Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)

Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században - Zalaegerszegi végrendeletek 1701. augusztus 18.–1803. december 17.

10. Ebergényi határban, anyjárúl az minémő földbéli és rétbéli nemes jószágokat bír, úgy zálogban is, hagyom gyermekeimnek osztályokra. 11. Az minémő szőlő vagyon az méltóságos püspökség fundusán, a Basán, hagy­ja minden tartozandójával házastársának maga szabad jóakaratjábúl, mivel maga építette és csinálta. Ha pedig Ferkó fiam ezen hagyományomon meg nem nyugodnék, tehát az öreg szőlőbűi mérettessék egy rész, a pajtával együtt. Ezen részt nem másért, hanem az ő jó gazdaasszonyságáért és az igaz hűségé­ért kívánja hagyni az móringoló levélben föltett száz forénton kívül, ha mag­zat nélkül maradna. Ha pedig Isten ő szent fölsége magzattal megáldaná, te­hát szintén annyi jussa mindenekben, mint az többinek lészen. 12. Vagyon 4 vonyósmarha, 4 tehén, 2 borjú, ezeket mind felesége s mind gyer­mekei között osztályra hagyja. Az mely tehenet pedig Kutoson lakozó leánya elvitt, jövendőben osztályába tudódjék 13. Valamennyi vetésim vannak circiter 6 hold, ezek hasonlóképpen közre me­nendők feleségem és gyermekeim között. 14. Maradott 1 párna, 4 vánkos az anyjárúl, az fia Ferkóé fognak maradni 2 lepe­dővel együtt. Ha más adattatnék is elő, az mi fehér ruházatot az feleségem hozott és szerzett, magáé lészen. 15. Egész szekeret ekével, baranával hagyja fiának lánccal, hozzá tartozandóival. Az többi vasszerszám osztályra meendők. 16. Valami szalmájában vagyon gabona, úgy hordókban szeműi, ezeket mind feleségem és gyermekeim között istenesen oszoljék. 17. Elsőben lévén circiter f. 50, egy helyben éltévé, másodszor f. 25, az ökrök árá- búl maradván, ezeket mind a két felét ellopták, másra nem lehet gyanakság, hanem az Gerencsérné leányomra. Ha hét után ki fog jönni, ha az leányom cselekedte, tudódjék az részében, mivel más idegen nem járt az hajlékban. Abbúl is lehet gyanúság, mivel az porcióba két egész foréntosat adott [—]. 18. Vagyon készpénz f. 40, ezekbűi maradjon az egerszegi templomra f. 10 és szentmisékre f. 5. Minthogy pedig az szántóföldekbűl hagyott f. 12, ezek is osztályra menendők legyenek. 19. Az tizenöt forénton kívül temetésemre amit elköltenek, az többit mindezen feleségemmel szereztem, néki szükségére hagyattatik. 20. Szentmisemondásokra négy akó bort, az mi pedig az fortúl megmarad, osz­tályra menendők négy között. Hogy az fönt megírt beteg, és nyavalyás, ezen testamentária dispositióját, amint már specificalva vagyon ekképpen tette meg előttünk, praesentibus recognoscal­44

Next

/
Oldalképek
Tartalom