Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 II. 1804-1826 - Zalai gyűjtemény 77/2. (Zalaegerszeg, 2015)
Zalaegerszegi végrendeletek 1804. január 4.–1826. június 7.
Atyának, Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében, ámen. Én, alul is meg nevezett Háry Katalin, Istenben boldogult Hotter Péternek meghagyott özvegye, jóllehet hogy testemben ugyan beteges, és az Istennek hatalmasságán kívül gyógyulhatatlannak magamat tapasztalom, de elmémben ép és egészséges lévén, akartam ezen utolsó rendelésemet, és akaratomat ekképpen véghez vinni, úgymint: 1. Az én szegény lelkemet ajánlom az fölséges Úristennek, aki mindnyájunkat teremtett, az testemet pediglen a földnek, ahonnét eredetét vette. 2. Zala Egerszegen lakozó Szabó Adámnál carta bianco szerént lévő 66 f. készpénzemből az ispitabéli szegényeknek kiosztani 1 foréntot, úgy az Szent Lászlói csudálatos képhez két kismisére hagyok 1 foréntot, nemkülönben az itten lévő parochiális templomban szolgáltató két kismisékre 1 foréntot kiadni kívánok. 3. Ami pediglen még halálom után azon fönt kitett 66 foréntokbúl megmaradna, annak több, vagy kevesebbségérűl senki számot ezen nemes Paty János vömtől, és annak hütvösétől Hoff er Nani túl, mint unokámtól ne kérhessenek, mivel öreg napjaimat nálok töltvén, kegyelmekből éltem. 4. Az Szív völgy előtt találtató 1 holdbúi álló szántóföldemet hagyom eltemetésemre oly formán, hogy fönt emlétett nemes Paty János vöm, és annak már megnevezett hütvöse mint unokám, azon földért tisztességesen eltakarítsanak, úgy azon szántóföld emlétett vömnél, és unokámnál minden osztály nélkül, vagy számadás nélkül nálok megmaradhasson, akarom. 5. Ezeken kívül pedig aminémő szántóföldek, rétek, káposztás telek találtotik, mindazokat az unokáim között egyenlő osztályra eresztem, és kívánom. Melynek nagyobb erejére adtam ezen testamentális utolsó kívánságomat, ezen alul kitett, s tőlem kért három hiteles embereknek saját kezek aláírásokkal megerősétvén. Signatum Zala Egerszeg, die 9a Aprilii, 1804. Háry Katalin + Hoffer Péternek meghagyott özvegye Én előttem Kováts István báros bírája előtt m. p. Én előttem Czopek József város esküdtje előtt m. p. Én előttem Szöllössy Károly város esküdtje előtt m. p. Kétlapos, eredeti. Lelőhely: MNL ZML Zalaegerszeg város régi levéltára - Végrendeletek No. 266. 215. Háry Katalin végrendelete 1804. április 9. 15