Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 23. Kovács János tartalékos zászlós (17. gyalogezred ezredközvetlen kocsizó géppuskás század szakaszparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 9. - 1943. május 31
Január 15-én sikerült összeköttetést létesíteni Petermann József századossal (magyarosított nevét261 nem tudom), akivel közöltem, hogy az „Olló" gazda parancsára a „Bulcsú" gazda ismét a helyén. Engedélyt kértem az újbóli hátramenethez, melyet csak újbóli sürgetésemre, 16-án adott meg. Ugyanis már 14-én éjjel, 15-ére virradóra a németek mögött körülbelül 80 km-re lévő Kasztornoje vasúti csomópontú város égett.26217-én hajnalban otthagytuk most már végleg az annyi magyar életet kioltott Don-partot. Amerre jöttünk, a menekülés nyomai voltak észlelhetők. A hóban katonai felszerelések, fegyverek, gránátok, szalámi és szalonna nagy mennyiségben, elszórva. Tábori takarók, bekecsek, és az egyéb, Magyarországról a harcolóknak kiszállított felszerelések és élelmek. A nagy faluban,263 ahol a fegyvereket vételeztük, minden égett. Ami még nem lett a tűz martaléka, azt a polgári lakosság hordta széjjel. Dél felé érkeztünk oda. [...] Visszaérkezésünk után azonnal őrséget állítottam. Emberek pihenni mentek. Fáradtak voltunk, nemcsak testileg, de lelkileg is, mert az emberek gondolatban már otthon voltak, helyette pedig a pokol kapujában álltunk. Ragyogó napsütés, a hideg -30 °C körüli. Helyettesem leváltott, ő már pihent három órát. Bent egy házban végigdőltem egy heverőn, fegyverrel a kezemben, amikor a lovászom felkeltett, hogy nézzek ki az ablakon. Körülbelül egy század erőben síalakulat érte el a falu peremét. Szerencsénkre a templom tövében volt egy aknavető cső. Nyilván ők is figyeltek, [bár] nem az én csoportomhoz tartoztak. Egy gyors tűzzel megakadályozták, hogy bejöjjenek a faluba, és ott harcok legyenek. Sok veszteségük volt, távcsővel tisztán lehetett látni, amint a sebesültek vagy halottak ott feküdtek a fehér havon.264 261 Ambrózy (Petermann) József százados, a 17. gyalogezred ezred 1. segédtisztje. 262 A déli, illetve északi irányból támadó szovjet 40., illetve 13. hadsereg gyorsalakulatai 1943. január 27-én jutottak el Kasztornoje közelébe, s január 29-ére a város területét részlegesen elfoglalták. 263 Feltehetően Sztaro Nyikolszkoje. 264 Az 1943. január 26-áról 27-ére elrendelt visszavonulást megelőző napokra Buzsáky László főhadnagy, századparancsnok ekképpen emlékezett vissza: „Mi, fegyverzetünk és téli ruházatunk leadása után, háromnapi konzervvel, kenyérrel, csajkával egy kenyérzsákban indultunk vissza. Alig 16 kilométer megtétele után láttuk, hogy a hadtestparancsnok szembe menekül velünk. Másnapra felváltóinkat is kimozdították védőállásukból. A tőlünk északra levő német hadtest is visszavonulóban volt. Visszavonulásunk első napjának délutánján Sztaro Nyikolszkojénél már elszórt és összeszedett puskákat és fejenként egy darab kézigránátot osztottak ki, puskánként öt darab lőszerrel. Másnap reggel világosodáskor az északra előnyomuló szovjet csapatok érintkezésbe kerültek a védőállást elfoglalt, az éjszaka sebtében a fentebb említett fegyverekkel és lőszerrel ellátott, téli felszerelés nélküli katonáinkkal. A csata öt percen belül lezajlott. Puskáinkból egy lövést esetleg le tudtak adni, de utána a [mínusz] 38-40 fokos hidegben üríteni már nem lehetett. Kidobták az egy darab kézigránátot és megindult a szervezetlen visszavonulás. Magam is egy ilyen, támpontszerűen védő, létszámban századnál nagyobb egységnek voltam a parancsnoka, értelemszerűen eredmény nélkül. Hajnalban fagyott lábú és kezű katonák vonultak vissza. Orvos, helyesebben segélyhely nem állott rendelkezésre, hiszen orvosaink ilyen felszerelésüket, az ilyen felszerelés nélkül érkezett felváltóinknak hagyták vissza a doni védőállásban." Buzsáky László levele Szabó Péterhez, Balatonfüred, 1989. szeptember 24. (Eredetije a szerzők birtokában.) 152
