Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Bevezető - A magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály 1942–1943. évi harctevékenysége a keleti hadszíntéren

gyalogezred rohamszázadából és a 3. gyalogezred ezredközvetlen lovasszaka­szából állt.126 Mielőtt a csoport folytatta volna visszavonulását, 16 óra körül Rőzsey Tibor alezredes segédtisztjével, Kerkápoly Miklós századossal - feltehetően helyzettá­jékozódási és összeköttetés felvételi céllal - Sztaro Nyikolszkoje irányába gépko­csin előrement. A Rőzsey-csoport elővédje - a Sztaro Nyikolszkojén és környékén kialakult helyzet felől tájékozatlanul - 16 óra 30 perckor kezdte meg menetét, amelynek útvonala Rőzsey alezredes délelőtt 10 óra 30 perckor kiadott intézkedésének meg­felelően Sztaro Nyikolszkojén és Verhnye Nyikolszkojén át Glazovo, Glotovo területre vezetett volna. A kisebb előzetes „felderítő vállalkozások", illetve a csoport zártrendben történő visszavonulása csakis arra szolgáltatnak bizonyítékot, hogy a kötelék parancsnokai ellenséges veszélyeztetéssel egyáltalán nem számoltak. A csoport éle 18 óra 30 perckor érte el Sztaro Nyikolszkoje keleti részét. Az elő- osztagra egy kisebb szovjet járőr tüzet nyitott, jelentősebb ellenséges erőt azon­ban a kiküldött közelbiztosító járőrök sem fedeztek fel. 19 órakor a településben továbbhaladó előosztag az út mentén már erősebb összetűzésbe keveredett, ám az időnként fel-felbukkanó szovjet csapatokat legfeljebb szakasz erejűnek becsül­te. A magyar harccsoport kelepcébe csalásának bevezető mozzanatait - a 3/1. zászlóalj 1943. május 29-én, Czenthe István százados által kiadott, utólag rekonst­ruált harctudósításából idézve - az alábbi események követték: „Az előosztag támadásának megindulásakor az elől levő harcjárőröknél erős tűz lát­szott. Ugyanakkor az út mindkét oldalán a magaslatokról erős géppuska és aknavetőtűz. Erre parancsot adtam a 3/2. századnak, hogy az úttól jobbra támadjon, csatlakozva az elő­osztag jobb szárnyához. Ezt a támadást támogatják a századoknak eddig alárendelt gép­puskás szakaszok és az aknavető szakasz az út jobb oldaláról, valamint a zászlóaljhoz be­osztott löveg. [...] Mivel Rőzsey alezredes, ezredparancsnok előre ment és sehol sem láttuk, Kaltróy alezredes átvette az ezredparancsnokságot, és a következő parancsot adta szóban: a 3/1. zászlóalj az eddigi csoportosításban támad az út mentén és attól jobbra, az úttól balra a 17Д1. zászlóalj támad. A támadást a falu keleti szegélyéről а 9Д. tüzérosztály támogatja. Körülbelül 20 óra 30 perckor a támadás megindult. A zászlóalj az úton körülbelül 1 kilométert házról-házra leküzdve, igen erős aknavető- és tüzérségi tűzben nyomult előre. A veszteség körülbelül 50 százalékos volt. [...] Az ellenség tüze még jobban fokozódott. Az elesettektől és az összelőtt járművek ron­csaitól zsúfolt úton a lövegeket és járműveket előrevontatni nem lehetett. A magaslatok és a nagy hó miatt a járművekkel letérni sem jobbra, sem balra nem lehetett. A járművek en­nek következtében csak az úton maradhattak és összetorlódtak. Ezt az ellenség erős tűz alatt tartotta. így a lőszerpótlás igen nehéz volt. A géppuskák az erős fagy miatt nehezen 126 HL 2. hadsereg iratai. 22. doboz. 3/1. zászlóalj harctudósítása 1943.1.1. - II. 26. (Czenthe István százados) 3. számú melléklet. 56

Next

/
Oldalképek
Tartalom