Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - 17. gyalogezred I. zászlóalja - 33. Nyíry Zoltán hadnagy (17. gyalogezred II. zászlóalja géppuskás századának parancsnoka) harctéri naplója, 1942. május 3. - szeptember 20

bejelentem alezredes úrnak, aki egyelőre szemrevételezésig felfüggeszti az egész ügyet.

Június 5-én. Tegnap jól kifáradtam, s hamar, már tizenegykor lefeküdtem. Üdítő mély alvásomat éjjel hála Istennek semmi és senki sem zavarta. Reggel ellenben lesújtva értesültem, hogy a 47. ezred tegnapi harcaiban Meszess Vincus481 hősi halált halt. Szegény Vincus nagyon derék gyerek volt, akna-telitalálat, ma neked, holnap nekem. Már a háború csak ilyen. Érdekes, hogy éppen a tényleges, és pont a legjobb tisztjeink esnek el. Délelőtt visszaküldtem berendezkedni a századtörzset. Szedték sátorfájukat, s mint a darvak húztak hátra a zászlóalj felé. Magam az irodában jól elbeszélgettem Tombival. Utolsó nap vagyok náluk, estére már szándékomban van az új otthonomban, s irodámban lenni. Délután a páncélpusztító járőrök kiképzésével kapcsolatban robbantunk kézigránát köteget és tányéraknát. Körülbelül húsz méterre vagyok a tányéraknától, mégis kapok a bal kezembe egy icipici szilánkot. Ez az első sérülésem. Szinte nevetséges, s ha szemembe megy, kivághatja. Az irodám is készülődik, s csomagol nagyban. Nagyon sajnálom, hogy meg kell válnom a 4. századtól, de hát parancs, az parancs, nincs más megoldás. Már igen elhanyagolom az írást haza, ma majd nekigyürkőzöm, s ahány felé érdemesnek tartom, szórom a lapokat. Holnapra ér ide a hazaiak postája. Várjuk nagyon!

VI. 6-án. Első napunk új helyünkön nagyon kellemesen kezdődik. Alighogy megérkezünk, máris öröm ér bennünket. Megjönnek a levelek s lapok. Megint nem várt módon nagy a postám. Három lapom van édesanyámtól, egy Ellustól, Zsuzsától, Mamikától, Laci bátyámtól.482 Igazán kedvesek. Lenn a földön téríttetem szét a szalmát, amin aludni fogok. Nagyszerűen kipihenem magam. Reggel nem is kelek fel, csak 10 óra után megyek az állásokba. Az aknavetőknek a feladatait szemrevételezem, s a tüzéreknek a zárótűztervét rajzolom be a térképembe. Ezredes úrral is találkozom az egyik géppuskás rajom szemlélése közben. Gratulál nekem a május 22-i dologért. Utána hívatnak a zászlóaljhoz. Parancsot kapok az aknavetők elhelyezésére, s a német lőszerrel való belövésre. Telefonálok az ezredközvetlenhez „Lenti"-be, hogy jöjjön egy aknavető szakasz „Arad"-ra. Magam pedig kilovagolok Lőrinc Jóskához, hogy őt megnézve várjam a „vastag embert". Várom is Pistánál este nyolcig, de mindhiába. Kisül később, hogy félreértették a virágnyelvű adást, s két árkászt akartak útba indítani. Este mégis megérkeznek a vetősök, s így elintéződik minden. Levél-, illetve lapíráshoz kezdek én is, hogy senkinél el ne maradjak. Szomorú szívvel értesülök közben arról, hogy az utolsó rókafióka is megszökött a századtól. Úgy látszik, még a róka is így szeret engem.

481 Meszess Vince főhadnagy, a 47. gyalogezred ezredközvetlen aknavető századának parancsnoka.

482 A naplóíró rokonai, valószínűleg unokatestvérei.

236