Hermann Róbert: Választási küzdelmek a reformkori Zala megyében (1834 -1847) - Zalai gyűjtemény 79. (Zalaegerszeg, 2015)

Válogatott dokumentumok 1834–1847 - Követválasztás, 1843

101. Zalaegerszeg, 1843. november 5. A követválasztás után történt vérengzések kivizsgálásával megbízott megyei választmány jelentése A folyó évi nyárutó 31-ki követválasztási közgyűlésrül hazatérő megyei közne­messég által útközben elkövetett többféle verekedések és nevezetes vérengzések, s ezekbül keletkezett több agyonverések tiszti megvizsgálását, különösen az iz­gatok s a verekedésekben főbb résztvevők kinyomozását, valamint szinte annak is, hogy a megyei köznemességet, ki eddig fegyveresen a gyülekezetek helyein sohasem jelent meg, mostan fegyverrel leendő megjelenésre ki bűjtotta, kitanu­lását a Tekintetes Rendek ugyanazon közgyülekezetekben hozott, s ide 1-ső szám alatt visszamellékelt kegyes végzésükkel765 az alulírottakra bízni méltóztattak. Mi tehát, hogy a reánk bízatottakat teljesíthessük, mivel kiküldött társaink közül báró Majthényi István, Mórocza Dániel, Darázs József766 és Chernél Ignác az alulírt főjegyző meghívására meg nem jelenhettek, a folyó évi őszelő 12-én a munkálódáshoz fogtunk, s a velünk közlött, s ide 2., 3., 4. számok alatt kiadott tiszti jelentések nyomán munkálódásunkat Szöpötki helységben, amelynek tud­niillik környékén a legvérengzőbb verekedés követtetett el, kezdettük. Mielőtt foglalkozásunkhoz fogtunk volna, Koltay József táblabíró úr a ne­mességnek felbujtása érdemében az 5-ik szám alatti tudósítást küldvén hozzánk; ennek folytában a 6-ik szám alatti tiszti vizsgálatot vittük végbe. Mellyel a felbuj- tásról s a nemességnek fegyverrel leendő megjelenésére serkentéséről vádlott Forintos György táblabíró úr mennyire terheltessék, a Tekintetes Rendek elhatá­rozása alá terjesztjük. Ezen helységben s körülötte történt verekedések eránt Szöpötkön a 7. alatt foglalt tiszti tanukat hallgattuk ki, s mivel a 6-ik szám alatt a bujtogatásokról val­lást tevő tanuk a szöpötki korcsmárosra, s különösen annak feleségére hivatkoz­tak, az azok által elsorolt körülmények eránt ezen két egyéneket is kihallgattuk, kiknek vallásaik a most utalt 7-ik számú tanúvallomásban foglaltatvák. Tolnay Károly táblabíró úrnak 2. szám alatti jelentésében megnevezett nemes Vöczköndy Andrást és nemes Vöczköndy Pétert,767 mivel előttünk határozottan kijelentették, hogy a vérengzésről legkevesebb tudományok sincsen, különösen meghiteztetni feleslegesnek találtuk, s azért semmit sem tudó vallásaikat fel sem jegyzettük. A szöpötki vendégfogadós és hitese vallásaikban érintett körülmé­765 Lásd a 87/B. sz. dokumentumot! 766 Darázs József táblabíró, Nagykanizsa. 767 Vöczköndy András és Vöczköndy Péter nemesek, Pókafa. 196

Next

/
Oldalképek
Tartalom