Paksy Zoltán: Politikai küzdelmek Zala megyében a két világháború között II. 1932 -1945 - Zalai gyűjtemény 78. (Zalaegerszeg, 2015)
Dokumentumok Zala megye politikatörténetéből 1932. január 5.–1945. február 22.
Dr. Zsidó Sándor és Mindszenty József tvh. bizottsági tagok a következő indítványt terjesztették a törvényhatósági bizottsági közgyűlés elé: Indítványozzuk, mondja ki határozatilag a vármegye törvényhatósági bizottsága: az egyre több gondot és az ország elnéptelenedését jelentő házassági bűnök ellensúlyozására a vármegye immár elodázhatatlannak látja az örökösödési jog gyökeres megváltoztatását. Ezért feliratban kéri az új örökösödési jog megalkotását azzal az alapgondolattal, hogy a szülők csak 4 gyermek esetén örökíthetik át egész vagyonukat gyermekeikre. Ahánnyal kevesebb 4-nél a gyermekek száma, annyi V* rész száll át az államra és pedig a sokgyermekes szegény családok felemelésére. Az így tulajdonjogilag korlátozott családoknak biztosítandó volna az örökös négy-gyermekes család kijelölési joga és a vagyon egy részére közérdeket szolgáló jótékony alapítvány letételére a szabad rendelkezés. A saját hibájukból ilyen korlátozás alá esők annyi értéket megvonnak a nemzettől, kárpótolják a megsértett erkölcsi rendet ilyeténkép. Indítványunk elfogadása esetén kérjük a határozat megküldését a társtörvényhatóságokhoz is csatlakozás végett. A megyei kisgyűlés megállapítja, hogy az indítvány az örökösödési jog kívánt reformjának csupán az alapgondolatát érinti, részletkérdésekbe azonban nem bocsátkozik. Az örökösödési jog jogrendszerünknek nagy kiterjedésű szerves része, melynek reformja részletes kidolgozást igényel. A kívánt reformnak személyi és családjogi vonatkozásai is vannak, melyek a módosítani kívánt örökjogi jogszabályokkal szintén összhangban lesznek hozandók. Mivel ezen kérdések megtárgyalása jogi előmunkálatokat tesz szükségessé, javasolja a kisgyűlés a törvényhatósági bizottsági közgyűlésnek, hogy az indítványt előkészítés és tárgyalás céljából adja ki az egyke elleni küzdelem megszervezésére alakított szakbizottságnak s annak javaslata alapján hozzon majd a közgyűlés az indítvány elfogadásának kérdésében érdemi határozatot. Határozat A törvényhatósági bizottság a kisgyűlés javaslata alapján elhatározza, hogy az indítványt előkészítés és tárgyalás céljából kiadja az egyke elleni küzdelem megszervezésére 48959/ni. 1943. jkv. 190. számú határozattal alakított szakbizottságnak. Erről a közgyűlés dr. Zsidó Sándor és Mindszenty József indítványtevő tvh. biz. tagokat, valamint további eljárás céljából a vármegye alispánját értesíti. MNL ZML IV. 402a. Zala Vármegye Törvényhatósági Bizottságának iratai. Közgyűlési jegyzőkönyv, 1944. február 10. 269