Hermann Róbert: Választási küzdelmek a reformkori Zala megyében (1834 -1847) - Zalai gyűjtemény 79. (Zalaegerszeg, 2015)

Válogatott dokumentumok 1834–1847 - Követválasztás, 1843

kodva, azon urat letartóztatni törekedett, de a megcsapkodott lovak által Kozáry László szolgabíró úrnak kertje déli végétül majd a falu végéig ugyanazon zab­laszíjon mindaddig vitette magát, míg a ló által levágattatván, a szekérút mellé eldűlt, így Milley István úr az elnyargalás által a veszedelemtől megszabadult. Ellenben Péter József szentadorjáni jobbágy, ki négy lovon a lispei nemeseket fórozta, míg a ló hátán ült, megtámadtatván, lovárul nemes Gombos László és Ferenc és vakolai nemes Fitos József által dorongokkal leveretett, ki midőn utóbb már keserven lovai mellett ballagott, hátulról ismét nemes Gombos László által egy doronggal a lábain egy nagy ütést kapott. Ugyanezen nemes Gombos László lispei nemes Hermán Lászlót és tófeji Soós István kovácsot doronggal megütötte, valamint szinte lispei nemes Czigány Ferencet, vakolai nemes Fitos József do­ronggal a kezén megcsapta. Gutorföldi Lakatos Józsefet is ugyanez ütvén meg, vakolai nemes Győrffy Gábor gutorföldi Andrits Jánost, nemes Kanta Ferenc lis­pei nemes Czigány Istvánt sértvén meg. A megtámadás és verekedés közben nemes Fitos József kitüntető magát még azon vakmerő szavaival is, miket Kozáry László szolgabíró úrhoz mondott: „No, Bíró Uram! Baszom az Istenét, ma vívjunk!" és „Azért fizessek portiót,735 hogy a felesé­gének cifra cipőt vehessen?!" Az általunk bemutatott csákányok közül a kisebbiké lickói nemes Becs Jánosé, a nagyobbika pedig nemes Fitos Józsefé; ettül az a verekedés után később, Deák Lajos úr szobájában, hová garázdálkodni ment, elvetetvén. Kozáry László szolgabíró úrnak jelentésében még nemes Gombos János és nemes Simon János is említtetnek, de ezek a kihallgatott tanúvallásokkal nem terheltetnek. Ami pedig Nagy Károly szolgabíró úr által bejelentett, s Nagylengyelben el­követett vétkes merényi illeti, hogy tudniillik ott a tekintetes nemes megye által véghezvitetni rendelt nemesi öszveírás736 botránkoztató illetlenséggel akadályoz­tatott, a véghezvitt, s 8 ./. alatti vizsgálatbul megvalósul, hogy közelebbi augusz­tus hónapnak 21-én a nagylengyeli nemesség előre tudósítva lévén, amidőn Nagy Károly szolgabíró úr a helység házához, melynek szobájában máskor is a hivata­los dolgait végezni szokta, nemes Győrffy Mihállyal közeledett, azon helység házához átellenben lévő házátul nemes Rózsás Ferenc észrevévén Nagy Károly szolgabíró úrnak közeledését, a helység házához átsietett, annak szobája kulcsát magához vette. Ezen kulcsnak nemes Rózsás Ferenctüli elvételére a szolgabíró úr által az oldala melletti megyei katona parancsoltatván, ezzel nemes Rózsás Fe­renc ellenszegülő tusakodásra fakadott, azt több ízben mellbe lökvén, és azért nemes Győrffy Mihály a katonának önként segedelmére ment, de ez is Rózsás Ferenc által mellbe döfetett, sőt arca karmolással megvéreztetett. Hosszabb tusa­735 Adót. 736 A Zala vármegye 1845. évi nemesi kataszterének alapjául szolgáló összeírás. 184

Next

/
Oldalképek
Tartalom