Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
szelki falut. Az óriási robaj hozzánk is felhallatszott, s láttuk a robbanások pusztító erejét, por- és füstfelhő gomolygását, aztán [azt], mikor Rudkino magasságában újra felszállva balra fordultak, átkeltek a Don felett, és a magasban nyugatra elszálltak támaszpontjukra, melynek helyét mi nem ismertük, s meg se tudtuk. Ők bizonyára a faluban sejtették a szovjet gyülekezés és tüzelőállások helyét, de az anyagi káron felül aligha tehettek nagy pusztítást az emberállományban, amint azt a következő napokban, három-négy napon át tapasztalhattuk. Annyit azonban mégis elértek, hogy a ruszki gyalogosok a nap további folyamára felhagytak rohamkísérleteikkel, és a szovjet tüzérségi ütegek és az aknavetők tüze is jelentősen alábbhagyott. így aránylag, egyelőre legalábbis, a mi gyalogosaink is rendezhették soraikat, és megpihenhettek a hajnal óta tartó állandó harcban, melyben szovjet részről a tüzérségi és aknavető előkészítés után inkább csak a puskáké meg a géppisztolyoké és a kézigránátoké volt a főszerep, a mi gyalogosaink részéről viszont a puskákon felül a géppuskák, nehézpuskák és kézigránátok dolgoztak. Jött ugyan segítségükre két páncéltörő ágyú is, de azoknak itt alig-alig jutott szerep. A kölcsönös zavarótüzek azonban, ha gyérültek is, de egészen el nem hallgattak. Én magam a Vajda-féle egyetlen vezérvetővel is csak néhány lövést adtam le a parti bozótba, ahol valami mozgást észleltünk, s ugyanerre utasítottam a tőlünk körülbelül 2-300 méterre lévő első szakasz két vetőjének kezelőlegénységét is. A 34-eseket támogatni rendelt harmadik-negyedik szakasszal nem tudtam felvenni a kapcsolatot, [mert] náluk még nagyobb egységek szorongatták az első vonatbelieket Alekszandrovka északi felében, és ott az ellenséges tüzérség lövedékei állandóan elszaggatták a távbeszélő vonalakat. Mindez még a déli és kora délutáni időben történt. Késő délután, minthogy ezen a napon csak valami löttylevest és tört krumplit tudott küldeni hozzánk a tábori konyha, s láttam, hogy az amúgy is elcsigázott népem éhezik, csak a cigarettát szívja, megbíztam a vezérvető volt legényeit, hogy az első lakhelyem mögött egy román fiúval őriztetett hidasból hozzanak el egy ott maradt süldőt. Fél óra se telt bele, ott sivított a kötélen húzott, körülbelül 30- 35 kilós süldő. Közben már én ruszki fazekakban melegíttettem vizet, szuronyt élesíttettem, s magam jelentkeztem böllérnek. Az egyik romház szuterénjában, ahol egy úgynevezett „csikósparheld"774 is volt, feldaraboltam [...], szakszerűen megsüttettem. A felét vacsorára elfogyasztottuk, a másik felét pedig lesütve, egy lábosban eltetettem az egyik hűvös krumplisvermünkben, ahol az összegyűjtött tyúktojásainkat és szedett gyümölcseinket is tartalékoltuk. Egyszer legalább jóllaktunk. Aztán ki-ki a szálláshelyére ment pihenni, azzal, hogy holnapra alighanem úgy is haddelhadd vár ránk. Másnapra volt ugyanis 774 Takaréktűzhely. 367
