Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)

Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred

jöttünk a futóárokban visszafelé, egy orosz akna a mögöttem körülbelül 20 méterre jövő tizedest telibe találta, csak a darabjait tudtuk összeszedni és eltemetni. О volt a mi első hősi halottunk.354 Ekkor gondoltam arra, hogy milyen jó is volt az a cikk-cakkos futóárok, mert esetleg én is ott maradhattam volna. Egyébként a tizedesemet nagyon sajnáltam, nemcsak, mint embert, hanem azért is, mert ukrán, kárpátaljai létére patyolat tiszta volt, ápolt, és jól beszélt oroszul - gondoltam, ennek mindig hasznát fogom venni. De a sors másként rendelte. A legénység tagjait, különösen az én egységem embereit, mind jól ismertem, és még ma is emlékszem a nevükre, de ennek a legénynek a nevére nem emlékszem, hiszen nem sokáig voltunk együtt. Nagyon sajnáltam.

A napok lassan teltek, szép tavasz volt, nem messze az erdő. Itt voltak a lovak, a legénység nagy része, egy tisztáson a lövegek. Erről még nem beszéltem, mert a mi ütegünk az ezredben a második Göring-üteg355 volt, olyan modern és olyan pontos, hogy erre külön büszkék voltunk. Igaz, a német hadsereg is ennek a típusnak alkalmazásával nyerte a csatáit, amíg nyerte. Csodálatosan pontos, hatásos volt, és 6-7 km-re is tudtunk lőni vele, amit azután be is tudtam bizonyítani.

Volt egy erős orosz támadás, mint a hangyák jöttek felénk egy olyan kukoricáson vagy napraforgótáblán, de nem kúszva, hanem állva, és csak jöttek, jöttek. Előttem egy dombhát volt, és azon jöttek fölfelé, de még mielőtt a gyalogság lőtávolába értek volna, én, mint egy szenvedélyes vadász, elkezdtem lőni őket. Nem volt lőszer kiszabat, annyit lőhettem, amennyit akartam. Az én tüzérségi tüzem hatására az orosz tömeg áthúzódott a dombhát másik oldalára. Persze, jó telefonösszeköttetések voltak még akkor, és már a szomszéd ütegparancsnoknak telefonáltam, hogy az ő oldalukra húzódtak át. Az ütegparancsnok, Simon Ernő,356 ha jól emlékszem a nevére, már telefonálta, hogy látja, és ő is tűz alá vette őket. Az ő tűzfüggönyén se tudtak előrejutni, így újra visszahullámoztak az én oldalamra. Ez még egy-kétszer megismétlődött, és a támadási kísérleteket abba is hagyták. A gyalogsági parancsnoktól külön gratulációkat kaptunk, nekik nem is kellett beavatkozni. Még egyszer volt egy kisebb támadás, inkább csak vállalkozás, de azt a gyalogság és én is géppuskával visszavertük. Emlékszem egy orosz nem akart visszavonulni, és igencsak lődöztük, míg végre fehér zsebkendővel vagy ronggyal integetett, és ekkor egy gyalogos elébe ment. Erősen megsebesült, talán

354 Személyére vonatkozólag nem rendelkezünk adatokkal.

355 A 9/3. üteg valóban 4 darab 37 M 10,5 cm-es (Göring) könnyű tarackkal rendelkezett. Noha löve- geinek súlya megközelítette a 2,5 tonnát, a könnyű tüzérezredeknél mégis lovakkal vontatták. Mindössze az 1. páncéloshadosztálynál sikerült Hansa Lloyd vontatókat beállítani hozzájuk. Könnyű kezelhetőségükkel és hatásos páncélgránátjaikkal rövid távolságról a szovjet közepes harckocsik ellen is alkalmazhatók voltak. A viszonylag modern, terpesztett talpas lövegek maximális lőtávolsága 10.800 méterig terjedt. Szabó Péter 2001. 51. p.

356 Simon Ernő százados, a 7. könnyű hadosztály soproni 4. gyalogezrede ezredközvetlen kísérő köny- nyű tábori ágyús ütegének parancsnoka.

328