választmány örömmel fogja üdvözölni a két munkáspárt egyesülését és a Függetlenségi Front egyre határozottabban alakuló egységét. Zala vármegye kiküldöttjei is az€ együttműködés komoly eredményeiről fognak beszámolni. A márc. 13-án a vármegyeháza nagytermében tartott egységgyülés, amelyen mind a négy koalíciós'“párt szónokai az együttműködés mellett tettek hitet, a március 15-i impozáns ünnepségek, amelyen a pártok egy szónokot állították, a MKP és a NPP összekötő bizottságának márciusi baráti megbeszélése, a márc. 31-én tartott pártközi értekezlet, amely a FKP-nak a törvényhatóság működésébe való bevonásáról határozott, de amely leszögezte a 4 kormánypárt szoros megyei együttműködésének az akaratát is, mind olyan jelenségek, amelyeket mint eredményeket vihetnek a zaíavárme- gyei kiküldöttek a nagy választmány eié. . A Nagy választmány nemcsak regisztrálja^ az eredményeket, hanem ki is fogja tűzni a közvetlen célokat. A tárgysorozat kiemelkedő pontjai Veres Péter elnök megnyitója és zárószava és Erdei Ferenc főtitkár beszámolója. Élénk érdeklődés előzi meg a szerb, horvá.t, bolgár, lengyel és román parasztpártok kül- d ö tteinek telsz ói áfásait. Nem kétséges, hogy a mai bélés külpolitikai helyzetben a NPP országos nagyválasztmányi ülése belpolitikai életünk egyik fontos megnyilatkozása lesz. BencsiK István főispán. Munkaverseny az építésügyi minisztériumban Darvas József építés- és közmunkaügyi miniszter meghirdette az építés- es közmunkaügyi minisztériumban és a főhatósága alá tartozó hatóságoknál gz általános munkaversenyt, mely április 1-től a folyó költségvetési év végéig, juiius 3Big tart. A munkaversen-yt a minisztérium egyes osztályain maguk között folytatják, azonkívül az azonos funkciót teljesítő külső szervek (főigazgatóságok, igazgatóságok) is versenyt folytatnak egymással. A miniszter megállapította azokat a munkaterületeket, melyekre a verseny folyat mán különösképpen ügyehii keP Ezek: 1. Az építés meggyorsítása; 2. az építkezés olcsóbbá tétele; 3. a minisztérium által készített típustervek minél nagyobb mértékben van alkalmazása; 4. a munkát lassító bürokrácia teljes kikapcsolása; 5. előzékenység az ügyfelekkel szemben; 6. a szakképzettség fokozása és elmélyítése; 7. az építkezés gyors tempóját gátló körülmények teljes kikapcsolása. A munkaversenyben résztvevő egyes csoportokat és személyeket a miniszter a teljesítmény mértékétől függően külön jutalomban részesíti. Mi újság az országban? Rövidesen felállításra kerül az Országos Filmhivatal, melynek a film- ügyek egységes úanyitása és intézésé lesz a leiadata. * A szénbányászatban folyó káromhó- napos munkaverseny februári kiértékelése most történt meg. Első helyre került a nógrádi bányászkerület 776.73 ponttal1 második a dorogi kerület 761.3^ harmadik a mecseki kerület 760.70. márciusi mennyiségi termelésben Tatabánya vezet 116.21 százalékkal. "A * Négy millió forint gyűlt össze közadakozásból a tiszai árvízkárosultak házainak újjáépítésére. * Ezentúl Németországba is lehet ajánlott küldeményeket feladni. , /, ' * Magyarországra érkezett Rév György a newyorki Columbia egyetem mikro- technológia laboratóriumának vezetője aki mint az amerikai 4S as bizottság delegátusa tanulmányozza a magyar- országi viszonyokat. * A lakásínség enyhítésére Budapesten tipus-lakóházak építését tervezik. * Szovjet tisztek és matrózok kimentettek a Dunából két öngyilkosjeiöltet. * Távollétében ítélték halálra Csordás Lajost, a komáromi büntetéintézet volt kulcsárát, mert a nyilas rémuralom alatt két politikai foglyot gépfegyver sortüzzel kivégzett.^ Kecskemét város törvényhatósága teljes jogit tagjai sorába meghívta az egyházak képviselőit. * A GR. nagyszabású valutapanamát leplezett le a Magyar-Szlovák bankba? A rajtaütés szerii razzián megállnpitásil nyert, hogy a bank igazgatója Flórián László hosszabb idő óta idegen valutát feketén hoz forgalomba. Öt bűntársával együtt letartóztatták. » * Százezer forint értékű gyógyszert pa- namázott el Remetei Fülöp Tibor a Gyüj tőfogház gyógyszertárosa. Letartóztatták és hűtlen kezelésért megindítják ellene az eljárást. Kizárta a Szociáldemokrata Párt és beosztott minőségben áthelyezték dr\ Kovács József zalaegerszegi péHzügyigazgató-helyettest A zalaegerszegi Egyiségbizottság, mint a Zala annak idején jelentette kizárta a Szociáldemokrata Pártból dr. Kovács József pénz ügy igazgató helyettest, mert a felszabadulás óta nem a nép érdekében dolgozott, hanem cselekedeteivel demokráciaielie- nes magatartást tanúsított. Most érkezett meg hozzánk a A MALLERD dolgozói építik a szebb jövőt A munkaverseny teljes erővel folyik a lentii fűrésztelepen A Zala has át ója in keresztül már beszámoltunk arról, hogy a MALLERD fűrészüzemei között országos m unka verseny indult. A termelési verseny élén a lenti fűrészüzem dolgozói állnak, akik egyéni rátermettségükkel, szaktudásukkal, és szorgalmukkal máris kimagasló eredményeket értek eh A termelés élén- a 18-as gyorsjáratú kereszti ürész dolgozói Gr arai József, Bakon PáL és Ágh Ferenc haladnak, akik nagyszerű eredményeket értek el. A. munkaverseny első két «etében teljesítményük 109 százalékos volt. Ugyanekkor a 24-es keresztfürész- nél 96 százalék, a 24-es lassú járata kei oszt fűrésznél 97 százalék volt a teljesítmény-. Ezek a dolgozók kimagasló teljesítményükért minden dicséretet meg érdemelnek, különösen akkor ha figyelembe vesszük, hogy ez.t a nemek eredményt tudományosam megállapított normák mellett érték el. Szeretnénk, hogy az országban minél több Garai József, Bakon Pál és Ágh Ferenc lenne,- akik verejtékkel, de bámulatos erőfeszítéssel építik a szebb és boldogabb jövőt. A népi demokrácia igen rövidi időn belül megtalálja a • tehetőségét annak, hogy a jjiunka hőseit megfelelően jutalmazza. / I v Általános sztrájkkal válaszolnak az olasz dolgozók Amerika fasiszta provokációjára Olaszországban az áprilisi választások elő es Léjén a végsőkig Kiéleződött a politikai helyzet. Az olasz szakszervezeíi szövetség április 8-ra az egész országra kiterjedő sztrájkot rendeli el, a jobboldali elemek provokációs támadása elleni tiltakozásul. Ezeket, a jobboldali provokációkat ma tatár nyíl lan Amerikából irányítják. Ä fasiszta szervezkedés tovább folyik, amelynek célja a fasiszta rendszer visszaállítása. Ennek a szervezetnek a működéséről de Gasped. kormány tájékozva van. Ma gábaii Amerikában is »választási, hadjárat folyik az olasz demokratikus arcvonal ellen. Felhívják az olasz érzelmű amerikaikat írjanak rokonaiknak, hogy ne szavazzanak a népi demokratikus arcvonalra. Egyre világosabban látszik azonban, hogy az olasz munkásokat nemi érdekli a Marshall terv, mely eddig csak nyomorúságot hozott a részükre. Ha a választásokat valóban demokratikus uniódon rendezik illeg a népfront győzelmiét arat. Politikai manőver az USA szenátusának döntése: amely elvetette Spanyolország (elvételéi a Marshail-tervbe Az Egyesült ÁH amok szenátusának vegyesbizottsága csütörtöki ülésén elvetette Spanyolországnak a Marshall tervbe vájó bekapcsolását. A külügyi bizottság elnöke e határozatot tisztán formai okokkal indokolta meg. mondván, hogy Franco bekapcsolása a Marshall tervbe a 16 állam feladata. Ez a 16 állam eddig is mindenben végrehajtóL La .az Egyesült Államok parancsait. A vegyes bizottság döntése inkább politikai manőver, és célja az, hogy csökkentse és leszerelje azt a felháborodás!!, és megütközést, amely mlég a nyugateurópai országok közvéleményében is kirobbant és kínos helyzetbe hozta a Marshall tervei támogató országokat. Trunián elnök vatikáni külön megbízottj a tegnap beszélgetést folytatott Madridban Franco spanyol tábornokkal. Ma a. spanvolprszági hercegprimásísial tárgyak A tárgyalásokról hivatalos közleményt nemi adnak ki. ! napekeiós gyógyszertár Április 3-án: „Őrangyal“ gyógyszer- tár, Deák-tér 10. Április Bén „Megváltó“ gyógyszertár Szabadság-tér 21. Műsorra! egybekötött • inn iinmi l■l■llll^llll■ll■ll■lll ii lllll■■ll■lllllll nini ■wiiihiiii wwiiiiii április 3-án, szombaton este 8 órakor a MKP helyiségében. A t. vásárlóközönség f gyeimébe ! TÜZELŐJÉT már most igyekezzék beszerezni. Hol? üliss-fa telepen Raktáron: kokszbrikett, retorta vasalószén, kovácsszén. Ne támaszkodjunk kizárólag fatüzelésre! Csomagolt retorta vasalószén minden íüszerüzletben kapható. pénzügyminiszter rendeleté, amely azonnali hatállyal Budapestre, a székesfővárosi pénz ügy igazgatósághoz helyezte át beosztott minőségben dr. Kovács Józsefet. Értesülésünk szerint uj állomás- hel vének .el foglalására már el is utazott Z alaegerszegről.