Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)
Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred
lőtt. A 9/7. üteg parancsot kap, hogy készüljön fel arra, hogy déli irányba is tudjon hatni. Az üteg ezt eredeti állásából meg tudja oldani, egy lövegét a 9/5. üteg állásába vontat előre, annak megerősítésére. I. 18-án a hadosztály tüzérsége átcsoportosul a csatolt 2. számú vázlat219 szerint. A 9/II. tüzérosztály parancsnokának harcálláspontja és a 9/6. üteg tüzelőállása, mint egy igen erős támpont szerepel, és a hajnalban, majd a délelőtti órákban minden irányból megtámadva, több igen erős közeltámadást ver vissza, míg 14 órakor ez a rész is megkapja a parancsot az állásváltoztatásra a vázlatban megjelölt helyre.220 Az ellenség a délután folyamán keleti irányból egy erős támadást indított a Don menti állásaink ellen, melynek elhárításában a 9/1. tüzérosztály, valamint a még itt állásban lévő 9/4. üteg igen hatásosan működtek közre. A 9/1. tüzérosztály ütegei déli irányban is belőtték magukat. Este beérkezik a 323/6. német könnyű tarackos üteg,221 a 2. számú vázlatban megjelölt helyen állásba megy. 1.19-én a 9/4. üteg parancsot kap, hogy menjen Ivanovka területére. Ott a délelőtt folyamán állásba is megy a Parnicsnij felé vezető út kijáratánál. A nap folyamán az ellenség állandóan támadja mind keleti, mind déli irányból a hadosztály állásait, váltakozó erőkkel. E támadások elhárításában a tüzérség tevékenyen és hatásosan vesz részt. Közben lőszerünk erősen fogyóban van. Az ezredparancs- nokság több ízben kéri, hogy a hadtest lőszerraktárban lévő lőszert szállítsák előre, mert azt már a nyugati irányban előretörő ellenség erősen veszélyeztette, és félő volt, hogy lőszerutánpótlás nélkül maradunk. I. 20-án egész nap folynak az ellenség tapogatózó támadásai, csapatmozgásai mind keleti, mind déli arcvonalunk előtt, ezeket az egész hadosztály tüzérsége állandóan és igen hatásosan zavarja. I. 21-én mint az előző napon, folynak az ellenségnek állandó, mindig hevesebb és nagyobb erőkkel végrehajtott támadásai. A 9/3. üteg parancsot kap, hogy egy szakaszával váltson állást a tőle délre lévő 9/2. üteg tüzelőállásába, és ezzel a szakaszával déli arcvonalat támogatja. így az üteg megosztottan, két tüzelőállásból dolgozott tovább, igen hatásosan. I. 22-én a 9/6. üteg megjavított lövegeivel állásba megy a 2. számú vázlatban megjelölt helyen. A nap folyamán az ellenség minden támadását visszaverjük, minden üteg derekasan [kiveszi] ebből a részét, a figyelők és felderítők több ízben közelharcot vívnak, de álláspontjaikat tartják. A késő délutáni órákban a hadosztály-parancsnokság és a tüzérezred-parancsnokság állást vált Dmitrijevkára. 219 A harctudósítás mellékletét képező 2. sz. vázlat: 9. könnyű hadosztály tüzérségének helyzete 1943. 1.18-tól. (Ifjabb Raksányi György birtokában, Budapesten.) (Lásd a 4. sz. térképmellékletet!) 220„11 óra. 9/6. ütegnek csak egy lövege működőképes, lőszer 70 lövés." - olvasható a 9/II. könnyű tüzérosztály korabeli harctudósításában. HL 2. hadsereg iratai. 22. doboz. A 9/II. könnyű tüzérosztály harctudósítása, 1943.1.11. - 28. (Géczy Béla őrnagy). 221A német 323. gyaloghadosztály déli támogató tüzércsoportjába, a Schöne-csoportba a 323. tüzérosztály 6. és 11. ütege tartozott. 281