Molnár András: Utóvédként a Donnál. Hadiokmányok, harctéri naplók és visszaemlékezések a magyar királyi 9. honvéd könnyű hadosztály történetéhez, 1942-1943 1. - Zalai gyűjtemény 76/1. (Zalaegerszeg, 2014)
Hadiokmányok, harctéri naplók és visszemlékezések I. - 9. könnyű tüzérezred
16 órakor érkezünk Darnyicára. Itt Géczy [tartalékos] hadnagy és vitéz dr. Né- ray főhadnagy205 leszáll, hogy a kijevi pályaudvar-parancsnokságtól parancsot kérjen a kirakodásra, de a kijevi vonal foglalt. A vonat indul. Kijevben pont 2 percet állt a szerelvény. Itt az összekötő tiszt képtelen volt ennyi idő alatt a magyar szervet előteremteni, viszont a német vonatvezető semmi körülmények között sem volt hajlandó tovább várni felsőbb rendeletre való hivatkozással, és így az összekötő tisztet és Néray főhadnagyot már a mozgó vonatra emelik fel. Február 19. Másnap egész nap, szinte megállás nélkül robogunk. Itt a német vasutasok azt a felvilágosítást adják, hogy egyirányú forgalom van, és keleti irányban csak Lembergtől lehet, az úgynevezett alsó vonalon visszajönni. így ezredparancsnok elhatározza, hogy ezek szerint kénytelenek vagyunk Lembergig menni. Egy kis állomáson egy magyar szakaszvezető jelentkezik, mint pályaudvar parancsnok, és kérdésünkre azt a választ adja, hogy nagyon sok magyar szerelvény ment már el előttünk. Este Brodiba érünk. Itt német Bahnhofkommando206 kiállít egy „Grosse Wer- machtfahrschein"-t207 Lavocsne irányítással. Február 20. Reggel 6 órakor érkezünk Lembergbe. Itt - mert a szerelvény maga Frankfurt a[m] 0[der] irányítást kapja - az ezred kirakodik. Összekötő tiszt, vitéz dr. Néray [tartalékos] főhadnagy azonnal a pályaudvar-parancsnokhoz siet jelentkezni. A pályaudvaron jelentkezik Lagin főhadnagy,208 és közli, hogy fertőtlenítenek bennünket. Ezredparancsnok érdeklődik, hogy hogyan megyünk tovább? Lagin főhadnagy kérdi: „Нош?" Ezredparancsnok: „Lavocsnéra, mert Grosse Wehrmachtfahrschein szerint ide vagyunk irányítva.” Lagin kijelenti, hogy erről a pályaudvar parancsnokság intézkedik. Vitéz dr. Néray [tartalékos] főhadnagy jelenti, hogy külön szerelvényt a németek nem adnak, viszont a menetrendszerű vonathoz sem kapcsolhatnak annyi kocsit, hogy egyszerre elmehessünk, mert a hegyi pályán a kocsik száma meg van határozva. Innen a pályaudvar melletti fertőtlenítőbe vezetnek, de ez kis befogadóképességű, és a németek a városban levő „Entlassung Anstallt”-ba209 irányítanak minket. 205 Dr. Néray Miklós tartalékos főhadnagy. 206 Pályaudvar-parancsnokság. 207 Menetlevelet, útengedélyt. 208 Lagin Elek tartalékos hadnagy. 209 Pontosabban Entlausungsanstalt, magyarul tetvetlenítő állomás. 275