Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
szempontjából az előterep javunkra szolgál, mert a partnak majdnem az egész hosszában mi vagyunk magasabb helyen. A védőművek építése, futóárkok és bunkerok ásása az egész vonalon könnyebb, mert a magas part eddig általam soha nem látott krétadomb, amit könnyebb faragni, mint a homokot vagy agyagot, de ahol a laposabb partrészek esnek az árterületre, ott is mindenütt könnyedén ásható a laza homok. A dombok lába és a folyó között mocsaras, sásos rét húzódik végig. Felülről minden mozgás jól megfigyelhető. A Don túlsó partján szélesebb az árterület, a dombvonulat ott távolabb húzódik észak-déli irányban a Don völgyét követve. Ellenben a túlsó parton az ellenség védelmét szolgálja az, hogy az árterületén magasabb a növényzet, nádas és bokros területei jobb rejtőzési és beszivár- gási lehetőségeket nyújtanak, mint a mi aprófüvű, csak liba- vagy birkalegelőnek használható sivár, fátlan [terepünk, ahol] legfeljebb itt-ott egy-egy nagyobb gyümölcs- vagy nyárfával, de inkább csak ritka vadmeggybokrokkal találkozhatunk. A Donba siető kis patakok völgyében főleg burgonyaföldek, répa- és káposztaültetvények vannak, csenevész alma- és vadkörtefákkal. A dombok alján és a patakok partján épült, utcasorok nélküli épületek legtöbbje egyszerű földszintes parasztház, gerendákból és vályogból épített, úgynevezett boronaház. Az egész Kosztyenkiben csak a kolhozistálló pajta-együttese egy irodafülkével, a postaház, az iskola- és tanítóház, no és a templom volt kőből vagy téglából építve. Ez utóbbi persze nem az eredeti célját szolgálta, hanem kovácsműhely és szerelőcsarnok benyomását keltette. A tornyán már nem volt kereszt, benne harang sem, a templomhajóból pedig jóformán mindent elvittek, csak néhány üllő, satu és gyalu- pad mutatta, hogy mire használhatták azelőtt. Valaha volt freskómaradványain a szentek képe megbecstelenítve... Az ottmaradt lakosság - amint arra már előzetesen is számítani lehetett - néhány aggastyán férfiból, öregasszonyokból és hadi szalmaözvegyekből, de főleg apró gyerekekből állt. A falu vezetője egy hetvenen felüli, szakállas sztaroszta (községbíró) volt, akivel egyáltalán szót tudtam az első nap váltani, Magos honvéd ruszin tudása és tolmácsolása révén. Kértem, nyugtassa meg a népét, hogy katonáink szigorú parancsot kaptak, hogy a civileket nem zaklathatják, hacsak ők nem viselkednek ellenségesen és nem adnak le fény-, füst- vagy egyéb jeleket a túlpartiaknak állásaink helyzetéről. Az öreg elég szimpatikusán és komolynak látszóan erre ígéretet is tett. Arról is megnyugtattam, hogy az én századomnak és a faluban elszállásolt század katonáinak megvan a rendes kosztja, és tilos nekik mindenféle „zabrálás és a nőkkel szembeni erőszak". Ez is megnyugtatta. A lakosokkal egyébként egy jó darabig nem is volt semmi problémánk, de persze ők se bra- tyiztak le velünk, ellenben látszott rajtuk, hogy ellenségnek tartanak bennünket. 348
