Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 2. - Zalai gyűjtemény 76/2. (Zalaegerszeg, 2014)
17. gyalogezred - Ezredközvetlenek - 23. Kovács János tartalékos zászlós (17. gyalogezred ezredközvetlen kocsizó géppuskás század szakaszparancsnoka) visszaemlékezése, 1942. április 9. - 1943. május 31
a 30 kilós Schwarzlose géppuskát242 és ugyanolyan súlyú állványt nem tudtuk oly gyorsan vinni, mint a huszárok meneteltek, így lemaradtunk. Már ők megkapták az első komoly zárótüzet, amikor mi tüzelőállásba tudtunk menni. Mint említettem volt, az aknavetők és a páncéltörő ágyúk lemaradtak, így a szovjet sorozatfegyverek lefogására a három géppuska kevésnek bizonyult. Lassan beállt a szürkület, és a fegyverek lassan elhallgattak. Másnap reggel a város ellen általános támadás készült. A szovjetek megelőztek bennünket. Éjjel a várost kiürítették.243 Ellenállás nélkül nyomulhattunk előre. Úgy látszik, okulva az előző nap belerohanó kudarcán, [csak a] meghatározott pontig volt szabad előnyomulni. A pont elérése után az emberek egy kicsit pihentek. Sem sebesült, sem halott veszteségem nem volt. Az emberek kedélyállapota nem volt rossz, annak dacára, hogy sok magyar halottat láttak már. Pihenőm nem tartott sokáig. Hívattak az ezredparancsnokságra, lóval és lovásszal együtt. Parancsot kaptam, hogy hozzam el a hadosztálytól a következő napi előnyomulási parancsot. A hadosztály ott székelt, ahol a támadás előző nap megindult. Körülbelül 50 km (sic!) visszafelé. Azért esett rám a választás - mondták az eligazításnál -, mert nékem van a legerősebb lovam. Emlékezetes marad az a nap életem végéig, amikor több mint 100 km-t kellett lovagolnom. Hogy mennyire felelőtlenek voltak az ezred vezetői - igaz, két lovas hírvivőt is adtak mellém -, négy lovas [nak kellett elhoznia] azt a parancsot, ami tartalmazta a következő nap harcászati feladatait. Ráadásul olyan erdős terepen, ahol a szétvert szovjet utóvéd katonái lapultak. A parancsot csizmám szárába rejtettem, és közöltem kísérőimmel, esetleges támadás esetén inkább megesszük, de ki nem adjuk. Éjjel 23 órakor a parancsot Szávay alezredes244 kezébe adtam, aki Kozderka ezredest245 váltotta fel a támadás megkezdése előtt. Holtfáradt voltam. Babgulyást nem ettem, de egy vödör lépesmézből fogyasztottam. Másnap, 29-én, Péter-Pál napján indultunk tovább.246 Ezen a napon bekövetkezett a II. zászlóaljnál, hogy belerohantak az ellenség erősen kiépített védelmébe. Nagyon megtizedelték őket. Elkerülhető lett volna. Ismét ugyanaz a hiba, mint két nappal előtte. Nehézfegyverek lemaradtak, érthető módon, mert sem az aknavetőt, sem a páncéltörő ágyút emberek sem vinni, sem húzni nem tudták. Előző éjszaka akkora eső volt, hogy a lövészgödrök megteltek 242 7/31 M 8 mm-es Schwarzlose géppuska. 243 Tyim városát 1942. július 2-án, a délelőtti órákban hagyták el a szovjet utóvédek. 244 Szávay Sándor vezérkari alezredes. 245 Kozderka László ezredes. 246 A memoár szerzője az 1942. június 28-án meginduló hadművelet egyes napjait és a hozzájuk fűződő eseményeket felcserélte. Korábban már Tyim városának kiürítéséről írt, itt pedig az azt megelőző harmadik napról, amikor a 17/11. zászlóalj Gnyilojénél súlyos veszteségeket szenvedett. 146
