Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)

17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 26. Mátai Ferenc őrvezető (17. gyalogezred ezredközvetlen árkászszázad) visszaemlékezése, 1942

ott a faladikos átkelésnél halt meg, és a Don vize lett a temetője. Molnár István, ikertestvérem és én, így hárman hazakerültünk. Sajnos már Molnár István és az ikertestvérem elhaltak.

Megemlítem, hogy amikor a kérésemre elintézte Nagy törzsőrmester szolgálatvezetőnk, hogy majd egy esős időben pont 12 órakor fognak indítani az átkelés elintézésére, ekkor bíztam, hogy sikerülni fog és életben maradva vissza fogunk térni azokhoz a bajtársainkhoz, akiktől elbúcsúztunk azzal, hogy mi is a faladiko- sok sorsának megfelelően fogunk meghalni. De amikor partra szálltunk, akkor már bíztam, hogy a lerakott aknákat sikerül fölvennem, mert ha ezeket nem tudnám sikeresen fölvenni, akkor odalesz az életünk. Persze igen nagy figyelmet igényel az akna fölszedése, különösen az oroszoké, mivel az alulról is élesítve volt. Mert amikor lerakták, akkor a gyutacsot egy levert facövekhez dróttal kikötötték és a fölszedésnél a megemelése előtt azt úgy lehet robbanás nélkül fölvenni, hogy először a levert cöveknél el kell vágni azt a drótot, amely a gyutacshoz van kötve. így három darab aknát kellett fölvennem, és a fölvett aknákból a gyutacsot kivettem, ezeket eldobtam, míg az aknákat fölraktam a föld fölé, és így közte lehetett közlekedni.

Tehát sikerült az oroszoknak visszaadni a revansot, mert ezek jöttek át, ezek vitték el a két magyar katonát és lőtték agyon a nyolc társukat. Persze így is 22 magyar katona meghalt, plusz két főt elvittek. Lényeg az, hogy mi, akik sikeresen végrehajtottuk az átkelést, mind a 19-en élve maradtunk.

Persze a sebesülésemmel hazakerültem. Kijevben akarták leamputálni a jobb lábamat térden felül, mivel azt mondta az ott lévő orvos-őrnagy úr, hogy muszáj amputálni, mert az erek is roncsolódva vannak, és azok nem fognak meggyógyulni, hanem egész életemben gennyezni fognak. Én könyörögtem, hogy ne amputálják le, hanem szállítsanak haza, és ha mindenképpen le kell amputálni, akkor majd Budapesten végezzék el.

így a kérésem szerint hazahoztak és nem amputálták itthon le a lábamat, mert, ahogy begyógyult, utána nem gennye[dzett], csak mélyvénás trombózisos lett.

Gépelt kézirat. Szekszárdi, 1993. július 22. (Eredetije dr. Mátai Irén birtokában, Szekszárdon.) Mellékleteivel együtt közli: Vaska Miklós 2000. 63-69. p.

191