Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
- Ettől nem tartok - válaszoltam -, keszthelyi, balatoni gyerek vagyok én. Ezt a 80-100 méteres folyót oda-vissza könnyedén átúszom, öt perc az egész, és újra itt vagyok! Előzők a főhadnagy úrnak egy szép buzogányt is lovaglópálcának.- Kadét, én figyelmeztettelek; ha olyan bolond vagy, hát csak menj, de aztán magadra vess, ha valami baj lesz veled, én nem vállalok érted felelősséget!- Felelek én majd magamért! - válaszoltam, de már úsztam is. Közben hátratekintve láttam, hogy azért ez a folyó mégse olyan lassú, mert sodor lefelé. Kissé változtattam az irányon, de így is legalább 20-25 méterrel lejjebb értem a másik oldalon partot, mint ahogy egyenes átlóban kellett volna. Gyorsan törtem egy sás-buzogányt, a szárát a bugája mellett a számba véve, mellen úszva, máris indultam vissza. így még jobban lefelé sodort a víz, de hagytam, hadd vigyen minél előbb a partra. Amikor kiértem és felnéztem, láttam, hogy már 50-60 méterre vagyok a góré előtti fűzfabokortól. A homokos parton felfelé futva ráztam le magamról a vizet, de mielőtt még a góré magasságába értem volna, egy csinn-bumm lövedék süvített el a fejem fölött, de - szerencsémre - a vízből való kijövetelem helyétől körülbelül 80 méterre vágódott be az innenső part mocsaras árterületén. Persze én ekkor már, a süvítést hallván, a közvetlen vízparti homokon hasaltam. A főhadnagy úr meg éppen akkor ugrott föl a lábáztató helyéről, és jól tette, mert a következő lövedék már oda egész közel, a vízben robbant, ami elnyelte a szilánkokat. A harmadik lövedék az előbbi két becsapódás közé, a sásos mocsárba esett, ahol be is fulladt, anélkül, hogy robbant volna. Különben is ez, a harmadik lövés kissé késett is; de ekkor mi már a góré mögött sebtében fel is öltöztünk, lóra szálltunk és védettebb helyre nyargaltunk. Közben a főhadnagy úr szidott engem, hogy mindezt kiprovokáltam. S ebben igaza is volt, nem is tudtam mit felhozni hirtelenjében a védelmemre. Ám amikor már biztonságban érezhettük magunkat, és még mindig nem fogyott ki a kárpálásból, megreszkíroztam néhány enyhítő körülményt felemlíteni:- Végeredményben nem történt semmi bajunk az ijedtségen felül. A főhadnagy úr csak annyiban lett vesztes, hogy a buzogányt nem tudom engesztelésül prezentálni, mert mikor a gránát hangját hallva levágódtam a part takarásában, a nyele eltörött és a bugája is megsérült, így azt ott is hagytam. Különben pedig az ellenségről is megtudtunk legalább annyit, hogy a túlsó part árterületén kézifegyveresek nincsenek, mert ha lennének, nyilván rám lőttek volna; viszont az is kiderült, hogy fent a dombon van már tüzérségi megfigyelőjük és közvetett irányzással vezényelhető nehézfegyverük. Tehát arra felhívhatjuk a magasabb parancsnokaink figyelmét, hogy csak sötétedés után közelíthetik meg csapataink a folyamvédelmi állásokat. A repülős felderítőknek is meg tudjuk üzenni, hogy a túlsó dombok mögötti lejtőn kell keresni a visszavonult szovjet alakulatokat, bizonyára ott húznak védővonalat. 344
