Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
47. gyalogezred - 40. Dr. Szabó Sándor tartalékos zászlós (47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető század szakasz-, majd századparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 1. - december 31. (részletek)
fára, de távcsővel se lehetett célpontot felfedezni. Ellenben a szovjetek is fákról figyelhettek bennünket, és minthogy a kelő nap sugarai [távcsövem] lencséjén meg-megvillanhattak, egyszer csak valami mesterlövész golyói süvítettek el a fülem mellett. Eleinte eltévedt golyóknak véltem csak ezeket, de aztán néhány ismétlődés után rájöttem, hogy célzott lövések ezek. Le is ereszkedtem, s valamivel jobbra, egy sűrű bokor ágai közül figyeltem, de csak sejtettem, hogy hova kellene aknatüzet zúdítani. Tettem is néhány sikertelen kísérletet, amiből meggyőződtem, hogy zászlóaljaink is előzetes felderítés nélkül, arctámadással próbálták az előttünk lévő, jól kiépített szovjet védőállást - nem is beszélve, a betonba épített, lövegekkel és oldalazni is képes páncéltörőkkel megtűzdelt vonalat - elfoglalni. Sőt, a fákról se tudták leszedni az ott rejtőző mesterlövészeket. Ezt bizonyította az a szomorú tény, hogy nemcsak figyelőhelyeimet lőtték következetesen, s csak a beásás segített, hanem egyre-másra jöttek mellettem hátra jajgató sebesültek. Köztük volt az ugyancsak kisgörbői Kovács János732 bácsi, akinek a combját lőtték át dumdum733 golyóval; magától lépni se tudott, Hegedűs Gyula734 tizedes sógor cipelte a vállán. Mikor megláttam őket, odahívtam a figyelőgödrömbe, amit Pisz- ker őrvezető közben kimélyített. Ott kötöztük be a sógorral újra János bácsit, és mivel éppen akkor hozták a babgulyásomat, annak nagyobb részét is ő ette meg. (Később én valami más pótlást kaptam.) Gyula sógor levitte János bácsit a völgy- beni segélyhelyre, s onnan szerencsésen haza is került, de csak hónapok múlva, mikor a tábori és otthoni katonai kórházakban már újra járóképessé tették. [...] A jó zalai honvédek itt bizony nagy veszteségeket szenvedtek annak következtében, hogy ezt a támadást nem előzte meg se terepkutatás, se felderítés, mint ahogy a gyakorlótéren valaha megtanultuk. Innen eredeztethető a hadosztály húsz százalékos vesztesége,735 ami Tyim előtt ért bennünket. A harmadik csatanapon zászlóaljainkat oly súlyos veszteségek érték, hogy feltöltést kellett bevetni. Figyelőm mellett balra érkezett egy főhadnagy vezette század, de nem harcszerű módon, hanem mintha kirándulni érkeztek volna. Semmi elővigyázat, óvatosság, sőt figyelmeztetésemre, hogy ez itt nem fog így menni, az ismeretlen főhadnagy lekezelően vágta nekem vissza. „Mi van, kadét úr? Be van rézéivé, hogy úgy fedezékbe bújva figyel csak előre?!" - Úgy látszik, arra nem is figyelt, hogy onnan telefonon tüzet vezényelek a harckocsiárkok környékére, ahol csak sejteni lehet az ellenséget a fák lombjai közt, és az erdőn túli bunkerok környékét támadó puskásszázadaink elé, azok tűztámogatására. 732 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 733 A dumdum lövedék egy olyan fegyverlövedék fajta, melynek csak a hengeres részét borítja kemény acélhüvely, a csúcsát viszont nem. A testbe behatolva szétlapul és így halad tovább, ezért súlyos roncsolásokat okoz. 734 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 735 A 9. könnyű hadosztály 20 százalékos véres vesztesége (elesett, sebesült, eltűnt) az 1942. június 28. és július 10. közötti időszakra értendő. 340
