Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
- Rá se ránts, kadét, tedd át a figyelődet ide hozzám, itt te is bőven elférsz, innen is irányíthatod a vetőidet, csupán éjjeli szállást nem tudok egyelőre adni, de hát napközben együtt lehetünk. Az egész áthelyezésemben ez volt az egyetlen kellemes meglepetésem, meg az, hogy a lovam és a lovászom éppen az ő jól védett istállójában kapott elhelyezést, a tüzérütegek (a 9/3-asok) itteni kolhozistállójában, mely a túlpartról nem látható be, és még eddig találatot se kapott, még a nádas teteje is megvan. Már másnap felszámoltam a régi figyelőt, azt lövészárokká képeztettem át, melyben két-két ember váltogatta egymást, és én a figyelőtisztessel beköltöztem Náci bátyám jól kiépített figyelőbunkerjébe, s napjaim nagy részét ott is töltöttem. Persze azért naponta lejártam a figyelőhelyemről aludni, étkezni, és a szakaszaimat meg a lövészbunker kiépítését ellenőrizni, és az embereimet lassankint megismerni. Innen Gyula sógort is könnyen elértem, sőt egyszer tőlünk északabbra egy alkonyattájban a görbői szomszédomat, Németh „Ákos” Lacit is meglátogattam, aki babgulyás vacsoráját is részben megosztotta velem. Tőle tudtam meg, hogy Jenő bátyja,819 aki a repülőknél szolgált, még augusztus végén elesett. Egy ruszki repülőbomba szilánkjai teljesen szétszaggatták ezt, a Sárdy Jánoshoz820 hasonló, tehetséges énekest, aki hat elemijével orgonálni is megtanult. Nagyon megsajnáltam elemista iskolatársamat. Különösnek találtam, hogy az időjárás november elején itt annyira megenyhült, hogy az első hó nagyrészt el is olvadt. Ezt a négy-öt enyhébb és nyugalmas napot Orbán századossal arra használtuk ki, hogy három délután belovagoltunk Sztaro Nyikolszkojéba a fogorvoshoz tömésre. Az útban oda-vissza rákényszerí- tett arra, hogy árkon-bokron-patakon megtanuljak vele együtt minden útba kerülő akadályt átugratni. Egyszer az elején a nyelvemet is beharaptam, de megérte, tökéletesedett lovastudásom. November közepe táján kezdődött meg az igazi „orosz tél”. Erősen lehűlt a levegő, nagy havazás, majd viharos szelekkel igen kellemetlen fagy következett. A Don is teljesen befagyott újra, és átjárhatóvá vált ismét. Várható volt, hogy előbb-utóbb a ruszkik megpróbálkoznak ezen a vonalszakaszon is valamilyen „vállalkozással". November vége felé, egy késő délutáni időben, amikor már a lenyugvó nap mögöttünk jóformán elérte a nyugati láthatár alsó peremét, a tüzér- és aknavető közös figyelőnkben Orbán százados úr odaszólt hozzám:- Gyere csak kadét, figyeld meg te is, mintha a túloldali domb peremén nagy mozgást észlelnék! 819 Németh Jenő személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 820 Sárdy János (Nagykónyi, 1907. július 27. - Budapest, 1969. március 9.) operaénekes, színész. Filmeken (Mágnás Miska, 1948; Déryné, 1951) is jelentős sikert aratott. 402