Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Bevezető - Korábbi szövegkiadások a 9. könnyű hadosztály történetéről

lalta össze elfogult - egyoldalúan és célzatosan kiválogatott idézetekkel tarkított, idejétmúlt történelemszemléletet tükröző - bevezetőjében.13 Az eseményekkel egykorú dokumentumok - a fent említett három hadiok­mány és hét harctéri napló - mellett legnagyobb számban a későbbi években pa­pírra vetett, hosszabb-rövidebb visszaemlékezések láttak napvilágot a 9. könnyű hadosztály történetéről. 1944-től 2012-ig kilenc ilyen memoár önálló könyvként, további hat rövidebb visszaemlékezés (vagy azok részlete) pedig folyóiratban vagy gyűjteményes kötetben jelent meg. Még a háború idején, 1944-ben adták ki Kishindi Komposcht Egon főhadnagy­nak, a 9. könnyű hadosztály páncéltörő ágyús százada parancsnokának „Zalai honvédek a keleti arcvonalon" című, az 1942 áprilisától júliusig tartó időszakot fel­ölelő visszaemlékezését. A Jány Gusztáv vezérezredes előszavával, valamint tér­kép- és fényképmellékletekkel ellátott visszaemlékezés 1943 májusa és novem­bere között készült, a haditudósítók stílusában, kevés konkrétummal (pontos dátumok és helyszínek, nevek és beosztások, valamint alakulatok megnevezése nélkül), ezért történeti forrásként alig használható.14 A mű az ország politikai átrendeződése és a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte miatt 1945-ben a Magyarországon betiltott könyvek listájára került.15 Martsa Sándor ezredes, a 47. gyalogezred egykori parancsnoka az ausztriai Traunban töltött emigráció idején, az 1950-es évektől az 1960-as évek közepéig jegyezte le (több változatban is) a keleti hadszíntéren szerzett emlékeit. Gépelt kéziratban fennmaradt - és később a Hadtörténelmi Levéltárba több példányban is bekerült16 - visszaemlékezéseinek egyik fontos részletét vitéz Keszi Sándor álnéven, „Sikeres vállalkozás a Don mellett. A kosztyenkii szovjet hídfő kiemelése, 1942. december 30." címmel, kissé átdolgozva publikálta 1955-ben a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége által Münchenben kiadott „Hadak Útján" című folyóiratban.17 A hazai olvasóközönség számára szélesebb körben is hozzáférhető művek so­rát dr. Viczián Antal memoárja nyitotta az 1980-as években.18 Dr. Viczián Antal karpaszományos tizedes, címzetes orvos zászlós, a 17/11. zászlóalj egykori orvosa Siófokon, 1982 májusára készítette el a keleti hadszíntéren vezetett (ám 1944-ben bombatámadás következtében megsemmisült) naplójának 1942. április 10-étől 13 Kiss István László tartalékos hadnagy II. világháborús frontnaplója. In: Szili Ferenc: Levelekben őrzött sorsok. Kaposvár, 2005. 213-238. p. A napló eredeti, teljes kéziratát, vagy annak másolatát saj­nos nem sikerült felkutatnunk, így azt nem tudjuk közzétenni kötetünkben. 14 Komposcht Egon 184 p. 15 http://betiltva.com/2002-2005/tiltott-konyvek/ (letöltve: 2014. június 25.) 16 HL Tgy. 292. Martsa Sándor: A szombathelyi III. hdt. visszavonulásának története a Don mellől. 1943. jan. 13. - febr. 10. 90 p.; Tgy. 3076. Martsa Sándor: A szombathelyi III. hdt. visszavonulásának története a Don-kanyarból 1943. jan. 13. - 1943. febr. 10. 93+4 p.; Tgy. 3292.160 p. 17 Hadak Útján 1955. szeptember 11-15. p. (Lásd kötetünkben a 39. sz. dokumentumot!) 18 Dr. Viczián Antal 333 p. 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom