Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)

tóárok, mely egyenest a Babinszky főhadnagy harcálláspontjához vezet. Mielőtt elváltunk volna, az őrnagy úr arról tájékoztatott, hogy az éjszaka folyamán ott fog találkozni Kaltróy őrnaggyal, a 17/11. zászlóalj parancsnokával. Az ezredpa- rancsnokság őket küldi a mi segítségünkre, s ott beszélik meg a közös tervüket a holnapi ellentámadásra. Én még arra kértem őt, hogy amennyiben a délelőtt küldött írásbeli parancs változik, akkor onnan távbeszélőn közölje velem, mert nekem amúgy is újra kell a szakaszaimat tájékoztatni, mert akikkel délben megbeszéltük a teendőinket, mindnyájan megsebesültünk, a három hadapród közül csak egy tudott velem visszajönni, egy másikat műtétre vitték, a harmadik meg már a zászlóaljsegélyhelyen el is vérzett.

A figyelőmben Streer tizedes figyelőtisztes, Puha Tóni (így is hívtam néha, hogyha a fónikás telefon mellett teljesített szolgálatot) őrvezető és Piszker, a legényem várt már rám, hisz az „öreg" Csana[ki] már értesítette őket, hogy a zászlóaljparancsnokkal már elindultam hozzájuk. Persze nekik is el kellett ismételnem, hogy mi történt a hadapródokkal. Ok meg [tájékoztattak], hogy a harmadik és negyedik szakasz parancsnokának is elmondták az összejövetelünk alatt velünk megesett malőrt, és várják a további híreket. Egy-egy hírvivőjük lent a pincében vár, hogy a részletekről is szóban beszámolhassanak, mindent telefonon úgyse lehet elmondani, nehogy lehallgathassák, meg különben is a délután folyamán a vezetékeiket többször is találat érte, s így az összeköttetés is csak megszakításokkal volt fenntartható.

Már kezdett alkonyodni, amikor mindkét fél alábbhagyott a zavaró tüzérségi és aknavető tűzzel. De ugyanakkor távcsővel megfigyelhető volt, hogy a túloldalon szokatlanul nagy a mozgás. De bizonyára onnan nálunk is megfigyelhető lehetett valami, mert a repülő-felderítés is szokatlanul megsűrűsödött felettünk. Az is fura volt számunkra, hogy a zászlóaljparancsnok is kijött az első vonalba; ezt eddig nem tapasztaltam.

Egyébként is ez, az 1942. augusztus 9-ei nap nemcsak azért emlékezetes a számomra, mert ekkor sebesültem meg először, hanem főleg azért is, mert ezen a napon több emberemet vesztettem el, mint eddig összesen.767 Mikor a sötétség kezdett beállni, üzenettel elbocsátottam a harmadik és negyedik szakasz ott volt hírvivőit. Odahívattam a sebesülésünk helyére az egészségügyi tizedest, hogy közösen számba vegyük veszteségeinket, és hogy a holnapi napra kikre számíthatok a könnyebb sérültjeink közül. Talán vakmerőség is volt arra a helyre visz- szamenni, de valahogy eszembe jutott az a sokszor hangoztatott katonamondás, hogy ugyanoda kétszer nem vág be semmiféle lövedék, s most ezzel nyugtattam magam. A fáradtság is okozta, hogy nem volt kedvem helyet változtatni, az éhség és álmosság is gyötört már. Éreztük valamennyien, hogy a holnapi még rosz767 A fennmaradt korabeli veszteségnyilvántartási dokumentumokon a szerző által említett, 1942. augusztus 9-ei súlyos, maradandó veszteségek nem szerepelnek.

362