Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

tem légy tanú. A többi tanú ruszki lesz, mert az éjjel egy rajnyi nép, akit onnan a hídfőbeliek pótlására vagy váltására küldtek, szépségesen átjöttek a jégen, lövészeinknek megadták magukat, és elmondták, hogy olyan ramazúrit csaptunk az este a gyülekezők között, hogy ők jobbnak látták, ha kiszállnak a háborúból. Ezeket egy fogatunk hozza magával; mire minket meghallgatnak, ezek is ott lesznek. Két emberem gondoskodik róluk, hogy el ne inaljanak.

Úgy is lett, ahogy Orbán százados eltervezte. Ezúttal is Martsa Sándor ezredes elé kerültünk, de most jegyzőkönyv felvételére se került sor, ami minket illetett. A foglyok vallomását tolmács útján rögzítették, és abba már az is belekerült: a mi tűzcsapásunk egy egész zászlóaljra való népet szórt szét. Ötvennél is több halott, kétszer annyi sebesült lett, anyagiakban, lovakban is nagy kárt tettünk. Végül is Martsa ezredes azzal bocsátott el bennünket, hogy jó volt, hogy öntevékenyen cselekedtünk, az a hét gránát megtette a magáét. Még meg is vendégelt bennünket néhány kupica rummal. Megnyugodva tértünk haza, de visszafelé útközben Szávai Jóska főhadnagy gh. raktárát se kerültük el, ahol felvettük alakulataink postáját, és forró tea mellett elszívtunk egy-két cigarettát, magunkhoz vettünk egy csomó hazai újságot Kanizsáról és Keszthelyről, miután a hévízi jegyző barátunktól sok egyéb hazai és frontmögötti információt is szereztünk. Jó hangulatban galoppoztunk, trappoltunk, poroszkáltunk vissza Gremjacsjéba, ahol nemsokára újabb éjszakai kalandunk is adódott, de az már december elején történt. Ám arról is érdemes megemlékezni, főleg azért, mert az én sorsomban az egy új fejezetet nyitott meg.

1942. december 5-ről 6-ra virradó éjjel történt, hogy Eladúrunk, nagybányai vitéz Horthy Miklós, Magyarország kormányzója 74. névnapjának előestéjén az egész magyar 2. hadsereg [minden] frontkatonája ünnepi vacsorát, s ahhoz rumot kapott, a tisztek pezsgőt is. A hangulat ennek megfelelően késő estére itt-ott a vonalban a kelleténél is magasabbra emelkedett. Erre, úgy látszik nemcsak egy-egy kurjantás, hanem a foglyul ejtett és átkiabálásokra is kényszerített magyar hadifoglyok is felhívhatták a figyelmet. Nyilván azt hitték a ruszkik, hogy ez elaltatta az éberségünket, vagy legalábbis a többség mély álomba zuhant a mámortól. Amellett a hóvihar szelének a zaja is kedvezett a támadóknak. Mindez arra késztette a vonalunkkal szembeni oroszokat, hogy meglepjenek bennünket. A Don jegén [átkelt], fehér csuklyákba öltözött, századnyi erő egészen közel szivárgott puskásaink lövészárkaihoz, és - nyilván rohammal - legalábbis foglyokat akarhatott ejteni. De nem volt szerencséjük, mert a drótakadályban s azon innen itt- ott érintő aknák is robbantak alattuk. Ezek zaja felkeltette védőink figyelmét, és a robbanások irányába golyószóró- és puskatüzet nyitottak, és jelezték hátra, hogy mit gyanítanak. Parancsnokaik ezt nekünk és a tüzéreknek is jelentették, a drótakadályok elé zárótüzet kértek, hogy a már a drótakadályon is átjutottak ne kaphassanak utánpótlást.

404