Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

- megkérdezésem nélkül - bevágott közéjük egy Vécsey-kézigránátot,772 amely aztán ott, a zárt helyen olyan pusztítást vitt végbe közöttük, hogy igazán épségben egyik se maradt. Jajgattak, rimánkodtak, hogy ők nem is tudták, hogy az egyikük a pisztolyát valahogy elrejtette. Én mutogatva rájuk parancsoltam, hogy [...] mindent, egyenkint kijőve, vessenek le. Ez megtörtént, és még két-három kukorica-gránátot is találtunk a tarisznyájukban. Aztán ingben-gatyában visszatereltük őket a pincébe, csak a vezető fiatal gárdistájukat és a legöregebb kövér muzsikjukat tartottam vissza. Előbbit azért, mert vele derékszíját akartam cserélni- az övé vadonatúj szép sárga és új csatos volt, az enyém meg már lyukai szakadt, ócska volt (ezt a cserét jogos hadizsákmánynak és emléknek szántam) -, az öreget meg megsajnáltam, mert Hegedűs Sándor bérma-keresztapámra emlékeztetett, akinek a fia, Gyula sógor tőlünk pár kilométerre, Rudkinoban volt tizedes. A többivel Streer kegyetlenül elbánt; még két-három Vécseyt hozzájuk vágott, s otthagytuk őket. Sose tudtam meg, mi lett velük, de aki életben maradt köztük, azt még talán másnap a beáradó és az egész Kosztyenkit elfoglaló csapataik esetleg még megmenthették. Tény az, hogy napok múlva - mikor a helyet visszafoglaltuk - már nyomukat se találtuk. De ezzel még e szörnyű napnak távolról sem volt vége. A gárdistát és az öreg muzsikot egy egészségügyivei hátraküldtem.

Még a reggeli órákban lementünk a vetőállásba. Csanakit ott találtam a vermében, a telefonösszeköttetés azonban még nem jött létre. Hogy valamit azért csináljak, az ismert lőelemekkel néhány aknát kilövettem a patak torkolatához, feltételezve azt, hogy onnan az elfogottakon felül további ruszkik is bizonyára szivárognak még. De az eredményt innen felbecsülni se tudtam. Ellenben innen, és a Vajda-rajból két-két embert hátraküldtem lőszerutánpótlásért, mert már a vetőállások közelében fogytán voltak gránátjaink. Meghagytam nekik, hogy egy láda ködgránátot is hozzanak, hátha szükség lesz újabb célpontok pontos belövé- sére, vagy félrevezetésre, ködösítésre.

Utána a maradék kezelővel leültünk a beásott vezérvető peremére, s ott akartam bevárni, míg a távbeszélő összeköttetést a telefonistáink helyreállítják. Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, egyszerre csak déli oldalról nagy zajjal közeledett felénk egy ruszki bombázó repülő, de most egész alacsonyan jött, és láttuk is, hogy két bombát oldott ki; az egyik süvítve vágódott az előttünk emelkedő kis dombocska felénk eső részére, melyen egy krumplis kert volt. A lövedék oda csapódott be, alig 8-10 méterre tőlünk. Persze akkor már mind a vezérvető gödrében dekkoltunk hasra vágódva, így mi szilánkot nem kaptunk belőle, de földet, azt dögivei szórt ránk a robbanás, és erős légnyomást is éreztünk. Hallot772 A nyél nélküli 36 M (Vécsey-féle) kézigránát kézben nem volt élesíthető, és csak becsapódáskor robbant, ezért a harcjárművek elleni-, illetve erdei és helységharcra kevésbé volt alkalmas. Tervezőjének, Vécsey Zoltán századosnak a 42 M késleltető gyújtós változata csak 1944-ben került ki a csapatokhoz. Lexikon 1997. 227-228. p.

365