Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredtörzs - 21. Péchy György főhadnagy (17. gyalogezred, ezred 1. segédtiszt) visszaemlékezése, 1942. március - 1943. május (részletek)

tőlünk körülbelül 8 kilométerre, a község nyugati szegélyével egyvonalban olyan volt a hómező széles sávban, mint amikor fehér abroszra mákot szórnak. Távcsö- vön át figyelve legalább zászlóalj erejű, szétbontakozott alakzatban előnyomuló egységnek becsültem. Amíg álltam és figyeltem, utolért Philadelphy százados a másik századdal, mert közben azt is riasztották. О is megfigyelte az előnyomuló ellenséget. A látottak alapján úgy döntött, hogy nehézfegyverek nélkül nincs lehetőség egy eredményes ellentámadásra, az ellenséget nem tudjuk megállítani. Eredményesebbnek látszik reteszállásban feltartóztatni őket. Ezért parancsot adott, hogy a századok húzódjanak át a község északi szélén húzódó dombvonulatra, és ott foglaljanak reteszállást. A parancsát végrehajtottuk. Én, századommal az ott lévő szélmalom környékét szálltam meg. Körülbelül másfél óra múlva a házak közül tüzet kaptunk, amit viszonoztunk. A tűzharc a hamarosan beálló sötétedésig tartott, s akkor megszűnt. Véleményem szerint egy felderítő egység ütközött belénk. A tűzharc során két sebesültem lett, akik később sok gondot okoztak.

A teljes sötétség beálltakor a csoportparancsnok parancsot adott a visszavonulásra, általában a tőlünk északra lévő, kelet-nyugati völgyben fekvő Hohol nyugati széle irányába. A vezetéssel engem bízott meg. Térkép nem lévén, emlékezet alapján az északi sarkcsillagtól balra, egy tenyérnyire vettem az irányt. Nagyon lassan haladtunk a magas hóban és a hordágyon magunkkal vitt sebesültekkel. Az élen járó úttörőket gyakran kellett váltani. Nehezítette az utunkat, hogy át kellett mennünk két meredekfalu, 4-5 méter mély, bokros horhoson is. A sebesültek átvitele mindig sokáig tartott. Végre elértük a Sztaro Nyikolszkoje nyugat és Hohol nyugat között vezető, hótól kitakarított utat. Már éppen rá akartunk térni, amikor délről erős mozgás zaja hallatszott. Megálltunk és csendben vártuk. Rövidesen elénk ért egy zárt, sűrű oszlopban jövő tömeg. A 7. könnyű hadosztály katonái voltak. Az élükön Kosztka Vilmos százados menetelt.152 Besoroltunk utánuk, s rövidesen beértünk Hoholba. Itt már mindenféle alakulat maradványai megtalálhatók voltak, magyarok-németek vegyesen. Volt hely, az embereket fedél alá tudtuk juttatni. Abban a házban, ahová bementem, találtam Kaltróy alezredest, és a volt német rohamtanfolyam parancsnokát, Speuda alezredest. Üdvözlés után mondta Kaltróy, hogy a németek azt akarják, hogy Hohol délen mi foglaljunk védőállást, és igyekezzünk feltartóztatni az ellenséget. Sikerült neki meggyőzni őket, hogy a nehézfegyverek nélkül lévő csapatok nem tudnak megfelelő ellenállást kifejteni, s így a németek elálltak a kívánságuktól. Közben a járműveink is beérkeztek, de az új legényem (a bundámmal és a táskámmal) nem volt velük. Többet nem is láttam.

152 A 2. hadsereg arcvonalának 1943. január 12-ei áttörése által érintett soproni 7. könnyű hadosztály alakulatainak zöme Repjevka, majd Sztarij Oszkol felé vonult vissza. A Kosztka Vilmos százados vezette 4/1. zászlóaljbeli csoport kivételt képezett, mivel а III. hadtest alakulatainak védőkörletébe sodródva, velük vonult vissza és tört ki a szovjet csapatok bekerítéséből.

70