Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

47. gyalogezred - 39. Martsa Sándor ezredes (47. gyalogezred parancsnoka) visszaemlékezései, 1942-1943 (részletek)

át, ezeken hidak nem voltak, akik ebben a területben nem ismerték pontosan a „rejtett közlekedési csatornák" titkait, kocsikkal, szánokkal, felesleges és fáradsággal járó kerülőket kellett megtegyenek, amíg olyan helyre találtak, ahol egy mély vízmosásos árok véget ért. Ezek a „szakadékok" őszig csak bosszantó jelenségek voltak, de amikor hó borította a talajt, igen veszélyessé váltak. Kereken tízszer-tíz négyzetkilométer mélységű és szélességű „birtokán " lévő bevágásokat, stb. az ezrednek - érthető okokból - áthidalni nem állott módjában. Ez a körülmény okozta, hogy fogatos járművek még nappal is (ahol a fedett terep egyáltalában a nappali mozgást megengedte) csakis az útjelző táblákkal, szalmacsutakos póznákkal „kicövekelt" utakon közlekedhettek, főként nyugatról keletre és fordítva. Ezek „oldalmenete" lényegében csupán a Sztálin-úton volt lehetséges, de csak éjjel. A havazás és hóviharok még a terep minden csínját-bínját jól ismerősökre is nagy veszélyt jelentett, az eltévedés pillanat műve volt. Előfordult - és sajnos nem egy esetben -, hogy a zászlóaljak vételező járműveit, lovait, kocsisait elnyelte a szakadékok hótömege és betemette a rájuk zúduló hóvihar... A befagyott Don elvesztette akadály jellegét.

Az állások kiépítése, berendezése

Az ezred 1942. július első felében ért a Donhoz. E naptól kezdve a három zászlóalj (majd szeptember elejétől a két zászlóaljra csökkent ezred) és az ezred ár- kászszázada, valamint a beosztott sárgakarszalagos munkásszázad (később még egy „zsidószázadot" kapott az ezred) szünet nélkül az állások építésén dolgoztak éjjel-nappal 1943. január 12-éig.

Fontosság sorrendjében elkészültek a tűzgép-fészkek, rajfészkek és óvóhelyek, összekötő- és futóárkok (amelyek cikk-cakk vonalvezetése lehetővé tette volna az esetleg betört ellenség oldalozását, mert a futóárkokban is épültek golyószóró- és géppuskafészkek, lesállások). E munkát követően, vagy azzal egy időben elkészültek a parancsnoki óvóhelyek, harcálláspontok és nehézfegyver-, tüzér-figyelőhelyek. Lassan valamennyi lövész-, futó- és összekötő árok, fészek és óvóhely fedelet kapott. Kellő tapasztalat után telitalálatot is kibíró tetőzetet kaptak azok a tűzgép-fészkek, amelyek - véleményünk szerint - beláthatok, megfigyelhetők voltak, amelyek hollétét az oroszok felderítették. (Hogy félreértés ne essék, közepes és nehéz lövegek, aknavetők telitalálata ellen a mi fészkeink nem jöttek számításba.)

Novembertől kezdődően sűrűsödtek a drótakadályok és az aknamezők. Az utolsó ütemben pedig a harckocsiárkok „ V” alakban, harckocsicsapdák, de csak ott, ahol harckocsitámadás - megítélésünk szerint és a terepadottságok miatt - várható volt. Például, ahol lehetséges volt, az egyes tűzgép-fészkeket, óvóhelyeket két ki-bejárattal láttuk el, vagy közelharcra alkalmas teret ástunk ki. De nem

313