Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred

tyi Ferenc szakaszvezető is súlyosan megsebesült, kórházba került.444 Most már napról napra a szerencsétlenségek történnek. 31-én reggel kávé, de nagyon keserű. Éppen most hozták ide a koporsót az elhunyt bajtársunknak, és ássák szegénynek az örökös házát. 11 órakor temették, egyszerre kettőt, egy mérő századbeli tizedessel. [Augusztus] 1-én reggelre a muszka támadni akart, de mégis meggondolta magát, hogy jobb lesz, ha megül a valagán. Most jó ebéd készül, a Guszti süti a pogácsát, a Kucskó445 csinálja a birkapörköltet. Máma a krumplilevesre nem so­kat adunk, csak a Ráták ne jöjjenek és a „csinn-bumm" ne fütyüljön, akkor nem lesz semmi hiba. Meg az legyen igaz, hogy 5-ére leváltanak bennünket, akkor még hálát adnék az Istennek; hogy mi lesz ebből igaz, azt nem tudom. 2- án reggelre már nagyon hűvös volt. Máma küldjük [haza] a pénzt, vagyis már a zsoldot, 88 márkát (ez megfelel 142 pengőnek). Repülők, azok csak jönnek. 3- án reggel már 3 órakor tűzkészültség lett. 3 órakor kevés lövés után a musz­kák széjjelugráltak. Délután vettem egy gramofont 30 márkáért, nagyon szépen szólt. Este kaptam három lapot, amit már nehezen vártam. Közben a muszkák is vigasztaltak bennünket egy-egy lövéssel, este pedig úgy nézett ki az ég Voro- nyezs felett, mint a temető Mindenszentek este, a sok ejtőernyős gyertyától. Egy­szer csak nagy tűz támadt a levegőben, az orosz gép zuhant a föld felé tűzlángok között. 4- én reggel 5 órakor az orosz repülők tartottak zenés ébresztőt. Hét gép jött a mi tüzelőállásunk felett, három bombát oda is dobtak, de nem lett semmi baj. Mi pedig most egy gázbiztos óvóhelyet csinálunk, máma talán megkészül. Máma le voltam a faluban a Don-partra, de úgy néz ki minden ház, hogy arra siralom rá­nézni. Ne adja Isten, hogy Magyarországon ilyen legyen! 5- én reggel már a muszka korán megkezdte a lövést, de most már úgy meg­szoktuk, hogy nem is igen félünk tőle; élvezet hallgatni, hogyan sivít a levegőben [a gránát]. 6- án. Egy bajtársunkkal megint kevesebben vagyunk, az akna leszabta az egyik lábát és egyik kezét, meghalt;446 de jobb is neki, ő már többet nem szenved. 7- én reggel 8-kor tábori mise és temetés, délután a géppuskával tüzelőállás változtatás. 8- án reggel elkészítettük a bunkert, csak éppen a földet akartuk rászórni, jött kilenc Rata; bizony csak az Isten őrizett meg bennünket. Közibénk is potyogott 444 Patyi Ferenc szakaszvető túlélte sérülését, azonban 1943 januárja és márciusa között a Dontól való visszavonulás során nyoma veszett. 1949-ben holttá nyilvánították. HIM KI Névszerinti veszteségki­mutatás, adatbázis. 445 Személyéről és beosztásáról nem rendelkezünk pontosabb adatokkal. 446 Horváth Ferenc honvéd, címzetes őrvezető esett el 1942. augusztus 6-án aknarobbanás következté­ben a 9. könnyű tüzérezrednél. HIM KI Névszerinti veszteségkimutatás, adatbázis. 357

Next

/
Oldalképek
Tartalom