Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred

gyalogsághoz, hogy intézkedjenek a halottakról. Ekkor egyszerre óvatosabbak lettünk, gyalog mentünk és szétszóródva, óvatosabban, de nem volt már sehol ellenállás.

Végül találtunk egy kóbor tehenet. Az én derék zalai katonáim, mind parasztgyerek, mondják ám: „Hadnagy úr, fejjük meg, jól esne egy kis friss tej." Mondom: „Lóról, elő a csajkákat és fejjetek, de - mondom - én csak forralva engedem meginni, ki tudja, milyen beteg lehet." „Azon ne múljon - mondják -, van itt egy elhagyott bunker, biztos van benne szalma." Az egyik legény le is ment, és bizony három orosz katona bújik ki felemelt kezekkel. Első pillanatra megijedtünk, hiszen ezek a bunkerből könnyen szitává lőhettek volna, de nem tették, inkább csak lapultak.

Én, máig sem tudom, hogy miért, de géppisztollyal a kezünkben csak azt mondtam, hogy vetkőzzenek le teljesen. Talán attól féltem, hogy valahol kézigránát vagy revolver lehet náluk. Le is vetkőztek. Az egyik valami tiszt lehetett, mert habfehér, tiszta fehérnemű volt rajta. Nem bántottuk őket, egyik emberem géppisztollyal bekísérte a legközelebbi parancsnokságra, nem tudom, németre vagy magyarra. Közben a bunkert átkutatták az embereink. Csak egy nagyon szép katonai távcsöves puskát találtak, de lőszert nem. Az a puska azután sok hónapokig megvolt, lőszert is sikerült szerezni, de használatra nem került sor sohase. A tisztfélénél, aki olyan tiszta fehérneműben volt, volt egy teleírt füzete, elég vastag, és mindig könyörgött, hogy „moj dnyivnyik, moj dnyivnyik...".362 Persze csak ezt értettem; lehet, hogy könyvet értett. [...] Mindenesetre a füzetet is be- küldtem a legközelebbi parancsnoknak. Vesződjenek ők, és tudják meg, hogy mi állt abban a füzetben. Ezután a tehenet szépen megfejték, lett valami három csajkára való. Felforralták és még melegen megittuk, ami nagyon jól esett, mert bizony a doni előretörés során elég gyenge volt a koszt. De ezután az üteg már együtt volt, némi veszteséggel, és jó tempóban lovagoltunk a Don felé. Persze pár napba azért bele tellett, de már harci cselekmények nem voltak.

Mikor elértük a Dont, Ervin362 363 előreküldött tájékozódni, ő maga az üteggel hátra maradt. Én gondtalanul, vígan lovagoltam az egységemmel előre a Don partjáig. Sehol ellenség, míg találok egy tisztfélét, mert nagyon szép lovaglócsizmája volt, de nem lehetett tudni, hogy kicsoda, mert derékig meztelen volt. Én bemutatkoztam, mire ő is, és mondja, hogy Géczy huszárszázados,364 és most éppen a sok lovaglás után jól esett egy kis fürdés a Donban, különben a huszárszázad lovait épp most fürdetik lenn a folyóban. Kérdezem: „És az orosz?" Ő nem

362„A naplóm, a naplóm...".

363 Fornay Ervin százados, a 9/3. üteg parancsnoka.

364 Téves megnevezés. Géczy nevű huszárszázados 1938 és 1945 között nem szolgált a magyar királyi honvédségben. Elképzelhető, hogy Géczy Béla őrnaggyal, a III. hadtest hadtestközvetlen 1. huszárütegének, majd a 9/II. könnyű tüzérosztálynak parancsnokával találkozott a memoár szerzője a Don partján.

332