Csomor Erzsébet (szerk.): Zalaegerszegi végrendeletek 1701-1826 I. 1701-1803 - Zalai gyűjtemény 77/1. (Zalaegerszeg, 2015)
Végrendeletek Zalaegerszegen a 18–19. században
borona is. Gerentsér Mihály, Jánka-hegyi szőlőjében lévő „egy egy akós és egy fertály híján két akóst, egy negyedfél akóst, melyek mind vasasok; ismét négyakós, vasas ecetes hordó" feleségére hagyta, a hegyi pincét kádakkal, és más, szürethez szükséges holmikkal felesége és gyermeki egyenlő arányban örökölték. Megtiltotta, hogy egerszegi szőlőhegyében lévő értékes gesztenyefákat kivágják, vagy eladják, de ha valamelyik gyermeknek „épületfára szüksége lészen", akkor valamennyi örökös - az osztályos atyafiak - menjenek ki és „közakarattal határozzák meg mellik fa vágasson ki."93 Zalaegerszegen az 1770-es adóösszeírás szerint az adózók háromnegyede birtokolt szőlőt. 1847-ben 492 városi és 63 hegyben élő adózót írtak össze. Együtt vizsgálva az összes adózót (beleértve a hegyben lakókat is) azt látjuk, hogy ekkor minden második rendelkezett szőlővel. Amennyiben az 1847-es összeírásnak a 63 hegyben lakóját vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy 84 százalékuk birtokol szőlőt, ami azt mutatja, hogy a hegyiek egzisztenciájukat a szőlő- és bortermelésre alapozták, hiszen az összeírásból az is látható, hogy kevéske szántóföldön és néhány igavonó állaton kívül más birtokkal nem rendelkeztek. A városban élő 492 személy esetében a szőlőbirtokosok aránya 50 százalék. Róluk, ellentétben a hegyeikkel, tudjuk, hogy megélhetésüket nemcsak a szőlőbirtoklásból, hanem más tevékenységből, például iparűzésből biztosították. Olyan végrendelet, amiben egyéb földterület híján csak szőlőről intézkednek a gyűjteményben nem található. Ebből arra lehet következtetni, hogy a hegyi lakosok a hegybíró előtt testáltak, ezt azonban írásos forrással alátámasztani nem tudjuk, mivel az Egerszegi Hegyközség iratai levéltárunk iratai között nem maradtak fenn, de működését biztosan állíthatjuk, mivel tisztikarát különböző adásvételekből ismerjük. Az ingóságokról, vagyontárgyakról, - az ingatlanoktól eltérően - forrásaink részletesebben szólnak. A testálok felsorolják a lakás berendezését, a házieszközök számát, ettől remélhették végakaratuk pontos, félre nem érthető végrehajtását. Leltárba vették a jószágot, meghatározták annak pontos elosztását. Ugyanígy tettek a ház berendezésével, a háztartáshoz szükséges eszközök elosztásánál is, hiszen a bútorok, ágyneműk, ruhaneműk, konyha- és evőeszközök, ékszerek értékes ingóságnak számítottak. Sok esetben szám szerint, név szerint határozták meg az örökösöket. Megkülönböztették az ládabéli portékákat és az ágybéli portékákat. A ládabéli portékák az értékes tárgyak tárolására és őrzésére alkalmas díszes ládában lévő abroszok, kötények, kendők, ingek, dolmányok, menték, törülközők stb., az ágybéli portékák, a lakószobában tartott lepedő, dunyha, derékalj, vánkos stb. voltak. Forrásaink személetes képet adnak a polgárosuló mezőváros tehetősebb lakóinak öltözködési kultúrájáról is. A parasztpolgári viseletnek 93 Gerentsér Mihály végrendelete 1813. 24
