Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

karikatúrákat katonatársairól tábori lapokra, s azokra verses feliratokat is gyárt, szellemes szöveggel, emlékül. Legjobban szeretett magában lenni; ha kellett, ha nem, a legmagasabb vadkörtefa tetején tartózkodott „magasfigyelőben". Odaszegezett magának egy sima deszkát, és azon rajzolgatott, s közben megfigyelt minden mozgást, azt, amit csak észlelni lehetett. Egyszer megkérdeztem, hogy rólam nem csinálna egy karikatúrát? Kérésemet nagyon udvariasan azzal hárította el, hogy szívesebben rajzolna rólam egy komoly portrét, mert az arcomon „kár lenne valamit is torzítani és nevetségessé tenni". A portréhoz azonban megkívánta, hogy balprofilba üljek neki. Nem tartott egy félóráig sem, egy sárga rajzblokk-lapra fekete ceruzával elkészítette a portrémat [...]. Valóban jól sikerült a kép, ahogy a figyelőablakomon nézek a Don-kanyarra.

Eközben született meg bennem az ötlet, hogy az ablak párkányára egy rézsútos deszkára szegezett hosszú kartonlapra lefestetem vele a figyelőablakból látható egész terepet, úgy, ahogy a természetben van. Örült az ötletnek, és napokon belül pompásan lefestette nekem a teljes lőterületet, minden fájával, bokrával, 4 és fél km távolságig, s ugyanennyi szélességben 1:500-hoz méretarányban, a már belőtt összes célpontokat számokkal ellátva, melyeknek a lőelemeit a számok és az én általam elkészített és papírra gépelt számsorrend alapján távollétemben a figyelőtisztes is bármely pillanatban [megadhatta és] vezényelhette a tüzet.

Aki csak megfordult a figyelőhelyemen, mindenki megcsodálta a precíz térképet. így a szomszédos tüzérüteg parancsnoka és figyelője, a zászlóaljtól vagy az ezredtől nálunk megfordult tisztek, különösen Martsa Sándor, a 47. gyalogezred új parancsnoka, akinek ettől kezdve - ha kint járt a vonalban - kedvenc pihenőhelye lett ez a biztonságosan kiépített, s így művészileg is dekorált figyelőbunker. Bár ő már - úgy vettem észre - különben is kedvelt és becsült engem, akárcsak elődje, Hunyadváry őrnagy zászlóaljparancsnok is (nem úgy, mint ahogy Major Ottó ezredes, aki az első találkozásunk alkalmával „cserkésztábornak" nevezte [vis- nye] oszerkai harcálláspontomat, a fürdőkád miatt). Magam is szívesen tartózkodtam itt, főleg napközben, esténként meg a közös nagybunkerban is. Dolgunk ritkán akadt, sokat kártyázgattunk a saját tiszteseimmel, katonáimmal, [de] főleg a szomszédból át-átrándult tisztekkel, akiktől sokat nyertem ultiban és az itt tanult orosz „nasi-vasiban"800 is.

Közben-közben meglátogattam Rudkinoban Hegedűs Gyula sógort, aki a harcok utáni napokban, még augusztus 20-án engem keresett föl, mikor is még be voltam kötözve. Megmutattam neki a helyet, ahol megsebesültem, és azt a helyet is, ahol a két szovjetet, akik szuronyt szegezve törtek ránk, s akiket egy kézigránáttal sikerült örökre elnémítani, és ahol embereim el is temették őket a zsidó munkaszolgálatosok segítségével.

8°° д francia kártyával játszott fáraónak megfelelő, kelet-európai kártyajáték. Jelentése (oroszul): „miénk, tiétek".

386