Erős Krisztina (szerk.): Fára József főlevéltárnok emlékezete. A 2011. szeptember 28-án Zalaegerszegen tartott tudományos emlékülés előadásai - Zalai gyűjtemény 73. (Zalaegerszeg, 2013)
Berényiné Kovács Gyöngyi: Fára József Pest vármegye főlevéltárnoka
ki az üres oldalakat az irat együttesekből. De a rendkívüli nagy hiány gyors intézkedést igényelt, ezért nem a levéltár alkalmazottaival, hanem napszámosokkal végezetté el a megyei vezetés. A papír kitermelést napi három órában 18 alkalmazott végezte, akik 3523 kg hulladékpapírt adtak át papírgyártási célokra.110 A Pest Megyei Levéltár ügyfél- és kutatószolgálata Fára Józseffőlevéltárnoksága idején 1939-től a levéltár végezte a vármegyei, városi és községi tisztségviselők leszármazási iratainak felülvizsgálatát, mellette az iparengedélyekhez csatolt igazoló iratokat is ellenőrizniük kellett. Ez a munka pl. 1940-ben a főlevéltárnok munkaidejéből másfél hónapot tett ki.111 Az allevéltárnok teljes munkaidejét az anyakönyvi másodpéldányok kezelése és azokból az anyakönyvi kivonatok kiadása kötötte le. Az 1946. évi ügyfélszolgálati munka feladathoz tartozott a 19.000 utólagos bejegyzés bepótlása, valamint a családi pótlékok megállapításához 1.880 darab anyakönyvi kivonat kiállítása.112 Ebből a célból 1947. január 1. és április 15. között 688 darab anyakönyvi kivonatot adtak ki az ügyfeleknek.113 114 * Ügyfélszolgálat ügyeinek alakulása 1938 és 1948 között:114 ügyfélszolgálati ügy típus 1938. év 1945. év 1946. év 1947. év 1948. év 08. 05.-ig iktatott ügy darabok 901 1064 2412 3513 3186 anyakönyvi kivonatok 133 697 1962 2985 1546 utólagos bejegyzések2118 1869 459П5másolatok száma 74 33 104 309 A kutatószolgálat elég mostoha körülmények között működött az 1940-es években. Külön kutatóterem kialakítására a hely szűkössége miatt nem volt lehetőség. A kutatók a levéltárnok munkaszobájában kutathattak.116 Kutatási tervezetükben pontosan fel kellett sorolniuk, hogy mely iratokba szeretnének betekinteni, mivel akkoriban a levéltár dolgozói csak a pontosan kiírt iratok szerelésére vállalkoztak, kutatók helyett nem végeztek kutatást. no MNL PML XXL 71a. XI. sorozat sz. n. 1948 szeptember 16. (1948. május 1. - szeptemberl5.) évne- gyedes alispáni jelentéshez. m MNL PML XXVI. 1002 c/1. XI. kútfő 26. doboz 465/1963. lt. sz. 112 MNL PML XXL 71a. XIV. sorozat sz. n. évnegyedes jelentés. из MNL PML XXL 71a. XI. sorozat sz. n. 1947. április 17. évnegyedes alispáni jelentéshez. 114 MNL PML XXL 71a. XI. sorozat sz. n. 1948. szeptemberi évnegyedes alispáni jelentéshez, us MNL PML XXL 71a XIV. sorozat sz. n. 1947. július l.-ei adat. 116 MNL PML IV. 475a. I. sorozat 1931. sz. n. A kápolna mellett egy kis kutatószobát alakítottak ki Re- xa Dezső főlevéltámoksága idején. De 1931. áprilisában át kellett engedni Adrema gépek tárolására. 87